FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Országfásítási Mintaprogram folytatódik

Egy újabb erdőrészletben folytatódott az Országfásítási Mintaprogram Zalában. Az akció – amelynek célja hazánk erdőterületének növelése – 2019-ben kezdődött. Most a Kányavár község melletti, több mint két és fél hektáros mintaterületet mutatta be a Zalaerdő Zrt.

A Zalaerdő Zrt. a kezdetek óta részt vesz az Agrárminisztérium által indított programban. A 2019-2020-as időszakban 8 és fél, míg 2020 őszén és 2021-en tavaszán több mint 10 hektáros területen hajtott végre a cég erdőtelepítést, ez a ma bemutatott kányavári résszel már 13,62 hektárra bővült. A szükséges szaporítóanyagot ezúttal is a Bajcsai Csemetekert biztosította. 

-Ami az őshonos fafajt illeti, 23 ezer darab kocsányos tölgy csemetével, elegyítésként pedig gyertyán csemetét, hegyi juhar csemetét, vadgyümölcsöket – ezek közül vadkörtét és madárcseresznyét – valamint az erdőszegélyben húsossom-csemetét ültetünk, illetve fogunk ültetni – mondta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. 

Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár emlékeztetett: a trianoni békediktátum után Magyarország elvesztette erdeinek 90 százalékát, a mai ország erdősültsége pedig 11 százalék volt. Ez az adat mára 25,4 százalékot mutat.

-Az állami erdőgazdaságok csak az elmúlt évben közel 680 hektár új erdőt telepítettek, és kivették a részüket a természet és klímavédelmi akciótervben meghirdetett – ültessünk minden születendő gyermek után 10 darab csemetét akcióból. Ez a tavalyi szezonban 1 millió 200 ezer darab csemete ültetését eredményezte, ez szintén a 680 hektár mellett az állami erdőgazdaságok területén történt – árulta el Zambó Péter az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.  

A 2,71 hektáros mintaerdősítést bemutató eseményen szó volt még a településfásítási programról és a magángazdálkodók számára meghirdetett lehetőségekről is.

forrás: KanizsaTV, AM Sajtó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Időspirálban az év fafaja

Következő cikk

Forest Information Billboard 2022/01



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések