FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Élet Fája program Somogy megyében

Az évek múlásával egyre magasabbra növő és terebélyesedő fák az élet szép szimbólumai. E gondolat szülte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezését, az Élet Fája faültetési programot, mely 2021 nyarán indult útjára.

Az akció keretében – a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia céljaival összhangban -, együttműködve a helyi önkormányzatokkal, a programhoz csatlakozó településekre a helyi erdészet által javasolt, a település természeti adottságainak megfelelő fajtájú facsemetét ültetnek.

„Ezúttal Somogy megyén volt a sor és november 26-án a Kaposvári Rendőrkapitányság illetékességi területén két településen – Igalban és Nagybajomban -, ültettünk facsemetét, egy ezüst hársot és egy bükköt. Az akció célja a koronavírus elleni küzdelemre és a vírus terjedésének a megakadályozására történő figyelemfelhívás” – mondta el Peternel Péter, a Kaposvári Rendőrkapitányság alezredese.
Novemberben már hat somogyi településen, Barcson, Marcaliban, Nagyatádon, Ordacsehiben, Siófokon és Tabon ültettek csemetefákat.

Igalban – Peternel Péter alezredessel közösen – Obbás Gyula, a település polgármestere és Iberpaker Gábor, a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének igazgatója, Nagybajomban pedig Major Zsuzsanna, a település alpolgármestere, valamint Farkas Csaba, a SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészetének fahasználati ágazatvezetője ültették el az „életfákat”, melyeket a SEFAG Zrt. biztosított.

forrás: SEFAG Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Kronospan spanyol beruházása

Következő cikk

Erdőtelepítési pályázat 2022. végéig



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…