FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szakmai nap és erdészverseny a Pilisi Parkerdőben

A Pilisi Parkerdő április 25-én tartotta meg hagyományos éves erdészversenyét. Ezúttal a Gerecsében, a Héreg fölötti Király-kútnál találkoztak az erdőgazdaság szakemberei, hogy változatos feladatokban megmérkőzve kikerüljön közülük a győztes. A megmérettetést idén Sándorfi Péter, a Visegrádi Erdészet munkatársa nyerte – ő képviseli majd a Parkerdőt az Országos Erdészeti Egyesület Az év erdésze versenyén, a június elején zajló országos fordulóban. A rendezvényen vehette át elismerését kiemelkedő munkásságáért Sándor Mihály, a bajnai erdészet kerületvezető erdésze is.

Méltó helyen, a Parkerdő és a Gerecse egyik legszebb fekvésű forrása, a Király-kút környékén rendezték meg a Pilisi Parkerdő erdészversenyét. A harmincötödik alkalommal megrendezett eseményre a járvány miatt három év kihagyás után került sor – éppen ezért fokozott várakozás előzte meg.

A versenyszámok zöme többféle gazdálkodási módhoz alkalmazkodó erdészeti jelölés volt. Először a hagyományos vágásos művelés gyérítő jelölés volt soron, majd ezt követte az örökerdő üzemmódú állományokban alkalmazott szálaló, készletgondozó-használat jelölése.

A jelölő feladatokon túl az erdészek az állományleírás szigorú szabályai szerint rögzítették megadott területen található erdőrészletek fafajait, azok eredetét, elegyarányát, záródását. Ezt követték a famagasság- és térfogatbecslés, illetve az élőfakészlet-mérési feladatok. Vadászattal kapcsolatos távolság- és trófeabecslési versenyszámokat is rendeztek.

Mindebből jól látszik, hogy milyen összetett feladatot látnak el a Parkerdő erdészei, akiknek mindennapi munkája, elhivatott szakértelme kulcsfontosságú abban, hogy a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gödöllői-dombság és a Gerecse, vagy a Duna-menti erdőket élőhelyeiknek megfelelő, a természetes folyamatokat lekövető gazdálkodással, komplex szemlélettel kezelje a Pilisi Parkerdő.

A több mint öt órán át tartó próbatételeket végül összetettben a Visegrádi Erdészet csapata, egyéniben pedig Sándorfi Péter, a Visegrádi Erdészet munkatársa nyerte. Ő képviseli majd a Pilisi Parkerdőt az Országos Erdészeti Egyesület június eleji országos versenyén.

A rendezvény zárásaként Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója adta át a Parkerdő Év erdésze elismerését Sándor Mihálynak, a Bajnai Erdészet kerületvezető erdészének, aki 42 éve szolgálja már a Héreg környéki erdőket. Pályafutása alatt több alkalommal is bizonyította, hogy mennyire fontos számára hogy jobb, de legalább ugyanolyan jó erdőket hagyjon utódaira, mint amilyeneket ő örökölt. Emiatt a környék sarjeredetű erdeinek magról történő természetes felújítása a szívügye. Pályája kiemelkedő teljesítménye a Szentmiklósok nevű területrészen található idős, pusztulóban lévő, sarjeredetű cser és kocsánytalan tölgy főfajú erdők véghasználatának koordinálása majd sikeres felújítása. Így néhány év alatt több, mint 100 hektáron hozott létre jobb erdőket.

Balról jobbra: Dr. Csépányi Péter, Sándor Mihály és Reinitz Gábor

forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Előző cikk

Az állami erdők a hazai aktív turizmus fontos helyszínei

Következő cikk

Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgálata



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések