FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csaló bútorkereskedő őrizetben

Fotó: Mihail Șaran Facebook-oldala

Őrizetbe vették a Bismobil Kitchen cég tulajdonosát, Mihail Șarant. Az üzletembert Moldovában tartóztatták le, miközben menekülni próbált az országból – írta a Ştiri de Cluj portál.

Mint arról beszámoltunk, ügyfelek százait csapta be az elmúlt hónapokban a két moldáv vállalkozó, Mihail Șaran és Adriana Brașoveanu tulajdonában levő Bismobil Kitchen Kft. Az ügyfeleknek okozott kár értéke meghaladja a 2 millió lejt.

A 2020-ban alapított cég egy sor mintaboltot nyitott az országban, többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és Nagyszebenben, de Spanyolországban és Bulgáriában is. Ezekben tetszetős konyhabútorokat állítottak ki, a cég munkatársai pedig több ezer eurós előlegeket vettek fel az ügyfelektől, azzal az ígérettel, hogy ugyanolyan minőségű, egyedi bútorokat szállítanak majd le nekik. A felvett előlegek átlaga 6 ezer euró volt, de olyan kliens is akadt, akitől 15 ezret csaltak ki.

A bajok tavaly ősszel kezdődtek, amikor egyre több ügyfél eszmélt rá, hogy a cég hitegeti őket, ahelyett, hogy eleget tenne a szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Az emberek egy része a rendőrséghez és a fogyasztóvédelemhez fordult.

Mihail Șarant „néhány nappal ezelőtt” őrizetve vették Chișinău-i repülőtéren, amikor éppen el akarta hagyni az országot. Az infomációt Diana Fetco, a rendőrség munkatársa hétfőn megerősítette. Az üzletembert őrizetbe vették, kérik előzetes letartóztatását.

kapcsolódó:

Egy neves üzleti tanácsadó is belekeveredett a Bismobil-botrányba

Lorand Soares Szasz volt a társtulajdonosa annak a cégnek, melyen keresztül a kolozsvári vásárlókat csapták be és károsították meg.

Lorand Soares Szasz | Fotó: Facebook/Lorand Soares Szasz

forrás: Maszol.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Lebukott fatolvajok

Következő cikk

Már az erdőgazdálkodók is lekérdezhetők az EUTR keresőben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…