Nem vagyok fotós, fényképeket azonban szívesen készítek. 2004 óta digitális eszközzel, többnyire kedvtelésből fényképezem, bár előfordul, hogy erdészeti, vállalati rendezvényeken feladatul kapom a fotózást a történtek dokumentálása céljából. De ha csak a magam kedvéért fotózom, inkább a csendesebb témákat keresem: virágokat, gombákat, fákat, vízpartokat, tájakat, és persze felhőket!
„A természet iránti érdeklődés gyerekkori kísérőm, de komolyabban a gimnáziumi években kezdett megmutatkozni. Kiskőrösiként sokszor kirándultam a Szücsi-erdőbe, amelynek háborítatlansága magával ragadott. Talán ennek is köszönhető, hogy egy váratlan döntéssel Sopronba jelentkeztem az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/01/HulejZoltan.png)
Az egyetem után Kiskőrösön dolgoztam közel kilenc nagyon hasznos évet a körzeti földhivatalban, majd újabb váratlan döntéssel magam mögött hagytam. Valami mást akartam. Három év után, 2004-ben talált rám a mostani munkahelyem, a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészete. Beosztásom erdészeti ügyintéző, ami elég sokrétű feladat, de a lényege, hogy szinte mindenki munkáját segítem.
Nem vagyok fotós, fényképeket azonban szívesen készítek. 2004 óta digitális eszközzel, többnyire kedvtelésből fényképezem, bár előfordul, hogy erdészeti, vállalati rendezvényeken feladatul kapom a fotózást a történtek dokumentálása céljából. De ha csak a magam kedvéért fotózom, inkább a csendesebb témákat keresem: virágokat, gombákat, fákat, vízpartokat, tájakat, és persze felhőket!
Fontosnak tartom, hogy tudatosan lassítsuk azt a rohanó életmódot, amibe belekényszerültünk. Erre kiváló elfoglaltság a fotózás: nézőpontokat kell keresni, figyelni a fényekre, várni a váratlant, észrevenni, mi mindent megmutat magából a környezetünk. És ez rohanvást nem megy! Sok szeretett képem van, a kinn felejtett mohos-zuzmós kalaptól a kék és narancssárga felhőkig, a harmatos, törékeny pókbangótól az úton átiszkoló sünig, aki miatt szinte kirúgtam magam alól a biciklit.
Végül választásom erre a kisvárosi látképre esett, melyet a 20. évfolyam-találkozónkon készítettem. A lakott résztől nyugatra magasodó hegyoldalon az Ottergrund bányatóhoz kaptattunk épp, amikor elénk tárult a csodás látvány. A színes háztetők, a templomok, a Kálvária, az Akadémia épületei, mind-mind felejthetetlen része a városnak, része a világörökségnek, és része a lelkünknek. Szellemisége velünk van, elkísér utunkon. Az erdész szívekbe zárt Selmecbánya mindig emlékeztet bennünket arra, hogy honnan jövünk, és merre tartunk.”
forrás: MagyarMezőgazdaság