A zsidó világrendben a fák mindig kulcsfontosságú, tisztelt szerepet töltöttek be. A teremtéstörténet szerint a magot hozó növények és gyümölcsfák minden más élőlény előtt kerültek a Földre (Mózes 1:11-12). Amit Isten elsők között tett tehát, miután megszilárdította a földet, az volt, hogy fákat ültetett! (“És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kívánatosat a tekintetre és jót az eledelre; az élet fája pedig a kert közepén volt, meg a jó és rossz tudásának fája.” (M.I. 2:9)
A talmudi bölcsek úgy vélték, az emberiség, amelyet gyakran hasonlítottak a fákhoz (“az ember olyan, mint a mező fája”), nekik köszönheti létét, és különleges elismeréssel kell bánnunk velük. Súlyos következményekkel jár tehát akár csak egyetlen fa elpusztítása. A Tóra (a Példabeszédek 3:18-ban maga is az élet fájának nevez), ezért még háború idején is tiltja a gyümölcsfák elpusztítását (5Mózes 20:19-20).
A Jeruzsálemben egykor élt Rabbi Jóchánánán ben Zakkai például amikor a rómaiak kifosztották városát, szintén az ültetés elsőbbségét tanította. „Ha egy facsemetét tartanál a kezedben, amikor azt mondják neked, hogy megérkezett a Messiás, először ültesd el a facsemetét, aztán menj ki és köszöntsd őt” – tanította. E gondolat aztán széleskörben elterjedt. Olyannyira, hogy talán a Rashi kommentárjait közvetítő keresztény hebraista, Nicolas de Lyre révén jutott el Martin Luther-hez, kinél ez a gondolat így jelent meg: “Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát”. A Talmud elbeszéli, hogy az igaz ember Choni Hámáágel egyszer találkozott egy emberrel, aki szentjánoskenyérfát (cháruv fát) ültetett. „Mennyi időbe telik, amíg gyümölcsöt terem?” – érdeklődött. „Körülbelül 70 év” – válaszolta a férfi. „Szóval úgy gondolod, hogy elég sokáig fogsz élni, hogy megízlelhesd a gyümölcsét?”. A férfi elmagyarázta: „Találtam már kész szentjánoskenyérfát a világon. Ahogy az őseim ültették nekem, úgy ültetem én is a gyermekeimnek”.
Az izraeli parlament legelső gyűlése épp Tu Bishvátra esett. A Jeruzsálembe tartó képviselők az ülést megelőzően Ben-Gurion miniszterelnökkel közösen fákat ültettek – ez megerősítette a Tu Bishvát hagyományát, egyúttal a Knesszet évfordulóját is egybefonta a fák újévével. Az új élet és a kulturális felvirágzás szimbólumaként a jeruzsálemi Héber Egyetemet és a haifai Techniont is ezen a napon alapították. A Tóra és számos népi hagyomány ma is őrzi az Ígéret Földje jónéhány legendás famatuzsálemének kultuszát.
Nem csoda ezek után, hogy Izraelben hagyomány a természet újjászületését köszöntő ültetési ünnepség: shvat hónap 15-e, a Tu Bishvat. A zsidó törvények értelmében a Tu Bishvat előtt termett gyümölcsöket az előző év gyümölcseinek, míg a Tu Bishvat után termett gyümölcsöket a következő év gyümölcseinek tekintették. A hagyomány egyszerre irányítja a figyelmet a teremtett világ megőrzésére, de a gyümölcseink bőségéből a nincstelenek számára történő adakozás fontosságára is.
A faültetés, azonkívül, hogy környezetvédelmi célt szolgál, komplex és egyetemes üzenetet hordoz: ősidők óta a reményt jelképezi, az örökkévalóság megteremtésének egyik módja. Tu Bishvaton Palesztinában hagyományosan fát ültetnek az előző évben született gyermekek számára: fiúknak cédrust, hogy a gyermek magas és egyenes termetű legyen, lányoknak pedig kecses és illatos ciprust. Később a menyasszony és a vőlegény ciprus és cédrus ágakból készíti el esküvői szertartásuka baldachinját, a chuppát.
Az ültetés tehát az egyén életének két legfontosabb időszakához, a születéshez és a házassághoz társul, két olyan alkalomhoz, amikor a jövő lehetőségeire irányítjuk a figyelmünket. Ez az üzenet olyan erejű, hogy gyerekek még Theriesenstadt (Terezin) koncentrációs táborában is ültettek fákat.
Ültess egy fát! Éljen az Élet!
Bojár Iván András, forrás: VulkánFolyóirat
