FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Minta parkerdő Ácson

Fotó: Vermes Tibor

Húszezer őshonos facsemete elültetésével új parkerdő született Ácson. A Vidékfejlesztési Program támogatásából, az Országfásítási Program részeként megvalósult erdőtelepítés minden hazai település számára követendő példa kell, hogy legyen, hiszen átülteti a fenntarthatóságot a gyakorlatba.

Zambó Péter, az Agrármisztérium erdőkért felelős államtitkára elmondta, a kormány és az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a fával borított területek növelését, és ezzel együtt célul tűzte ki, hogy 2030-ra az ország fával borított területeinek aránya 27 százalék legyen

E cél elérése érdekében indította az Agrárminisztérium 2019-ben az Országfásítási Programot, melynek részeként Ácson 3.5 hektár parkerdőt telepítettek, példát mutatva az ország összes önkormányzatának a vidékfejlesztési lehetőségek kihasználásában és a felelős gondolkodásban. Az új erdő a korábbi ipari tevékenység nyomait is eltünteti, hiszen a terület egy részén korábban cukorgyári mésziszapot helyeztek el. Hangsúlyozta, az új erdő nem gazdasági célokat szolgál, hanem klímavédelmi és kikapcsolódási lehetőséget jelent, hiszen a tervek már úgy készültek el, hogy helyet hagytak a játszótér, a futópálya és a kutyafuttató kialakítására is.

Az államtitkár kiemelte, hogy az országban mindenhol megfelelő szakértelemmel rendelkező magán és állami erdőgazdálkodói réteg tudja segíteni az önkormányzatok hasonló kezdeményezéseit. A fásítások népszerűsítése és a települések zöldítése érdekében pedig az agrártárca 2020-ban indította el a 10 ezer fő alatti települések számára szóló Településfásítási Programot, amelynek keretében 1,5 milliárd forint támogatásból 1350 helyen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el.

Zambó Péter kitért arra is, hogy a kormány a Klíma- és Természetvédelmi akcióterv keretében vállalta, hogy minden újszülött után legalább egy fát ültet szerte az országban, ezzel a lépéssel évente újabb több száz hektár erdő születik. 

Fotó: Vermes Tibor

Viski József, az Agrármisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az elmúlt négy évben több mint 42 ezer hektár új erdő telepítésére nyújtottak be pályázatot a magyar gazdák, ebből 171 milliárd forint összegben, 36 ezer hektár esetében már támogatói döntés született.

Hangsúlyozta, a Vidékfejlesztési Programban az erdősítési támogatások új reneszánszukat élik, a magán gazdálkodók mellett idáig 35 település, köztük Ács is jelezte, hogy élnének a lehetőséggel. A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy az erdősítési pályázatok beadási határidejét  meghosszabbították, így a gazdálkodók és önkormányzatok 2022. december 31-ig jelentkezhetnek erdősítésre, és a 2023-tól kezdődő új program keretében is lesz pályázati lehetőség erdők telepítésére.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a vidéki települések és vállalkozások számára több pályázati lehetőség is nyitva áll, a 2014-2020-as időszak keretében 1.400 milliárd forintot fordítottak vidékfejlesztésre. Kiemelte, a kormány tavalyi stratégiai döntésének köszönhetően 2021-2027-es időszakban viszont már 4.265 milliárd forint forrásból fejlődhetnek a 10 ezer fő alatti települések és a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások.

Fotó: Vermes Tibor

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő elmondta, hogy a jelenlegi klímaváltozás közepette nagyon fontos, hogy megőrizzük és javítsuk az ország környezeti állapotát, ennek egyik jeles példája az erdőtelepítés, valamint a fával borított területek növelése. Szentirmai István polgármester arról beszélt, hogy a most telepített erdővel tulajdonképpen kötelességüket teljesítették a jövő nemzedéke felé.

Forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Zöld, zöldebb, KAP?

Következő cikk

Biesse raktár-fűrész programja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések