FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdészeti gépbemutató volt Nyúlon

Egyetemisták, erdészek, erdőtulajdonosok vettek részt csütörtökön Nyúlon, az IG+JM Kft-nél, az egyetlen hazai erdészeti szállítókocsikat gyártó cégnél szervezett erdészeti konferencián, továbbképzésen és bemutatón.

Előadásokon mutatták be az erdészeti pótkocsi család típusait, betekintést adtak az erdészeti közelítő kocsik tervezéséről, valamint arról is, hogyan lehet párosítani a darukat és a közelítő kocsikat. Az elmélet után a résztvevők megnézték a műhelyben a készülő darabokat, majd az erdőben működés közben is.

Rövid video-interjú Gyenge Jenővel: https://videa.hu/player?v=xgLkKcBYCD6HEAMb

 – Családunk harminc éve foglalkozik mezőgazdasági, majd később erdészeti gépek gyártásával – tudtuk meg Gyenge Jenő főkonstruktőrtől, a cég ügyvezető igazgatójától.

– Nagyon nagy konkurencia van a minőségi gépgyártás területén Európában. Magyarországon az egyetlen erdészeti pótkocsi gyártó cég vagyunk. Ezért is jó érzés, hogy több mint százan vesznek részt a konferencián.Termelésünk harmadát teszik ki az erdészeti kocsik, elsősorban hazai piacra gyártunk. Mezőgazdasági és kommunális gépeket is gyártunk, a környékbeli önkormányzatoknál is megtalálhatók az általunk gyártott pótkocsik és traktorok is.

Harminc éve gyárt mezőgazdasági és erdészeti gépeket a nyúli családi vállalkozás – fotók: Cseh Róbert

Gyenge Jenő már a nyolcvanas években a gépgyártás területén vállalkozott. – Falun nőttem fel, az alapszakmám mezőgazdasági technikus. A rendszerváltás körül úgy gondoltuk, hogy a mezőgazdaságé a jövő. Nem mindig tűnt jó döntésnek, de most már igen.

Mindig előre kell gondolkodni, hogyan lehet fejleszteni, és mindig jönnek a vevők is újabb kérésekkel – jegyezte meg Gyenge Jenő, aki abból a szempontból nyugodtan tekint a jövőbe, hogy fia személyében van, aki továbbviszi a családi vállalkozást. 

forrás: KISALFÖLD

Előző cikk

Erdészeti szakmunkástanulók versenyeztek Ásotthalmon

Következő cikk

MDDÜ: a jövő kreatívipari szakembereit díjazták



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések