A gazdák a rendkívüli nehéz körülmények között is elvégezték a rájuk bízott munkát, amiért elismeréssel tartozunk, a szorgalmukból és kitartásukból pedig erőt meríthetünk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából átadott elismerések kapcsán, csütörtökön, a Pesti Vigadóban.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem mindennapi kihívások miatt rendkívüli teljesítményre van szükség az agráriumban. A nehézségek azonban összekovácsolják a gazdákat, amiből erőt meríthetünk az előttünk álló feladatok leküzdéséhez. A tárcavezető hangsúlyozta, a mindennapi kenyérre mindig szükségünk van. Ehhez pedig elengedhetetlen a magyar gazdatársadalom erőfeszítése. A kenyér nem magától kerül az asztalra, azért nagyon keményen meg kell dolgozni, ez a munka pedig elismerésre méltó. A miniszter kitért arra is, hogy a gazdák nélkülözhetetlen munkájára mindig és minden körülmények között szükség van.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/aug_20_dijatado_vigado_22_006-1024x683.jpg)
Nagy István kiemelte, a koronavírus-járvány jelentette nehézségek után az orosz-ukrán háború következményeivel és az energiaválsággal is meg kell küzdenünk. A körülöttünk lévő világ gyökeresen átalakult, ezért új válaszokat kell adnia a nehézségekre. Az agráriumért dolgozó szakemberek tapasztalata, tudása és kitartása hitet kell, hogy adjon számunkra. Erre a teljesítményre ugyanis most is bátran támaszkodhatunk – fejtette ki a tárcavezető. Azok a szakemberek, akik végigdolgozták az életüket, olyat alkottak, amire az egész magyar nemzet büszke lehet. A nemzeti ünnepen fontos, hogy visszatekintsünk a mögöttünk hagyott időszakra és elismerjük ezt a teljesítményt. A kihívások kell, hogy összekovácsoljanak minket és reményt adjanak arra, hogy jön egy jobb esztendő – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke
a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta
Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának címzetes egyetemi docense részére, a hazai természetvédelem terén végzett kiemelkedő munkája, illetve a muraközi lófajta rekonstrukciója érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/MarkovicsTibor.png)
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelenlétében, Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára és Hoppál Péter, a tárca kulturális államtitkára
a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést adta át
dr. Kitzinger Arianna-nak, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézetének egyetemi docensének és Humántudományi Kutatóközpont igazgatójának.
Kovács-Gombos Gábor DLA festőművésznek, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Művészeti és Sporttudományi Intézet egyetemi docensének.
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke
a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Limp Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Győri Erdészetének erdészeti
igazgatója részére, a szigetközi és Győr környéki erdők művelése és gyarapítása iránt
elhivatott, a fenntartható erdőgazdálkodás mintaszerű megvalósítását eredményező munkája
elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/LimpTibor.png)
Sajgó Ferenc, a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészetének erdészeti igazgatója
részére, a Szigetvári Erdészet gondozása, valamint a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola, illetve az
Almamelléki Állami Erdei Vasút fejlesztése érdekében végzett értékteremtő munkája
elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/SajgoFerenc.png)
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke
a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Barcza Ákos Levente, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-
Veszprém, Kelet-Zala Tájegységének természetvédelmi őre részére, a Tapolcai-medence
természeti értékeinek védelmét természetkímélő vadgazdálkodási eljárásokkal, illetve a helyi
erdők szakszerű kezelésével szolgáló munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/BarczaAkos.png)
Bányai Péter, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. erdőművelési vezetője részére, az állami erdőgazdálkodásban végzett színvonalas munkája, különösen a szakterület informatikai támogatásában betöltött szerepe elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/BanyaiPeter.png)
Kovács Miklós Tibor, a BEFAG Parkett Kft. értékesítési igazgatója, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. volt vezérigazgató-helyettese részére, az erdőgazdaság fafeldolgozási üzletága faipari termékeinek sikeres nemzetközi és hazai értékesítését elősegítő, sokoldalú szakmai tevékenysége elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/KovacsMiklos.png)
Pagonyné Mezősi Marietta mesterpedagógus, a szentgotthárdi Vas Megyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikum és Kollégiumának korábbi igazgatóhelyettese, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Szakképző Iskolájának nyugalmazott mérnöktanára.
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke
a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Gombási Károly, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. mag- és csemetegazdálkodási főelőadója részére, az erdőművelésben, a mag- és csemetegazdálkodásban, valamint a közjóléti és erdőőrzési feladatok terén végzett magas szintű szakmai tevékenysége elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/GombasiKaroly.png)
Dr. Nagy István miniszter az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta
Mohácsy Dániel, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott fagazdálkodási osztályvezetője részére, a faanyag termelés és értékesítés összhangjának megteremtéséért, életútja elismeréseként.
Dr. Polner Antal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyugalmazott főfelügyelője részére, az új erdőművelési technikák kidolgozása, alkalmazása, a régió nagyüzemi csemete termesztési fejlesztéseinek kiépítése terén végzett elévülhetetlen érdemeiért.
Dr. Nagy István miniszter az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta
Baross Gábor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott
geológiai felügyelője részére, a természetvédelem iránti elkötelezettséggel, kimagasló elméleti
és gyakorlati tudással végzett munkájáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/BarossGabor.png)
Csizmadia Sándor, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a délbükki régió területén végzett áldozatos munkájáért, az erdész és vadász hagyományok, kultúra megőrzésében játszott szerepéért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/CsizmadiaSandor.png)
Gyürky János, az IPOLY ERDŐ Zrt. nyugalmazott minőségügyi és környezetirányítási vezetője részére, az erdőművelés és csemetetermelés terén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkásságáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/GyurkyJanos.png)
Németh Béla, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, az erdész szakma szinte minden területén, az erdőműveléstől a fagyártmány termelésig nyújtott több mint négy és fél évtizedes kiváló munkájáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/NemethBela.png)
Pálhalmi János, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott erdőművelési ágazatvezetője részére, a magyar állami honvédelmi rendeltetésű erdőterületen az erdőfelújítás és az erdőtelepítés területén végzett kiváló munkájáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/PalhalmiJanos.png)
Sipos Béla, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott belső ellenőrzési és munkaügyi vezetője részére, a társaság és jogelődje tevékenységének széleskörű szakmai támogatásáért.
Zachar Miklós, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott gazdasági vezérigazgató-helyettese részére, az erdőgazdasági termelés és fejlesztés folyamatos és zavartalan finanszírozása, az anyagi ösztönzési rendszer kialakítása terén elért eredményeiért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/ZacharMiklos.png)
Dr. Nagy István miniszter az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta
Bodor György, a ZALAERDŐ Zrt. nyugalmazott erdőgazdálkodási osztályvezetője részére, a korszerű erdészeti csemete- és dísznövénytermesztés feltételeinek megteremtéséért, valamint új növényvédelmi, erdőápolási technológiák kidolgozásáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/BodorGyorgy.png)
Hoffmann Mátyás, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a szakmai hagyományokat tisztelő, mégis innovatív erdőgazdálkodási munkájáért.
Dr. Pálinkó Mihály, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikum nyugalmazott oktatója részére, a géptan tantárgy oktatása és a versenyfelkészítés területén végzett magas színvonalú munkájáért.
Székely Márta, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott gazdasági vezérigazgató-helyettese részére, a társaság pénzügyi stabilitását segítő hatékony munkájáért, ami lehetővé tette a termelési feladatok folyamatos és maradéktalan teljesítését.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/08/SzekelyMarta.png)
Dr. Nagy István miniszter a Darányi Ignác Díjat adományozta
Dr. Somogyi Zoltán, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének állomásigazgatója, tudományos tanácsadója részére, a földhasználati, földhasználat-változási és erdészeti szektorra vonatkozó üvegházhatású gáz kibocsátási leltár készítésében és fejlesztésében végzett munkájáért.
Dr. Nagy István miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott
Ádám Lajos, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. Érsekcsanádi Csemetekertének nyugalmazott telepvezető erdésze részére, az ártéri erdők szaporítóanyagainak előállítása során végzett közel négy évtizedes áldozatos munkájáért.
Nagy Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. erdészetvezetője részére, a Bátonyterenyei Erdészetnél az erdőtervezési és erdőkezelési munkák során tanúsított kiváló munkájáért.
fotók: AM, forrás: AM sajtóiroda
FATÁJ megjegyzés: az eseményen készült fotókat is – amint erre lehetőségünk lesz – közzé fogjuk itt tenni.