FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kormánybiztosi látogatás a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem vezetőivel és hallgatóival találkozott dr. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos, aki folyamatosan keresi fel a 21 érintett intézményt.

Az egyetem vezetőivel folytatott megbeszélésen szó esett a modellváltást követő eddigi tapasztalatokról, az oktatási egységek által megfogalmazott észrevételekről, az átalakulási folyamat aktuális lépéseiről és a tervezett fejlesztésekről.A megbeszélést követően a kormánybiztos hallgatói fórum keretében vázolta fel a modellválltás által nyújtott lehetőségeket és az egyetemek működésének jövőképét. Kiemelte, hogy a korábban csak a hallgatói létszámra vonatkozó finanszírozást felváltotta egy olyan támogatási rendszer, ami az oktatás, kutatás minőségéhez, az infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódik. A változásoknak pedig egyértelműen a hallgatók lesznek nyertesei.

A résztvevő egyetemi polgárok kötetlen formában kaptak választ szerteágazó kérdéseikre, amelyek között egyaránt szerepeltek a hallgatói juttatások, a kollégiumi körülmények fejlesztése és az egyetem működését érintő piaci mechanizmusok hatása is.

A tervek szerint a következő negyedévben ismét lehetőség nyílik hasonló hallgatói fórum megrendezésére, ahol újabb kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők. 

forrás: Soproni Egyetem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Alapvető jogok biztosa Pörbölyön

Következő cikk

EBB zöldhitel Magyarországon



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések