FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

TeSzedd! akció Budakeszin

Budakeszi, 2023. április 24. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője és Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyilatkozik a sajtónak az ország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akciója, a TeSzedd! programsorozat állomásán Budakeszin 2023. április 24-én. MTI/Kovács Tamás

A kormánynak fontos a teremtett környezet védelme, ezért is támogat és szervez hasonló akciókat, mint a TeSzedd! programsorozat – mondta Budakeszin a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, Budakeszin.

Menczer Tamás, aki Pest vármegye 2. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is, azt mondta: “ma mi politikusok is azért jöttünk ide, hogy dolgozzunk és nem azért, hogy beszéljünk”. Hozzátette, hogy a múlt héten fákat ültettek Zsámbékon, most szemetet szednek Budakeszin és mindez azt mutatja, hogy Buda környékén olyan emberek élnek, akiknek fontos a környezetük, és akik hajlandóak tenni is érte. “Ha mindannyian teszünk valamit az otthonunk környékén, akkor a végén rendben leszünk” – fűzte hozzá az államtitkár.

Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára elmondta, hogy az idén 11. alkalommal rendezik meg a TeSzedd! programsorozatot, amely az ország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akciója. Hozzátette, hogy tavaly 40 ezer önkéntes vett részt 900 gyűjtőponton, az idén pedig a regisztrációk alapján már kétszer ennyien dolgoznak több mint 2000 gyűjtőponton.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára önkéntesekkel együtt szemetet szed

“Mindenkit arra biztatok, hogy minél többet vegyen részt a programban, mert nem csak a környezettudatosság miatt fontos, hanem egy nagyon jó csapatépítő is” – fűzte hozzá az államtitkár.

Koncz Zsófia hozzátette, hogy a Budakeszi önkormányzat munkatársai mellett az Energiaügyi Minisztérium munkatársai közül is sokan, közel 80-90-en, az MVM Zrt. részéről pedig megközelítőleg 50-en veszek részt a szemétszedésben.

A TeSzedd! programsorozatot az Energiaügyi Minisztérium támogatja, az önkéntes szemétszedési akció szervezője és koordinátora az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI).

forrás: MTI

Előző cikk

Faültetés - Esztergom

Következő cikk

Zöldít a Jysk



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések