FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faanyagok eredet-azonosítása

A fából készülő tárgyak esetén a fa eredetét különösen nehéz feladat megállapítani, holott enélkül nem igazolható, hogy az honnan származik, és engedélyezett volt-e a kérdéses fa kivágása.

Nemrégiben az Environmental Research Letters folyóiratban mutatták be azt az újonnan fejlesztett módszert, amellyel kideríthető egy fából készült tárgy alapanyagának eredete. A holland Wageningeni Egyetem szakemberei közel ezer, borneói és közép-afrikai esőerdőkből származó famintát elemeztek, a fa kémiai összetételének részletes adatait gyűjtötték így össze. Az elemzés alapján a fáról megállapítható nemcsak az, hogy mely országból származik, hanem még ennél is közelebbről az egykori élőhelye.

Az illegális fakivágásból származó faanyagot gyakran számos országon utaztatják keresztül, így elfedve annak eredetét, például a Kongói-medencében, egyes helyeken a kivágott fák 90 százaléka erre a sorsra jut. Mivel az EU törvényei szerint az importált fa esetében hitelt érdemlően bizonyítani kell, hogy az nem ilyen, illegális kivágásból, erdőirtásban érintett területekről ered, ezért szükség volt valamilyen eszközre, amellyel ezt igazolni lehet. Például, ha a rotterdami kikötőbe beérkezik egy hajórakomány faanyag, akkor azt helyben vett minták segítségével ellenőrizni lehet.

A kutatók módszere hasonlít ahhoz, amellyel számos élelmiszernövény, mint pl. a banán vagy a tea eredetét lehet vizsgálni. Tömegspektrométerrel elemzik a minta pontos kémiai összetételét, majd az eredményt összevetik az ismert adatokkal. A faanyagra átültetett módszerrel a fa eredetét az esetek 77-98 százalékában 50 kilométeres pontossággal meg lehet állapítani!

Azzal, hogy a faáru eredetét precízen ellenőrizni lehet, leleplezhetőek az ilyen esetek, így bizonyítékok segítségével lehet fellépni az illegális kitermelés ellen.

forrás: ForestPress

Előző cikk

Indul(t) az új típusú hulladékkezelés

Következő cikk

Rostirányban tömörített faanyag kutatása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések