FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vandál rongálások a Sóstói-erdőben

Ismeretlenek a hétvégén a Sóstói-erdőben megrongálták azokat az információs táblákat, amiket a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete helyezett el. A vandál pusztítás eredményével hétfőn reggel szembesültek az erdészek.

Sajnos, nem ez az egyetlen károkozás, ami az utóbbi időben történt az erdőben: megrongálták a körszín padjait és az erdei színpad melletti kapcsolószekrényt is. Az összesített anyagi kár több százezer forint.

Az erdészet munkatársai komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy Sóstói-erdőt megfelelően karbantartsák. Kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy az erdőjárók pihenőhelyeket, információs táblákat találjanak a területen. Arra kérünk mindenkit, hogy próbálják megbecsülni ezeket, hiszen a rongálással mások pihenését teszik tönkre. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a pótlásra fordított forrásokat másra, például különféle fejlesztésekre is lehetne költeni – fogalmazott Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fából készülnek a fenntartható jövő épületei

Következő cikk

Augusztusban újra STIHL fakitermelő verseny



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések