FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vadregényes túraútvonalak az országban

Beköszöntött a tavasz, eljött az ideje annak, hogy végre kimozduljunk a négy fal közül és felfedezzük Magyarország természeti csodáit. A túrázók bármelyik állami erdőgazdaság által kezelt erdőt választhatják célpontnak, hiszen a hegyi ösvényeken, az érintetlen vidékeken, a friss levegőn garantáltan feltöltődnek. A Pilistől a Bakonyig, az Északi-középhegységen át a Bükkig számos kijelölt hegyi túraútvonal várja a kikapcsolódni vágyókat.

A fővárostól mindössze egy órára található a Pilismarótot és Pilisszentlélekkel összekötő, mintegy 9 km hosszú piros útvonal, amelyet elsősorban azoknak ajánlunk, akik nem ijednek meg a meredekebb emelkedőktől. A falu központjából mintegy 2 km-es gyaloglással érhető el a Miklós-Deák-völgyi tó. A tórendszert 2014-ben újította fel a Pilisi Parkerdő Zrt., környezete pedig napjainkra kedvelt kirándulóhely lett. A túra során egy hangulatos erdei kishídon átkelve a Hirsch-orom kaptatójához jutunk, ahol a panoráma mindenkit levesz a lábáról: előttünk a Kis-Disznó-hegy, mögötte a Disznós-hegy, távolabb Pilismarót és a Börzsöny csúcsai láthatók. 

Könnyed, pár kilométeres gyalogtúrával egy teljesen új világot fedezhetünk fel Budapesttől egy ugrásra. A NEFAG Zrt. kezelésében lévő Pótharaszti sétaerdőben bújik meg a Buckás sétakör elnevezésű túraútvonal, mely Csévharaszt határában, az erdészet által kialakított pihenőnél kezdődik. Az erdőkkel körülvett „Farkasordítói rét” önmagában is hangulatos, de a kényelmet és a kikapcsolódást további berendezések is szolgálják. A helyi erdőgazdaság 2018-ban átadott egy tájba illő erdei tantermet, két komfortos menedékházikót, de telepítettek még ide asztalokat, padokat, tűzrakóhelyet is. A túrázók a környező erdőkben barangolva számos védett természeti értékkel találkozhatnak. Fellelhető itt többek között a homoki nőszirom, a tartós szegfű, de itt található a csévharaszti borókás is, mely 1939-óta áll természetvédelmi oltalom alatt.

A Magas-Bakony egyik legnépszerűbb kirándulóhelye a Cuha-völgy, amely egyszerre vadregényes, könnyen bejárható, és olyan magával ragadó, hogy szinte észre sem veszi az ember, hogy legyalogolt néhány kilométert. A Bakonyerdő Zrt. területén vezet keresztül a Hajagi tekergő turistaút. A 17 kilométer hosszú ösvény első állomása a Szent Gellért püspök emlékére emelt kápolna és kálvária. Tovább haladva, a Ráktanya kulcsosházat lehet megcsodálni, majd átkelve a Rend-kő nyergén, a piros jelzésen át le lehet ereszkedni a Gella-patak völgyébe. Az utat vadlétrás szakaszok keresztezik, és óriási mezőkön halad keresztül. Szintén itt található még a Hubertlaki tanösvény, amely kalandos kirándulást ígér, az utat érdemes a bakonyi Gyilkos-tóval zárni.

Sokak szívében különleges helyet foglal el a Zempléni-hegység, mely erdős vonulataival, vadregényes, hosszú patakvölgyeivel az Északi-középhegység egyik kiemelkedő tagja. 

Szerencsére számos túra segít az Északerdő Zrt. kezelésében lévő erdő felfedezésében. Ilyen többek között az Országos Kéktúra is, mely Hollóházáról a Nagy-Milic csúcsán át Füzérre vezet, ahol az ország egyik legszebb fekvésű várát találni. Az erődöt oklevélben először 1264-ben említik, valószínűleg az Aba-nemzetség tagjai emelték, a 16. században pedig rövid ideig itt őrizték a magyar királyi koronát. A hét magyar természeti csoda közé választott várból pompás kilátás nyílik a Zemplénre és a Milicre. A túra közepesen nehéz, így egy jó kondiban lévő erdőnjárónak ez nem jelenthet akadályt.

Tolna megyében, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kezelésében található Tolnai Zöldút mindegy 46 kilométer hosszan öleli fel a környékbeli értékeket, a természeti és kultúrtörténeti emlékeket egyaránt. A Lengyel, Kurd, Csibrák, Dúzs, Hőgyész, Mucsi és Závod településeket érintő túraút kerékpárral, gyalogosan, és a kényelmesebbek kedvéért, autóval is végigjárható, hiszen a falvakat műút köti össze. A terület növény- és állatvilága minden évszakban különleges látványt nyújt a nem mindennapi klímának köszönhetően. A védett növényfajok közül a bíboros kosbor kifejezetten jól érzi magát az erdőkben, és szép számban láthatunk illatos hunyort és gyógynövényfajokat is. A települések egyaránt bővelkednek vallási, történelmi, és a grófi időkből ránk maradt emlékekben, valamint feltétlenül látogassunk el a helyi termelőkhöz is, akik a lehető legnagyobb gondossággal készítik portékáikat. Május 7-én tartják az első Tolnai Zöldút Teljesítménytúrát, amely négy különböző távon teljesíthető. (Bővebb információ: https://tolnaierdokert.hu/i-tolnai-zoldut-teljesitmenytura oldalon)

A Vértes hegység egyik legszebb kilátását kínálja a 4,6 km hosszú Panoráma tanösvény, amit gyalogosan, de akár kerékpárral is végig lehet járni. Csákberény település határából, a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumtól indul a sétaút. A Vérteserdő Zrt. területén található tanösvény elején van egy kisebb emelkedő, majd a cserjés rész után remek kilátás nyílik a sziklákról a tájra. Az erdőbe visszatérve, az út végén még egy Mária-kép kegyhelyet, illetve egy vadlest is meg lehet csodálni.

A talajviszonyoktól és a domborzattól függően sziklagyepek, karsztbokorerdők, száraz tölgyesek és kultúrerdők váltják egymást.  A tanösvény ingyenesen látogatható egész évben.

Forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 121., 2022/15.

Következő cikk

Mennyire természetközeli az európai erdőgazdálkodás?



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések