FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Élet Fája

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként ültettek fákat szerte a megyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben indította el kihívását, amelynek lényege, hogy a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából facsemetéket kell elültetni minél több településen.

A fa az évek múlásával terebélyesedik, egyre magasabbra nő, így szimbolizálja az életet, annak megújulását és legyőzhetetlenségét.

A kezdeményezés célja, hogy figyeljünk egymásra, előzzük meg a vírus terjedését!

Ennek jegyében 2021. november 5-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, Miskolc rendőrkapitánya; Miskolczi István r. alezredes; dr. Ignácz Dávid Miskolc város jegyzője és Zay Adorján az Északerdő Zrt. vezérigazgatója a Miskolci Rendőrkapitányság épülete mellett ültettek el két bükk csemetefát.

Ugyanakkor a megyében lévő további kilenc rendőrkapitányság is ültetett egy-egy fát a székhelyi településeken – a települések vezetőivel, képviselőivel együtt -, amelyek a széles körű összefogást is jelképezik.

forrás: police

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőtűz (volt) Ausztriában

Következő cikk

Búcsú Borbola Erikától



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések