FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőtűz tombolt Krétán

Áprilisi első hétvégéjén indult az erdőtűz Kréta szigetén, melyet a tűzoltóknak végül sikerült megfékeznie. Több tucatnyian kényszerültek otthonaik elhagyására, egy ember pedig megsérült. A hatóságok az erős szél miatt továbbra is készültségben vannak.

A tegnapi nap folyamán kitört tűzvész az erős szél miatt terjedt el a tengerparti Lerapetra várostól keletre fekvő hegyvidéki erdő lejtőin. A hatóságok elővigyázatosságból elrendelték Achlia, Galini, Agia Fotia és Mavros Kolimpos falvak evakuálását, mivel a lángok egyes házakhoz közeledtek. Közel 300 embernek kellett elhagynia otthonát.

“Tűzoltók százainak erőfeszítései nyomán jelentősen alábbhagyott a tűz” – mondta a tűzoltóság egyik tisztviselője a Reutersnek. “Ez volt az első nagy tűz lakott terület közelében idén.”

A szombati nap folyamán egy tűzoltót és egy helyi lakost szállítottak kórházba kisebb sérülésekkel. Az erdőtűz ellen mintegy 150 tűzoltó küzdött a helyszínen, akiket három helikopter is segített.A polgári védelmi minisztérium riadókészültségbe helyezte a hatóságokat a következő napokban várható erős szél miatt.

A mediterrán országban egyre gyakoribbak az erdőtüzek, azonban a szombati viszonylag szokatlannak számít, hiszen inkább nyáron jellemzőek. A száraz időjárás és az erős szél miatt egyre gyakrabban tombolnak erdőtüzek tavasszal és ősszel is. Tavaly egy Északkelet-Görögországban 11 napon át égő erdőtűz New York Citynél is nagyobb területet pusztított el, és 20 ember életét követelte – írja az erdőtűzről beszámolva a Reuters.

forrás: Turizmus 04-07

Előző cikk

KSH: fogyasztói árak +3,6%-on

Következő cikk

Hatalmas spanyol erdőtűz tombol



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések