FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egyre zöldebb települések

A Településfásítási Program 2021 őszi ültetési szezonjában Nógrád és Pest megye területén az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai 26 településen, közel 750 fa elültetésében nyújtottak szakmai segítséget.

Az Agrárminisztrérium támogatásával és az Országos Erdészeti Egyesület szakmai koordinációjával létrejött program másfél éve indult, sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az eredményesen pályázó települések száma ötszörösére emelkedett a második ütemben.

A klímaváltozás elleni küzdelemben minden apró lépés számít. Ezt ismerte fel számos település, és a sikeres pályázatnak köszönhetően zöldebb, élhetőbb életteret hoztak létre. Volt ahol az óvodák, iskolák udvarára kerültek a fák, de parkok, sétányok állományát is bővítették, utcákat zöldítettek a települések lakói. Leggyakrabban hárs, kocsányos tölgy, csertölgy, magas kőris, nyír vagy juhar csemetét ültettek a közösségek.

Legutóbb Sződligeten szerveződött igazi közösségi ültetés az Árpádházi Szent Erzsébet sétány fásítására. Az eseményen részt vett Zambó Péter az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is, aki beszédében kiemelte, Magyarország nemcsak terveket készít a klímaváltozás elleni küzdelemben, hanem konkrétan cselekszik is, jó példa erre a jelenleg is zajló, a rendszerváltás óta legnagyobb belterületi fásítási program. Az Agrárminisztérium az Országfásítási Program részeként 2020-ban Településfásítási Programot hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára. Az államtitkár kiemelte, hogy a Településfásítási Program két ütemében összesen 36000 sorfát ültetnek el 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból.

A program első ütemében a 2020 őszi és 2021 tavaszi ültetési szezonban 475 településen több mint 12 ezer sorfát ültetettek el. A program sikerét és az igénylők nagy számát látva az Agrárminisztérium ebben az évben is meghirdette a Településfásítási Programot, a előző évhez képest megduplázva a támogatási összeget. Így a 2021 ősz-2022 tavaszi ültetési időszakban összesen 24000 sorfa talált gazdára.

forrás: Ipoly Erdő Zrt.

Előző cikk

Zöld Otthon Program hitel sikere

Következő cikk

KAP rendeletek kihirdetve



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share