FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Marad a CSOK 2024. végéig

A kormány az intézkedéseivel kiszámíthatóságot szeretne biztosítani a családoknak, mert ez segíti a gyerekvállalást – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Hornung Ágnes.

Az új családpolitikai intézkedéseket ismertetve beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről, a tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követő két éven belül gyereket vállaló, szintén 30 év alatti nők diákhitelének elengedéséről, valamint a súlyosan beteg vagy fogyatékos gyereket nevelők nettó 10 ezer forintos családi adókedvezményéről. Hozzátette, az intézkedések már 12 éve ugyanarra a három fő pillérre épülnek: minden vágyott gyermek megszülessen lehetőleg minél előbb, a családoknak ne jelentsen anyagi terhet a gyermekvállalás, és minőségi kapcsolat lehessen a munka és a család között.

Hornung Ágnes szólt a korábbi támogatásokról is. A 2024. végéig meghosszabbított, és továbbra is változatlan feltételekkel igénybe vehető babaváró támogatást „sikerterméknek” nevezte, mivel az elmúlt két évben mintegy 200 ezer szerződést kötöttek rá, és több mint 100 ezer gyerek megszületéséhez járult hozzá.

A szintén két évvel meghosszabbított falusi CSOK igénybevételének feltételei sem változtak, csupán a településlista módosult – fűzte hozzá.

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénybevétele ugyan nem volt határidőhöz kötve, mindenesetre jó hír, hogy továbbra is számolhat vele a piac, hiszen az elmúlt években minden 4. család tudott új otthonba költözni a segítségével.

Mennyi az annyi?

A kormányfő annyit azonban elárult, hogy az otthonteremtési támogatásoknál 2023-ban változások lesznek. Vannak szakmai javaslatok, amelyek célzottabbá akarják tenni ezt a támogatási rendszert, ezért javasolta, hogy minél előbb vegye igénybe, aki szeretné, mert szűkülhet az igénylők köre. A családtámogatások többi eleme viszont elmondása szerint megmarad, sőt bővül.

A nagy sikerű Otthonfelújítási támogatás sajnos 2022. december 31-el lezárult, és egyelőre nincs hír a folytatás lehetőségéről, amely azonban rendkívül kedvező lenne az építőiparra.

forrás: Fatelep Tura

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 161., 2023/02.

Következő cikk

Vezetőváltások az energetikai szektorban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések