Az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – derül ki a HVG birtokába jutott építészeti törvény javaslatából. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek.
A magyar építészetről szóló törvény javaslata három jelenleg hatályos törvényt: az épített környezet alakításáról, a településkép védelméről és a kulturális örökség védelméről szóló törvényt vonná össze.
A társadalmi vitára még nem bocsátott javaslat az olyan általános és minden objektivitást nélkülöző célokon kívül, mint a polgári jó ízlés elősegítése és az életminőség javítása, elősegítené a települési zöldterületek megóvását vagy a tájépítészet szerepének erősítését. Legfőképp pedig olyan szabályozást kíván elérni, amely „a magyar építésgazdaság fejlődését szolgálja és a magyar építőanyagok felhasználásának elsőbbségét teremti meg”.
Ez utóbbit a kormány úgy akarja végrehajtani, hogy közben egy sor uniós alapelvet és az alaptörvényt is megsérti.
Exportkorlátozás
A törvényjavaslat regisztrációs kötelezettséget ír elő „az építőanyag behozatal és kivitel vonatkozásában, az export vonatkozásában az állam vételi és elővásárlási jogának meghatározása mellett”. A regisztrációt a kivitelt és behozatalt megelőzően 30 nappal kell megtenni az érintett vállalatoknak, ennek elmulasztása szankciókkal járna „a hatóságok erőteljes fellépése mellett”. Ez a kötelezettség borítékolhatóan magával vonná a termelés akadozását is, hiszen teljes bizonytalanság alakulna ki, hogy az exportra szánt termékek valóban eljutnak-e oda, ahova a gyártó és a megrendelő szeretné.
Emellett export csak olyan építési termékeknél lehetséges, amelyek esetében nincs importkitettsége az országnak. Ha pedig az építésgazdaságért felelős miniszter (azaz Lázár János) értesül arról, hogy az építőanyagok kivitele „jelentős mértékben akadályozza, vagy ellehetetleníti a kritikus infrastruktúrák létesítését, működését, fenntartását, fejlesztését”, legfeljebb egyéves exporttilalmat rendelhet el az adott termékekre.
Bár a külkereskedelmi tevékenységhez nem kell az állam jóváhagyása, az export esetében vételi és elővásárlási jog illeti meg a – tervezetben nem részletezett – regisztrált alapanyagokra és termékekre. Azzal a kitétellel, hogy ha egy adott termék esetében a kormány megszabott árszintet határoz meg, akkor a gyártó annyiért köteles eladni neki.
Itt jön képbe a kormány által február 21-én életbe léptetett, a „gazdaság újraindítása érdekében fizetendő” kiegészítő bányajáradékról szóló rendelet módosítása, amelyről itt írtunk bővebben. A módosítás a 3 milliárd forint fölötti forgalmú, Magyarországon égetett agyag és kerámia építőanyagokat gyártó cégek számára 90 százalékos járadékfizetési kötelezettséget írt elő, ha egy bizonyos árszint felett értékesítik termékeiket – ez az árszint a jelenlegi építőanyag-árakhoz képest jóval alacsonyabb. Magyarországon csak három ilyen cég van: az osztrák tulajdonú Wienerberger és Zalakerámia, valamint a francia hátterű Creaton. Ezeknek cégeknek így veszteségesen kell termelniük, míg az importot nem befolyásolja a rendelet, így önmagában az évek óta szorgalmazott cél, azaz az építőipar „magyarítása” ellenében hat.
Látszik tehát, hogy a kormány már rendeletileg előkészítette a terepet a törvény alkalmazására, a megszabott árszinttel kapcsolatban a törvényjavaslat ugyanis pont a rendeletre hivatkozik alapként: „az árszint fölött értékesítő vállalkozások (a gyártók mellett a kereskedők is) a kiegészítő bányajáradékhoz hasonló módon 90 százalékos járadékot lennének kötelesek befizetni az állam részére”.
A dohányboltok mintájára jöhetnek a Nemzeti Tüzépek
És hogy mit kezdene az állam a nyomott, de legalábbis a piaci ár alatt felvásárolt készletekkel? Természetesen teljesítené Lázár János építési miniszter álmát a magyar építőipar dominanciáját illetően, és állami tulajdonú Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel „a magyarországi építőanyag-ellátás biztosítása érdekében”. A kereskedések az egész ország területét lefednék, együttesen pedig Nemzeti Építőanyag-kereskedelmi Hálózatnak hívnák azokat.
A tervezet szerint a magánszemélyek, egy másik verzió szerint a babaváró támogatást és CSOK-ot felvett családok, valamint az épületenergetikai korszerűsítési beruházásokat elvégző magánszemélyek és a hátrányos helyzetűek áfa-mentesen juthatnának hozzá a trikolór pántlikával átkötött építőanyagokhoz. Sokatmondó, hogy a nemzeti építőanyag biztosításához a kormány a piaci alapon működő (működni próbáló) cégektől zabrálná el a muníciót.
A kormány tehát gyakorlatilag a teljes építőipari anyagellátást maga alá akarja gyűrni, és a nemzeti tüzépekkel „udvari beszállítói” hálózatot alakítana ki – bár a törvényjavaslat állami tulajdont ír elő, semmi nem akadályozza azt, hogy a későbbiekben a kormány ezt átjátssza a vele jó viszonyt ápoló üzletembereknek.
Magyar vállalkozások előnyben
A törvény a gyártás és az épületek energiahatékonyságának növelése érdekében a magyar építőanyag-gyártókat adókedvezményben részesítené, a magánszemélyek önerőből történő épületenergetikai beruházásait pedig áfa-visszatérítéssel támogatná. A javaslat nem részletezi, hogy mi számít magyar tulajdonnak: rosszmájú olvasat szerint az is elképzelhető, hogy a magyar piacot uraló három nagy, külföldi vállalat irányító többségét csavarná ki a kormány a tulajdonosok kezéből, cserébe a gazdaságos működés fenntartásáért.
A törvényjavaslat megágyaz annak a láthatóan kívánatos eshetőségnek is, ha a külföldi cégek a törvény hatására kivonulnak az országból. „A magyar építőanyag-gyártás védelme és fellendítése érdekében” ugyanis az építőanyagokat gyártó gyárak eladása esetén az államnak elővásárlási jogot kell biztosítani (miután törvényileg lehetetlenítette el működésüket).
A javaslat szerint emellett arra is törekedni kell, hogy bányászati jogot magyar tulajdonú vállalkozások és magyar magánszemélyek kaphassanak.
Szinte már csak mellékszál, hogy a javaslat megtiltaná az acél- és vashulladék kivitelét az országból, értékesítésük pedig csak olyan vállalatnak engedélyezett, amely vállalja az újrahasznosítását. A szelektív hulladékot pedig a cégeknek ingyenesen kellene átadni a „másodlagos tüzelőanyagot előállító, elsősorban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalkozásoknak”. Ez utóbbira már volt próbálkozás a közületi szelektív hulladék esetében: a cégeknek a hulladékkoncesszió nyertesének, a Molnak kellett volna pénzért átadni a szemetet, miközben korábban a cégeknek fizettek a hasznosítók. Ezt a tervet az Alkotmánybíróság végül elkaszálta.
Súlyosan jogsértő a törvényjavaslat
Az uniós szerződés értelmében tilos a nemzetközi kereskedelmet akadályozni, márpedig a csak külkereskedelmi tevékenység esetén előírt regisztrációs kötelezettség (illetve ennek elmulasztása) ennek tekinthető – miközben az EU épp ezen akadályok csökkentését szorgalmazza. Az exportra szánt termékek állami elővásárlási joga is ilyen akadálynak tekinthető, hiszen az áruk unión belüli szabad mozgását, és ezzel a szerződések teljesítését teszi lehetetlenné.
Az állami elővásárlási jog ugyan önmagában nem sért semmilyen EU-s jogot, azonban ennek leszűkítése az exportra szánt termékek körére már igen, hiszen az uniós szerződés rögzíti: tilos a behozatalra és kivitelre vonatkozó „minden mennyiségi korlátozás vagy azzal azonos hatású intézkedés”. Ugyanez vonatkozik az építőanyag-gyárak állami elővásárlási jogára, amely viszont a tőke szabad áramlását és a nemzetközi kereskedelmet akadályozná.
A bányászati jogot illető korlátozások szintén a fenti uniós alapelveket sértik meg, emellett – a magyar vállalatok előnybe hozásával – tiltott állami támogatásnak is minősülhet, amelynek piactorzító hatása lehet.
Hab a tortán, hogy a javaslat értelmében bizonyos esetekben a gyártók kötelezhetők a termelés fokozására. Ez alól a vállalat kimentheti magát (például alapanyag-hiányra hivatkozva), de ezt külön kell jelenteniük, elmulasztása esetén az előző évi bevétel 10 százalékáig terjedő bírságot kaphatnak. A fent felsorolt adminisztratív kötelességek önmagukban komoly bürokratikus terhet rónak az érintett cégekre.
Tégláról téglára hordanák el
A mostani törvényjavaslat azt lényegében jelenti, hogy az állam jogot formál arra, ami nem az övé, az ellátásbiztonságra hivatkozva korlátozza a gyártók piaci logikájú működését, amely ráadásul ellentétes a vállalkozások szabadságát alkotmányosan deklaráló alapjoggal, valamint egy sor uniós alapelvvel és szabállyal is.
Kérdéses, hogy a törvénytervezet túléli-e az Európai Bizottság (EB) próbáját, hiszen Magyarországnak tagállami kötelezettsége tájékoztatni az EB-t, amely így hivatalból, vagy bejelentés alapján elrendelheti az eljárást. Érthetetlen, hogy a kormány egyáltalán miért áll elő egy ilyen, súlyos jogsértéseket tartalmazó törvénytervezettel, mikor épp 6-7 milliárd euró folyósítása a tét – és amit láthatólag minden jogi köntörfalazás ellenére sem tud kiügyeskedni a kormány az EU-tól.
Az érintettek fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz (AB) is a vállalkozás szabadságának megsértése miatt. Kérdéses, hogy egy ilyen horderejű témában akadékoskodna-e a testület a kormány ellenében.
A kérdésben a HVG kereste a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetséget, a Magyar Tégla és Tetőcserép Szövetséget, valamint a piaci szereplőket is, de nem kívánták kommentálni a törvényjavaslatot, az Építési és Közlekedési Minisztérium pedig cikkünk megjelenéséig nem válaszolt
