Ha megkérnénk az utca emberét, hogy mondjon egy megújuló energiaforrást, biztosan a nap- és a szélenergia versengene egymással. Pedig, ha azt nézzük, hogy melyikből használjuk a legtöbbet, a biomassza nyerne.
Nem véletlen, hogy a megújulók kapcsán nem erre az energiahordozóra asszociálunk elsőként, hiszen a biomassza nem tiszta – gondoljunk csak a fűtési szezonra -, és nem is olyan léptékben megújuló, mint a nap vagy a szél. Mégis, a klímastratégiák fontos szerepet szánnak a szilárd biomasszának több évtized múlva is. Nézzük, hogy miért.
Van, ami változott, és van, ami nem
Először is, érdemes tisztázni magát a fogalmat: szilárd biomasszának tekintünk minden olyan szerves anyagot, amellyel energiát tudunk előállítani. Ez a gyakorlatban elsősorban az erdei biomasszát (tűzifát, az abból készült faaprítékot) jelenti, ebből használják fel a legtöbbet, de ide sorolható a faipari hulladék vagy a mezőgazdasági melléktermék (leginkább szalma) is, amelyeket aztán közvetlenül elégetve villamos energiát és/vagy hőt állítanak elő.
Egy bő két évvel ezelőtti bejegyzésben már bemutattam ezen a blogon, hogy az erdészeti biomassza kapcsán milyen fenntarthatósági kérdések merülnek fel. A képlet nagyon egyszerű: ha növeljük a kitermelést, akkor az erdők szénegyenlege csökkenni fog; ha csökkentjük, akkor növekedni – vagyis összességében több megkötött szén marad az erdőben. Ha csökken a kitermelés, akkor az pedig több, értékesebb élőhelyet is jelent. Vagyis amíg az egyik oldalon lehet amellett érvelni, hogy a biomassza felhasználás növelése növeli a megújuló részarányát, addig a másik oldalon ott van a biodiverzitás csökkenésének és a szén-dioxid megkötésnek a fontossága.
Az előző írásomban úgy köszöntem el, hogy az akkor megnyíló „Fit for 55” csomag tárgyalása megteremtheti az egyensúlyt a mérleg két nyelve között. Mostanra pedig véglegessé is váltak a felülvizsgált és újonnan bevezetett jogszabályok. Elsőként nézzük a biomassza mint megújuló energiaforrás szerepét. Mivel a 2030-as EU-s megújuló célérték cél 2030-ra 32%-ról 42,5%-ra emelkedett (a végső energia felhasználásban betöltött arányát tekintve), ezért fontos volt, hogy a Megújuló energia irányelvben szereplő, a biomassza fenntarthatóságára vonatkozó kritériumok is erősödjenek. Hiába szavazta meg az Európai Parlament, hogy a szilárd biomassza további növekedését már ne lehessen megújuló energiaforrásként elszámolni, a végső verzióban ebből nem lett semmi, és a kiskapuk miatt a kritériumrendszer inkább jelent adminisztrációs terhet a nagyobb ipari létesítményeknek, mint valódi kontrollt. A másik oldalon viszont megjelentek a 2030-ra kötelező érvényű, nemzeti szintű szén-dioxid megkötési célok, a Biodiverzitási Stratégiával pedig minden tagállamnak ki kell jelölni 10% olyan területet, amely szigorúan védett státuszt kap.
Viszont amíg a megújulós oldalon már létező szakpolitikák vannak és a biomassza alapú áramtermelés támogatása érdemben is befolyásolja a felhasználást, addig sem a szénmegkötéshez, sem a biodiverzitás növeléséhez nincsen hozzárendelve pénzügyi ösztönző.
Ennek az egyenlőtlenségnek a feloldására jelentenének megfelelő eszközt a Nemzeti Energia és Klíma (NEKT) tervek. A minden tagállamra kötelező érvényű, a 2030-as klímacélok eléréséhez szükséges részleteket bemutatni hivatott dokumentumnak jelenleg zajlik a felülvizsgálata. A magyar dokumentum felülvizsgált tervezete, amely 2040- és 2050-es kitekintéssel is bír, már publikus, a végső verziót 2024 közepéig kell elkészíteni.
Elvesztett egyensúly
Arra a kérdésre, hogy a tervezett biomassza energetikai felhasználását milyen forrásokból tervezik kielégíteni, már az eredeti NEKT sem adott választ, és a felülvizsgálat ezt a fejezetet nem is érintette. Márpedig ez hazánk esetében égető probléma, mivel a felhasználás oldalon kb. dupla annyi (!) biomassza szerepel a statisztikákban, mint a forrás oldalon. Az elfogadott új Megújuló energia irányelv pedig előírja, hogy külön értékelni kell az összhangot a 2030-as nyelési célok és a tervezett felhasználás között – vagyis annak bizonyítása, hogy a tervezett fakitermelés és energetikai felhasználás tervezésekor alkalmazták a szénelnyelési célokhoz szükséges korlátozásokat. Habár a NEKT modellezési leírásában szerepel, hogy abban a maximálisan felhasználható szilárd biomasszát a nyelési célokat figyelembe véve határozták meg, azonban a prognosztizált nyelési értékeket nem mutatták be. Ami viszont ennél is nagyobb hiányosság, hogy hiányoznak a korlátozásokat biztosító szakpolitikai intézkedések, amit az irányelv szintén elvár. Pedig ezzel kapcsolatban is volna teendő, hiszen az Erdőtörvény teljesen más logika alapján szabályozza a fakitermelést.
Más a papír, és más a realitás
A NEKT a következő szűk harminc évben más-más szerepet szán a szilárd biomasszának. 2030-ig elviekben a biomassza alapú villamos energia el fog tűnni, a háztartási tűzifa-felhasználás pedig 30%-kal csökken. Hogy ennek mennyi a realitása, az több mint kérdéses, tekintve, hogy nem kevés állami forrás révén éppen most újítják fel a Vértesi Erőművet és a Bakonyi Erőmű egy blokkját, amelyek 20 éven keresztül támogatott áron fogják tudni értékesíteni a megtermelt áramot. A tűzifa-felhasználás csökkentéséhez szükséges átfogó épületfelújítási program pedig hiányzik a dokumentumból. A csökkenő igény a tervek szerint máshol jelentkezne: a távhőszektorban lenne egy jelentős átállás biomasszára, ami el is kezdődött: nemrégiben két megyei jogú város, Kaposvár és Kecskemét távhőrendszere is átállt biomassza tüzelésre. Viszont 2040-től újabb fordulat történne, és a biomassza alapú távhő leépítése mellett – aminek a realitása ilyen távon megint csak kétséges – új típusú, ún. BECCS-es erőművek futnának fel.
BECCS, a menekülő út – de milyen áron?
A BECCS (bioenergy with carbon capture and storage) esetében az égetéskor keletkező szén-dioxidot különböző technológiákkal leválasztják, majd azt egy geológiai formációba raktározzák el. A klímasemlegességet célzó forgatókönyvek azért nyúlnak szívesen ehhez a technológiához, mert a hagyományos, fosszilis alapú szén-dioxid leválasztással szemben ezt negatív kibocsátásként lehet elszámolni, mivel végső soron a légkörből vonjuk ki a szén-dioxidot. Azonban azon kívül, hogy egyelőre csak demonstrációs projektek tudtak megvalósulni, a technológiának több olyan negatív következménye van, ami miatt nagy mértékben nem célszerű rá építeni. Ilyen például a hatalmas területigény: az erőművek tüzelőanyagaként elsősorban rövid szénciklusú energiaültetvények és mezőgazdasági melléktermékek jöhetnek számításba, mivel az erdők esetében a fakitermelést a LULUCF kibocsátásként kell rögzíteni, vagyis egy csöbörből vödörbe helyzet alakulna ki. Ez a területigény azon kívül, hogy más területhasználati módokkal szemben szülhet feszültségeket, hozzájárul a talaj széntartalmának csökkenéséhez, de a jellemzően nagyobb beszállítói távolságok is mind rontják a technológia szén-dioxid mérlegét.
2024. június 30., vagyis a felülvizsgált NEKT véglegesítési határidejéig van idő, és ha van politikai akarat is, nem csak a fent említett javaslatok, de a szakmai civil szervezetek más javaslatainak beépítése is egy olyan dokumentumot eredményezhetne, amire mindannyian büszkék tudnánk lenni.
Ez a cikk a Német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatügyi Minisztérium (German Federal Ministry for Economic Affairs and Climate Action, BMWK) European Climate Initiative (EUKI) programja által támogatott, “Implementing the European Green Deal in Central and Eastern Europe” projekt keretében készült. A cikkben foglalt véleményért kizárólag a szerző(k) felelősek, az nem feltétlenül tükrözi a Federal Ministry for Economic Affairs and Climate Action (BMWK) nézeteit.
forrás: MTVSZ.blog.hu
