FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

COFO27

Fakitermelés és a klímacéljaink

A fakitermelés fokozása és a biomassza iránti növekvő kereslet miatt egyre kisebb eséllyel tudjuk tartani a magyar és EU-s klímacélokat – írja a Másfél fok. Bár sokan úgy tartják, hogy a biomassza pont olyan megújuló energiaforrás, mint a nap vagy a szél, pedig a valós kép ennél összetettebb.

Közkeletű vélekedés, hogy a biomassza ugyanolyan megújuló energia, mint a nap vagy a szél: ha kellő mértékben visszapótoljuk a kivágott erdőt, akkor a kibocsátások hosszú távon egyensúlyban maradnak. A kép ennél jóval árnyaltabb, mivel a hazai erdők szénelnyelő kapacitása folyamatosan csökken, a fakitermelési és -felhasználási gyakorlat pedig tovább távolít minket az egyensúlyi állapottól, amire a klímaváltozás hatásai csak rátesznek egy lapáttal. Ezzel nemcsak a saját, törvénybe foglalt klímasemlegességi céljainkat veszélyeztetjük (ami növekvő szénelnyeléssel számol, kompenzálva a fennmaradó kibocsátásokat), hanem az új uniós megújuló energia irányelvben (RED III) és szén-dioxid-elnyelési célokat kitűző rendeletben (LULUCF Rendelet) foglaltaknak sem fogunk tudni megfelelni. A magyar természetvédelmi, energetikai és éghajlatvédelmi szakpolitikák nem működnek összehangoltan. Ha a jelenlegi, elsősorban nyersanyagforrás-fókuszú szemléletmód nem egészül ki az éghajlatvédelmi és a biodiverzitás megőrzésére irányuló törekvésekkel, akkor azzal már középtávon mind rosszul járunk. A helyzet megoldására minisztériumokon átívelő és a jelenlegi válsághelyzeten túlmutató tervezésre lenne szükség.

Nehéz most számszerűsíteni, hogy az energiaválság hatására történő szakpolitikai intézkedések és piaci folyamatok eredője inkább közelebb vagy távolabb sodornak minket a törvényben is meghatározott klímasemlegesség eléréséhez.

A fakitermelés fokozása és a hosszabb távú keresletnövekedés a biomassza iránt viszont egyértelműen rontja az esélyeket.

A klímasemlegesség eléréséhez a hosszú távú nemzeti klímastratégia komolyan számol az erdők szénelnyelésével, ráadásul a nemrég véglegesített vonatkozó EU-s rendelet szigorításával rövid távon is növelni kell az erdők szénelnyelését. Ezzel szemben erdeink korösszetétele és a klímaváltozás negatív hatásai miatt még az energiaválság nélkül is csökkent volna az erdők szénmérlege, erre a fokozott tűzifa-felhasználás csak rátesz egy lapáttal.

Ha rosszul csináljuk, a biomassza nem fog megújulóként viselkedni

A jelenlegi fokozott kitermelés negatív hatásának megértéséhez az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szénkörforgást is meg kell érteni, ami összetettebb annál, hogy a tűzifa elégetésekor ugyanannyi szén-dioxid keletkezik, mint amennyit a fa az élete során megkötött. Vegyünk példaként egy tölgyfát. Tegyük fel, hogy egy tölgyerdő vágásérettségi kora 110 év. Ha ezt idén éri el, akkor az azt jelenti, hogy olyan fát termelünk ki, amit az első világháború után ültettek.

Vagyis az erdőben zajló folyamatok emberi léptékben nézve nagyon lassúak.

Ha kitermelik ezt a fát, hagyományosan több fajta választék keletkezik: a legértékesebb részeiből ipari fa lesz, a kevésbé értékesből papír- és rostfa, illetve tűzifa, amit háztartásokon kívül erőművek és fűtőművek is hasznosítanak. Ezek a termékek különbözőképpen hatnak az éghajlatunkra. A tetőgerendában akár további egy évszázadig elraktározódik a szén. A papírfa jellemzően néhány évig raktározza tovább a szenet, míg ha energetikailag hasznosítjuk (elégetjük), akkor rögtön visszakerül a légkörbe.

A fatermékek mellett még ugyanúgy szénraktár a holtfa és a talaj is. A lehullott avar, ágak vagy a kidőlt fatörzsek különböző sebességgel, de elkorhadnak. Ez a folyamat átmérőtől függően lehet pár év, de akár évtizedek is. A korhadás során az elraktározott szén jelentős része visszakerül a légkörbe szén-dioxidként, de egy része a talaj széntartalmát gazdagítja – vagyis a szén-dioxid tartósan kikerült a légkörből. Mivel az egész erdőterületet nézve a fák különböző korúak, ezért a kitermelés időben nem egyszerre, hanem mozaikszerűen történik. Így ha a fakitermelés mértéke időben állandó, és az nem haladja meg az új növedék mennyiségét, akkor az erdő által megkötött szén-dioxid mennyisége állandó, sőt még növekedhet is.

Ez azonban csak rövidebb távon igaz. Mivel egy nagyobb területet nézve, országos szinten az erdők koreloszlása nem egyenletes – Európában például többségben vannak az idősödő erdők – ezért az éves növedék mennyisége lassan ugyan, de ilyen esetben csökken. Vagyis az erdőben tárolt szénmennyiség növekszik ugyan, de egyre lassabb mértékben.

Ráadásul erre a folyamatra csak ráerősíthet a klímaváltozás.

A fákra közvetlenül veszélyt jelentő kártevők mellett az egyre súlyosbodó aszálykárok nem csak a mezőgazdaságban jelentenek terméscsökkenést, hanem az erdők jelentős részén a folyónövedékét is csökkenthetik.

Sokszor felmerül érvként, hogy azt a luxust sem engedhetjük meg, hogy a fa elkorhadjon az erdőben. Ebben az esetben ugyanúgy fontos az időfaktor, mivel a kibocsátás nem most fog jelentkezni, hanem időben később, ráadásul nem az egész széntartalom szabadul fel a légkörbe, hanem egy része a talaj szénkészletét gazdagítja. És akkor a holtfa természetvédelmi értékéről nem is beszéltünk, amely az erdőlakó fajok kb. harmadának ad otthont.

Hogyan hat ebben a helyzetben a megnövekedett tűzifakereslet?

A biomassza iránti megnövekedő energiakereslet viszonylag hirtelen lecsökkenti az erdő szénkészletét. Ezzel párhuzamosan megnő az elégetett fa mennyisége, aminek a szénkészlete rögtön visszakerül a légkörbe. Ha van rá megfelelő kereslet, akkor a fatermékek kompenzálni tudják valamennyire a kibocsátást.

Azonban ha a tűzifára van nagyobb kereslet, akkor előfordulhat, hogy azokat a fákat, amiket korábban papír- vagy rostfának használtak, elégetik, ami természetesen ugyanúgy fokozza a felmelegedést.

A kitermelt erdőterületek helyére telepített új erdő hosszabb, évtizedes távon képes az intenzívebb kitermelés okozta széntárolás csökkenését megállítani, mivel fiatalabb korban intenzívebben nőnek a faegyedek. Vagyis beállhat egy új egyensúly a az erdő szénelnyelése, a természetes kibocsátás és a fatermékeben tárolt szénmennyiség között.

Viszont az új egyensúly a kibocsátás és a megkötés között alacsonyabb lesz, az erdőkben összességében kevesebb lesz a megkötött szén-dioxid, ami a légkörben jelenik meg.

A hosszú táv azt jelenti, hogy több évtized múlva állhat helyre az erdő új egyensúlya.

Miért probléma ez? Mert a klímaváltozás mérséklésekor minden év számít, drasztikusan kellene csökkentenünk a kibocsátásainkat, ehelyett ebben az esetben éppen növeljük azokat.

Tehát az erdő “fiatalítása” nem, hogy nem segít a klímaváltozáson, hanem végső soron gyorsítja azt.

És ez hogy néz ki Magyarországon, számokban?

Az éves folyónövedék 13 millió m3 körül alakult az utóbbi években, vagyis elméletileg ennyi fával gyarapodott évente az erdő. A kitermelés ezzel szemben 7-7,5 millió m3 között alakult az utóbbi években. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 5-6 millió m3-rel lehetne növelni a kitermelést anélkül, hogy az veszélyeztetné a tartamosságot, vagyis hogy nem termelünk ki több fát, mint amennyi növekszik egy adott időszak alatt.

Az erdőnek ugyanis van egy természetes mortalitása, amelyre vonatkozóan pontos statisztikai adat nincsen, szakértők kb. 2 millió m3/évre becsülik. Illetve nem minden erdő áll rendelkezésre fatermesztési célokra, bár arányuk alacsony, az összes erdőterület kb. 4,5%-a. Nem tudjuk, hogy az idei évben mennyivel fog növekedni a kitermelés, és a mortalitással csökkentve hogyan alakul a faanyagtermeléssel érintett erdők tartamossága, azonban Magyarország esetében is igaz, hogy idősödik az erdőállomány, a modellezések szerint a meglévő hazai erdők szénmérlege folyamatosan csökkenni fog az elkövetkezendő években.

Ez a csökkenés a fokozott fakitermelés esetében ráadásul még drasztikusabb, ez olvasható le a a meglévő erdőkre hivatalosan elfogadott modellezések eredményeiről is (az ún. Erdőgazdálkodási Elszámolási Terv).

Forrás: Magyar Erdőgazdálkodási Elszámolási Terv, 2/b ábrája alapján. A csökkentett kitermelés kb. 7,5 millió m3 éves kitermelést jelent, az intenzívebb 8,5 millió m3/évet. A szerző ábrája.

Vagyis az történik, hogy a korábbi időszakhoz képest kevesebb szenet tárol az erdő, ami végső soron csak erősíti a klímaváltozást. Aminek a negatív hatásait már most érzik a magyarországi erdők. Ennek pontos hatását azonban nem fogjuk látni egyhamar, mivel az erdők döntő részében az adott évi folyónövedéket nem terepi mérések alapján számolják, hanem modellezik olyan termőhelyi mérések alapján, amiket még a 70-es években, jóval a klímaváltozás hatásainak a megjelenése előtt végeztek.

Vagyis az közel sem biztos, hogy az éves 13 millió m3 folyónövedék valóban annyi is.

A szénraktározásra jelenleg a fatermékek sem jelentenek megoldást. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire megváltoztak a piaci körülmények, a bútoraink döntő része aprított faanyagból gyártott rövid élettartamú bútor, aminek az élettartama maximum néhány évtized. Nem csoda, hogy Magyarországon a fatermékek csak 200-300 ezer tonna szén-dioxidot kötnek meg évente.

Egyensúlyra van szükség a kitermelés és a szénmegkötés között

Egészen mostanáig az EU-s klímapolitika az energetikai felhasználást ösztönözte, az erdők szénmegkötésére csak gyenge szabályozás volt, vagyis a tagállamokat arra ösztönözték, hogy minél inkább növeljék a biomassza felhasználását.

A Fit for 55 csomag keretében viszont a szénmegkötésre vonatkozó szabályozást, az ún. LULUCF (földhasználat, földhasználat-változás, erdészet) rendeletet is felülvizsgálták. Az új EU-s szintű cél, hogy a jelenlegi szénmegkötést közel egynegyedével kell növelni 2030-ig.

Ezt a 310 millió tonnás szén-dioxid egyenértékű célt tagállami szintre osztották le, amely Magyarország esetében is a szénelnyelés növelését írja elő.

De hosszú távon is nemzeti érdek lenne a szénelnyelés fokozása, mert a klímasemlegességhez való utat modellező Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia azzal számol, hogy maximum 4,5 millió tonnára leszünk majd képesek csökkenteni 2050-re a kibocsátásokat, ezt pedig a természetes nyelőknek kellene majd ellentételezni, hogy kijöjjön a törvényben vállalt nettó nulla kibocsátás.

Közben a biodiverzitás drasztikus csökkenése miatt az erdők védelmében is lépni kellene, és például kijelölni – az amúgy szintén törvényben már régóta vállalt – nemzeti parki magterületeket, ahol nem történik fakitermelés.

Az erdőkre tehát mind éghajlatvédelmi, mind energiagazdálkodási, mind biodiverzitás szempontból szükség van.

Meg kellene találni azt az egészséges egyensúlyt, ami mindhárom igényt képes kielégíteni, ehhez viszont szükség lenne egy, a szaktárcákon átívelő komplex tervezési folyamatra, mielőtt a tűzifaéhség maradandó kárt okoz az erdőinkben, és ezáltal a klíma- és biodiverzitás-védelmi célok érvényesítésében.

szerző: Harmat Ádám

Megújuló energiaforrás szakértő geográfus, az ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje. 2016-ban csatlakozott a WWF Magyarországhoz, amelynek 2019 óta éghajlatvédelmi programvezetője.

forrás: MásfélFok 11-30

Előző cikk

IKEA terjeszkedik hazánkban is

Következő cikk

Szentlőrinci lakásotthon felújítása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések