FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fenntarthatósági témahét az EGERERDŐ Zrt-nél

Az ENSZ 1987-ben vezette be a fenntarthatóság fogalmát, ezzel a magyarázattal: ‘Fenntartható fejlődésnek nevezzük azt a folyamatot, mely anélkül elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy veszélyeztetné a jövő generációk lehetőségét saját igényeik kielégítésére’.

A héten megrendezett Fenntarthatósági Témahét arra a célra jött létre, hogy már kisiskolás korban a gyerekek megismerhessék a fenntarthatóság fogalmát és fontosságát, hiszen már ők is sokat tehetnek a tisztább, élhetőbb zöldbolygónkért. Erre az iskolás korosztály igen fogékony, személyes érintettségüket hamar meglátják.

Az EGERERDŐ Zrt. önkéntesei a Fenntarthatósági Témahéten és a Föld Napján többek között a fenntartható erdőgazdálkodás fontosságára hívták fel a környékbeli iskolák diákjainak figyelmét.

Dudás Béla, a Mátrafüredi Erdészet vezetője online előadás formájában tartotta meg óráját az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégiumban.

Erdőkár.

Az erdész szakember előadása során az erdő közismert hatásait is felidézte, miszerint az erdő sok – sok növény és állat életközössége, de mellette szén-dioxodot köt meg és oxigént termel, kiegyenlítő hatása van a klímában, megköti a port, csökkenti a zajt. Az erdő felüdülést ad az embernek és értékes javakat ad, és megújuló energiaforrást biztosít, faanyag (tűzifa, iparifa, stb.) formájában. Mindemellett a változó klíma hatását is szemléltette a képes előadásában. A klímaváltozás miatt az abiotikus károk gyakoriságát (hókár, szélkár, özönvíz), a fenyőerdők kipusztulását, a legyengült állományok károsítóinak felszaporodását és új károsító rovar fajok megjelenését tapasztalják. Megoldást a kipusztuló fenyőerdők lombossal való helyettesítésében (erdőszerkezet átalakítás) és elegyes, változatos szerkezetű erdők kialakításában lát a szakember.

Faültetés Pátervásárán.

Másik helyszín a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola volt, ahol Ficzere Mónika kolléganőnk szakmai segítséget nyújtott egy páfrányfenyő elültetésében, majd a fa és erdő szerepét foglalta össze a gyerekeknek.

További önkénteseink a tanév későbbi időszakában folytatják szemléletformáló munkájukat, mely bízunk benne, hogy kint a szabadban, a kizöldelt ‘égig érő tanteremben’ valósulhatnak meg.

Forrás: Egererdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Petri Sarvamaa EP-képviselő: A Bizottság bolondként kezeli az északi erdőipart

Következő cikk

A holnap lakótereinek közös létrehozása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések