FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőfelújítás a tanulmányi erdőben

Erdőfelújítás zajlott a hét elején Ásotthalom a Bedő Albert erdészeti iskola tanulmányi erdejében. A diákok gépi segítséggel két nap alatt 12 ezer csemetét ültettek ki, amiből úgy ötszáz marad meg. Erdő ötven év múlva lesz belőle.

Az 1.52 hektáros 306/A erdőrészletben hideg téli szél fújt kedd délelőtt, de a bedős diákokat ez egyáltalán nem zavarta. Az erdőrészletet tuskósor választotta el, a terület két széle felől tolták középre a tuskókat miután az összes fát kivágták, szakkifejezéssel letermelte az iskola az erdőt. A területen most erdőfelújítás zajlik, 12 ezer facsemetét ültetnek ki a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium diákjai. 

Egy nap alatt végeztek az erdőfelújítással a bedős diákok. 12 ezer facsemetét ültettek ki, majd metszettek vissza a tanulmányi erőben Fotó: Török János
Egy nap alatt végeztek az erdőfelújítással a bedős diákok. 12 ezer facsemetét ültettek ki, majd metszettek vissza a tanulmányi erőben Fotó: Török János

Andrési Pál, az erdészeti iskola szakmai vezetője elmondta, a teljes talajelőkészítéses erdőfelújítás azt jelenti, hogy miután kituskózták a területet és tuskókat egy sorba összetolták, 70 centi mélyen mélyforgatják a területet. Ezzel a felső humuszos réteg lekerül  a csemeték gyökeréhez, innen tud táplálékot fölvenni, illetve ez a csapadékot is megfogja, ha van csapadék. Ebbe ültetik majd bele a csemetét. Ennek többféle módja van. – A csemeték gyökere lekerül körülbelül 70 centi mélyre, így nagyobb az esélyük a túlélésre. Mi azt választottuk, hogy a barázdába rakjuk be a csemetét, amelyek döntő többsége szürke nyár, illetve van egy kevés platán, hogy színesítsük a kínálatot, ha már tanulmányi erdőről van szó – mondta a szakember. 

Ültetés után a csemetéket tőre vágják, talajszinten elvágják. Azt a munkát végezték kedden. Hétfőn a 10.a osztály ültetett, kedden a visszametszést a 9.a és a 10.c osztály végezte. Andrési Pál elmagyarázta, ennek az a magyarázata, hogy amikor facsemetéket kiszedték, a gyökérzet megsérül, a hajszálgyökerek leszakadnak. Ha így hagynák, amikor hirtelen kilombosodik, elkezd párologtatni, a gyökérrendszer nem bírná a vizet pótolni és a csemete kiszáradna. Így viszont annyi hajtás nő csak, amit az újonnan fejlődő gyökérrendszer elbír látni vízzel. Andrési Pál hozzátette, az újonnan telepített területen körülbelül ötven év múlva lesz erdő, ami már mindjárt itt van.

forrás: LMAGYAR

Előző cikk

Tavaszi nagytakarítás az erdőben

Következő cikk

Petőfi 200 - emlékezés faültetéssel



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések