FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csökkenő erdőirtás Brazíliában

4 éve nem látott mértékűre csökkent az kiirtott erdőterület nagysága Brazíliában az Amazonasnál, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 34 %-kal kevesebb erdőt pusztítottak el 2023 első felében. Idén eddig “csak” egy bő Nógrád megyényi esőerdő tűnt el Brazíliában.

Idén eddig 2649 négyzetméternyi esőerdő tűnt el, ilyen alacsonyan utoljára 2019-ben állt ez az érték, ami azonban így is nagyobb, mint teljes Nógrád megye plusz Zalaegerszeg alapterülete (azaz 2544 plusz 102 négyzetkilométer) – írta a Reuters a brazil kormány kimutatására hivatkozva.

Csak júniust vizsgálva — idén ebben a hónapban 663 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki — tavalyhoz képest 41 százalékos az erdőpusztítás visszaesése. Nagyon pozitív, de továbbra is túl magas az erdőirtás mértéke — idézték a WWF brazíliai szervezetének munkatársát.

erdőirtás Amazonas Brazília Kép: Staffan Widstrand/ WWF

A csökkenésben jelentős szerepet játszottak a tavaly megválasztott, és januárban beiktatott új elnök Luiz Inacio Lula da Silva által bevezetett szigorúbb környezetvédelmi előírások, amiket elődje, Jair Bolsonaro igencsak felpuhított, arra hivatkozva, hogy a sok helyen védett erdő helyén kialakított mezőgazdasági területek és bányák majd hozzájárulnak a szegénység felszámolásához.

Hogy az egész éves adat miként alakul, az még kérdéses, mint a hírügynökség jelzi: még előttünk áll az erdőpusztítás és erdőtüzek július-szeptemberben szokásos csúcsidőszaka.

forrás: greenfo

Előző cikk

Kanadai erdőtüzek pusztítása

Következő cikk

Jó gyakorlatok az agrárerdészetben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések