FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

MDDÜ: a jövő kreatívipari szakembereit díjazták

A divat, a design és a kreatív szakmákat tanulóknak kiírt pályázatra 26 csapatban, csaknem 100 diák jelentkezett, akik közül hat csapatot emelt ki a szakmai zsűri – közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) az MTI-vel.

A “Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” című pályázat az MDDÜ, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum és a Startup Campus együttműködésében jött létre.

Az “Ipari forradalmak – Varrógéptől a Robotokig” tematikájú pályázatra a szervezők olyan kreatív-, divat- és designipari szakképzésben, nappali tagozaton tanuló csapatok jelentkezését várták, akik innovatív alkotásaikkal, inspiráló ötleteikkel szerették volna felhívni a figyelmet szakmájuk szépségeire. A programra 26 csapat jelentkezett, akik közül a szakmai zsűri döntése alapján három divat és három design tematikájú csapat vehette át nyereményét az áprilisi díjátadón.

Divat területen az első helyet a Budapesti Komplex SZC Kreatív Technikum tanulói, a Scelestis csapat szerezte meg, második helyezett a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium diákjai, a Krea – Team lett, míg a dobogó harmadik helyén a Dekorvarázs csapata végzett a Zalaegerszegi SZC Báthory István Technikumból.

Design oldalon a Szegedi SZC Vedres István Technikumból pályázó SonicON csapat vehette át a győzteseknek járó első díjat, másodikként a Budapesten található Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum Vágjuk a fát! csapata végzett, míg a harmadik helyet a fővárosi BKSZC Kreatív Technikum tanulói, a Csillagok csapat foglalta el.

A díjazottak nagyértékű utalványokat, digitális eszközöket és szakmai workshopokon való részvételi lehetőséget is kaptak.

A pályamunkák mind hangsúlyosan kezelték a fenntarthatóságot, a környezet iránti felelősséget, de társadalmi kérdéseket is felvetettek. A verseny alatt a tanulókat szakértő mentorok segítették a pályamunkák megvalósításában – írták a közleményben.

Az MDDÜ azzal a céllal alakult meg 2018-ban, hogy előre meghatározott stratégiai pillérek mentén hatékony és strukturált támogatást nyújtson a divat és a design ágazat minden szereplője számára. Kiemelt feladatai közé tartozik a szakmai szervezetekkel való stratégiai együttműködés, az export növelése, továbbá mentorprogramjaik megvalósításával a hazai márkák szakmai fejlődésének támogatása.

forrás: MTI

Előző cikk

Erdészeti gépbemutató volt Nyúlon

Következő cikk

Az innováció táptalaja a jó együttműködés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések