FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyárkert KultúrPark

Megnyitotta kapuit Veszprémben a Gyárkert KultúrPark. Az új rendezvény- és közösségi tér egy nemrég még elhagyatottan álló bútorgyár egykori telephelyén létesült. Valójában sosem volt a városé a terület egészen mostanáig, így viszont egyből az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) egyik legnagyobb attrakciója valósult meg az egykori belvárosi iparterület helyén.

Péntek délután hivatalosan is megnyílt a Gyárkert KultúrPark, ami idén nyáron 60 nagykoncertnek ad helyszínt, de több másik városi rendezvényt is ide szerveznek majd. Ott voltunk a megnyitón, ahol az is kiderült, hogyan lett egy előadóból 60, mit jelképez 117 láda a tér közepén és mi lesz a sorsa 2023 után a területnek.

Sokáig az elfeledett senki földje volt a belvárosban az a 2 hektáros terület, ahol egykor még a bútorgyár működött, de mióta az évszázados tradícióval rendelkező vállalat kiköltözött az északi iparterületre, a régi helyén csak a gaz nőtt ki a földből. Amíg a város organikusan fejlődött körülötte, ezen a területen mintha megállt volna az idő. Mindezt viszont már csak azért sem lehet számonkérni a városvezetésen, mert a telek ez idáig magántulajdonban volt. Persze a városnak már régóta voltak koncepciói, hogy hogyan hasznosítaná az értékes belvárosi részt, viszont ennek a lehetőségét csak most kapta meg az EKF-címmel, pontosabban a magyar kormány anyagi támogatásával, hogy megvásárolhassák, majd felépíthessék azt, amit korábban megálmodtak.

Így jutott el Veszprém 2023 májusáig, amikor hivatalosan is megnyitott a Gyárkert KultúrPark névre keresztelt új létesítmény, aminek immáron semmi köze nincs az ipari termeléshez, sokkal inkább a kultúrához, kiváltképp, de nem kizárólagosan a zenéhez – erről később még lesz szó – vagy ahogy a területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor mondta a pénteki megnyitón, a közösségépítő és térségszervező funkcióhoz.

A Gyárkert ugyanis egy olyan pop-up rendezvénytér lett az EKF égisze alatt, ahol, mint ahogyan többen emlegették a már városban, a Budapest Park feelingje érződik, a koncertlista pedig a VOLT Fesztivál felhozatalát idézi.

Ezek a hasonlatok, ha csak a külcsínt nézzük, valóban megállják a helyüket, de a Gyárkert mégsem egy másik hasonló koncepció koppintása. Annál sokkal összetettebb és Veszprémre, a veszprémiekre szabottabb lett.

Nem véletlen fogalmazott Porga Gyula polgármester a pénteki délutáni hivatalos megnyitón úgy, hogy egy régi vágya teljesült az itt élőknek, hogy a területet megszerezték. A városvezető szándékosan nem azt mondta, hogy visszaszerezték, ugyanis, mint felidézte, ezt a terület sosem volt a városé. Az ipari tevékenység még a 19. század végén kezdődött itt, akkor még a város szélének számított ez a rész, az évtizedek alatt pedig körbezárták, elszigetelődött a köznapi ritmustól.

Ezt sikerült most ledönteni véglegesen, 2023-ban pedig létrejött a Gyárkert, ami elsősorban a zenére, a különböző zenei stílusokra és fellépőkre helyezi a hangsúlyt az idei évben.

És nem egy nagy előadóra, vagy egy zenei stílusra, hanem rögtön 60 különböző fellépőre. A hivatalos átadón Markovits Alíz, a VEB2023 EKF vezérigazgatója is ezt emelte ki, aki hozzátette, hogy szeretnék megvalósítani azt a céljukat, hogy idén nyáron mindenki kapjon egy olyan maradandó koncertélményt, amit csak az EKF tud megadni, ez viszont egy előadóval nem sikerülne, legyen az bármekkora világsztár is. 60 különböző neves zenész viszont már képes rá, ezért a következő négy hónap programjait a Gyárkertben erre fűzték fel. Így fog eljönni Veszprémbe Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, Steve Aoki, a Morcheeba, vagy éppen a Halott Pénz, Majka, Ákos, hogy a magyarokat is megemlítsük a teljesség igénye nélkül.

Markovits Alíz a következő négy hónap eseményei között kiemelte a június 14-18 közötti koncertsorozatot, ami az EKF Felező fesztiválja lesz, azaz a programsorozat itt fordul rá a második félévére. Ekkor öt napon keresztül ingyenesen lesz látogatható Tom Odell, Morcheeba, Chat Faker, Lost Frequencies és a CityRocks koncertje.

A vezérigazgató ezenkívül megemlítette azt is, hogy komolyzenei koncertekkel is készülnek, valamint a zenén kívül több közösségi rendezvények, például a veszprémi civil napnak is otthont ad majd a Gyárkert, ami egyébként a koncertnapok kivételével bárki számára szabadon látogatható lesz.

Az, hogy nem zárják le a rendezvényteret a hétköznapokban azt a közösségépítő funkciót erősíti, ami a kezdetek óta vezérli az EKF-es projekteket. A Gyárkert mégis kitűnik ezek közül és ezt egy látványos installáció is hirdeti a terület közepén, amiről már Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter árult el többet a megnyitón.

Összesen 117 láda van egymásra pakolva, mindegyik oldalán egy település nevének feliratával, a ládákban pedig élő facsemeték zöldellenek. A 117 láda azoknak a bakonyi és balatoni városoknak és falvaknak a nevét viselik, amelyek tagjai az EKF projektnek. Jelképesen vannak itt idén a HelloWood által tervezett installáció részeként, de ahogy Navracsics Tibor elmondta, jövőre ezt lebontják, a fákat pedig hazaviszik a települések és immáron ott ültetik el őket végleges helyükre. Addig viszont az összetartozást és az életet hirdetik Veszprém közepén.

A sajtótájékoztató hivatalos részének a végén a színpadra szólították még a Gyárkert megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett szereplőket is, Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetőjét, akik a tervezést és az építkezést menedzselték, Fülöp Zoltánt, a VOLT ügyvezetőjét, ő a koncertszervezésekért felel, valamint Huszár Andrást, a HelloWood ügyvezetőjét a már említett installáció megvalósítása kapcsán.

A protokolláris rész után a jelenlévőknek egy körbevezetést is tartottak a területen, ezt Porga Gyula és Lamos Péter vezette, ahol szóba került az is, hogy mi lesz a sorsa a Gyárkertnek 2023 után. Itt Lamos Péter elmondta, már a mérnöki tervezésnél is figyeltek arra, hogy egy hosszabb távú városrehabilitáció részeként alkossák meg a Gyárkertet. Olyan megoldásokkal és funkciókkal, amelyek 2024-től immáron nem ekkora koncerteknek adnak majd helyszínt, hanem közösségi térként, a környező épületek, intézmények által alkotott városszövetbe még inkább belepasszoljanak kis átalakítással.

Addig viszont a legnagyobb hazai és nemzetközi előadók koncertjei érkeznek ide, amelyek kapcsán Porga Gyula kiemelte, igyekeztek úgy megszervezni a koncerteket, hogy azok többsége este 22 óra után már ne okozzanak nagyobb zajhatást a környéken.

Péntek este már a Vad Fruttik koncertezett a Gyárkertben (fotó: Szekeres Dávid)Péntek este már a Vad Fruttik koncertezett a Gyárkertben (fotó: Szekeres Dávid)

A polgármester továbbá kiemelt még egy apró, ám fontos tényezőt a terület szolgáltatásaival kapcsolatban, miszerint az összes büfét és bárt, ami a Gyárkert területén található, helyi és környékbeli vendéglátósok üzemeltetnek, ezzel is támogatva a veszprémi vállalkozásokat.

A Gyárkert nyitónapján a Vad Fruttik adott ingyenes koncertet hatalmas tömeg előtt, szombaton pedig a Stereo MC’s koncertjével folytatódott a sorozat.

forrás: VEHIR, turizmus

Előző cikk

A jövőre koncentrál a magyar fakitermelő válogatott

Következő cikk

Regionális fakitermelő verseny - Orfű



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések