FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hollandia tűzifa piaca

2021-ben minden eddiginél gyorsabban emelkedett a fa ára Európában, és Hollandiában egyaránt. A koronavírus miatti korlátozó intézkedések következtében a fakitermelés nagy része leállt, miközben nőtt a kereslet, ami szintén fentebb nyomta az árakat. Tavaly év végén az ár valamelyest stagnált, 2022-ben azonban tovább emelkedett.

(Tájékoztatásul: a most következő összeállítás augusztus közepén készült.)

Ennek oka egyrészt az orosz kormány faexportjára vonatkozó, január 1-től hatályos szankciói, majd februártól az orosz-ukrán háború. A szállítási költségek is emelkedtek, részben az üzemanyagárak megugrása miatt, ezen kívül nem volt elegendő szállítóeszköz és sofőr. A közelmúltig Oroszország sok árut importált, és hogy a kamionok ne üresen járjanak a másik irányba, Oroszországból egy rakományt hoztak magukkal Hollandiába. Ez a lehetőség megszűnt a szankciók bevezetésével.

Az év közepén a faár-index csökkenése mutatkozik, Hollandiában enyhén növekszik a fa elérhetősége. Az Oroszországból, Fehéroroszországból és Ukrajnából származó behozatalt alternatív beszerzési forrásokból pótolják. Ugyanakkor sok cég jelenleg még mindig a drágán beszerzett készlettel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a fa ára nem csökken azonnal. A fűrészüzemek jelenleg drágábban vásárolnak, nem csak a körfa drágább, hanem a gáz és a munkaerő is. A raklapok ára stabilizálódott, de a szakértők nem zárják ki, hogy tényleges áresés következik be a közeljövőben. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a nyári időszak okozza-e az ár stabilizálódását, vagy valóban strukturálisan növekszik a fa elérhetősége. Ebben az évben még recesszióról beszélnek. Ez csökkenti a keresletet, növeli a készleteket és rendelkezésre állást, ami potenciálisan csökkenti az árakat. De ha a gazdaság jól működik, a kereslet nem változik, várhatóan a fa ára sem csökken.

A FA ÁRÁNAK ALAKULÁSA

A Holland Központi Statisztikai Hivatal (CBS) alábbi táblázatában nyomon követhetők a különböző faáruk termelői ára, az importárak és az ipari termékek belföldi felhasználásának átlagos áralakulása.
A termékek besorolása a PRODCOM (PRODuction COMmunautaire) áruosztályozás szerint történik.
https://www.cbs.nl/nl-nl/cijfers/detail/83935NED?q=hout

A Csomagolás- és Raklapipari Szövetség (EPV) oldalán nyomon követhető a különböző nyersfa árának
alakulása: https://www.epv.nl/dienstverlening/houtprijsindex

TÜZIFAÁRUSÍTÓK és FATELEPEK (néhány példa, ahol árakról lehet tájékozódni):
https://palletcentrale.nl/ ; https://www.brandhout.com/ ; https://www.openhaardhout-
gigant.nl/haardhout/wat-kost-haardhout; https://www.sterhout.nl/los-gestort-haardhout/
Hivatalos fűrésztelepi árlista: https://inlands-hout.nl/houtsoorten-en-prijslijst/
https://www.dehoutkrant.nl/wp-content/uploads/2022/02/Houtprijzen_feb2022.pdf

A kép forrása: Brandhout.com (2022-09-28)

HOLLAND ERDŐK
A holland erdők területe körülbelül 370 000 hektár. Ez Hollandia teljes földterületének 10% -a.
Európán belül csak az Egyesült Királyságban, Írországban és Izlandon van alacsonyabb erdőterület.

ERDŐTERÜLET HOLLANDIÁBAN
Erdőterület: 373 480 hektár; ezen belül:
– védett erdőrezervátum: 3000 hektár (1%)
– nemzeti parkok: 31 400 hektár (9%)
– egyéb védett erdő: 56 400 hektár (16%)
(forrás: https://www.bosenhoutcijfers.nl/nederlands-bos/oppervlakte/)

A Staatsbosbeheer (állami erdészet) a legnagyobb erdőtulajdonos Hollandiában, 92 000 hektár, azaz
nagyjából 25% tulajdonosa. Más természetvédelmi szervezetek a holland erdők összesen 15%-át (54
000 ha) birtokolják. 32% (114 000 ha) magánkézben van, míg a többi területet önkormányzatok és
egyéb intézmények tulajdonolják.

Évente mintegy 1,2 millió köbméter fát termelnek ki az erdőkből. A legtermékenyebb fafajok az erdei
fenyő, a nyárfa, a douglas fenyő, a vörösfenyő és a lucfenyő. Hollandia fafelhasználásának 90%-át
importálja, a holland erdők az ország saját faszükségletének mindössze 10%-át biztosítják. Az import
fa nagyrészt Skandináviából és Közép-Európából származik.

A holland fa 50% -át papír-, karton- és lapanyag-előállításra, 40%-át fűrészáru előállítására használják
fel, a fennmaradó 10%-ot pedig egyéb alkalmazásokhoz, például oszlopfához, fapapucsokhoz,
tűzifához és biomasszához.

Évente körülbelül 1,2 millió m³ faanyagot vágnak ki saját erdőből. Mivel Hollandiában egyre csökken a
fafeldolgozó ipar, ennek nagy részét feldolgozásra exportálják, majd termékként újra importálják.
A puhafa esetében a következő számok jól szemléltetik a holland fa részesedését a teljes holland
fafelhasználásban: A holland fűrészüzemek 400 000 m³ fenyő hengeresfát dolgoznak fel körülbelül 200
000 m³ fűrészáruvá. Ezzel szemben közel 3.000.000 m³ fűrészárut importálnak. A holland fűrésztelepek
tehát a teljes fűrészelt fenyőfűrészáru felhasználás mintegy 6%-át biztosítják.

A holland fűrésziparnak folyamatosan figyelnie kell a nemzetközi piaci fejleményeket. A
hengeres iparifát (rostfa, papírfa) főleg német és belga fűrészüzemhez exportálják (500 000 m³), így a belga forgácslap/MDF/OSB ipar szereplői a legnagyobb ügyfelek. Az alacsony szállítási költségek az export javára szolgálnak. Valami hasonló történik a (lombhullató) fa Kínába történő exportjával is: a Kínába még visszaküldendő üres konténereket holland (és német/francia/belga) erdőkből származó körfával lehet megtölteni, hogy Kínában dolgozzák fel.

A holland fűrészüzemek nem a fakereskedésekbe szállítanak fűrészárut, hanem közvetlenül a faárut feldolgozó üzemekbe, egyedi megrendelésre ) pl. raklap/dobozgyáraknak, építőipari vagy mélyépítő kivitelezőknek, padlóburkolat gyártóknak, stb). Így az erdő és a végfelhasználó között rövid a szállítási
lánc.

Statisztikák, grafikonok a holland erdőgazdaságról és fafeldolgozó-iparról megtalálhatók az alábbi weboldalon: https://www.bosenhoutcijfers.nl/

SZAKMAI SZERVEZETEK

STAATSBOSBEHEER- VÉDETT TERÜLETEK FELÜGYELETI SZERVE
Az 1899-ben alapított Staatsbosbeheer egy holland kormányzati szervezet, amely az erdőgazdálkodással és a természetvédelmi területek kezelésével foglalkozik. A Staatsbosbeheer jelenleg több mint 250 000 hektárnyi területet felügyel Hollandiában.
https://www.staatsbosbeheer.nl/

VERENIGING VAN BOS-EN NATUURTERREINEIGENAREN – ERDŐ- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI
TERÜLETEK TULAJDONOSAINAK EGYESÜLETE (VBNE)
A VBNE magánjogi egyesület. Hollandia erdőterületének 70%-át és a természeti terület 90%-át fedi le. – https://www.vbne.nl/

VVNH – HOLLAND FAIPARI VÁLLALATOK KIRÁLYI SZÖVETSÉGE
Fa- és panelanyagok nagykereskedelmi vállalatainak munkaadói ernyőszervezete. Az iparban dolgozók többsége a VVNH tagoknak dolgozik és a Hollandiában felhasznált fa-és panelanyagok nagy részét az VVNH tagok importálják és forgalmazzák. – https://www.vvnh.nl/

ALGEMENE VERENIGING INLANDS HOUT (AVIH) – HOLLANDIAI ERDÉSZETI ÉS FAIPARI VÁLLALKOZÓK
IPARI SZÖVETSÉGE
Összekötő és tanácsadó szerepet lát el a faipari szereplők között. – https://www.avih.nl/

THE NETHERLANDS ASSOCIATION OF TIMBER AGENTS (NATA) – HOLLAND FAÜGYNÖKÖK
SZÖVETSÉGE
Az 1950-ben alapított Holland Faügynökök Szövetsége (NATA) a faanyagokkal, fatermékekkel és panelekkel foglalkozó ügynökök és értékesítési irodák érdekeit képviseli. A NATA a Holland Királyi Fakereskedelmi Szövetség (VVNH) és a Holland Közvetítők és Importőrök Szövetségének (VNHI) tagja.
https://www.nata.nl/

CSOMAGOLÓ- ÉS RAKLAPIPARI SZÖVETSÉG (EPV)
A facsomagolások, például raklapok, dobozok és exportcsomagolások holland gyártói, kereskedői és javítói az 1950-ben alapított Csomagoló- és Raklapipari Szövetségben (EPV) egyesültek.
Grafikonok, áralakulásról:
https://www.epv.nl/cms/files/Houtprijsindex/2022/epv-publicatie-grafiek-juni-2022.pdf
https://www.epv.nl/cms/files/Houtprijsindex/2022/epv-publicatie-indexcijfers-juni-2022.pdf
https://www.avih.nl/bosbasics/kennis-a-z/marktstructuur/FEFPEB

A Fédération Européene des Fabricants de Palettes et Emballages en Bois (FEFPEB) a fa raklapok és
csomagolóanyagok gyártóinak európai szövetsége.
Az EPV tagja ennek az ágazati ernyőszervezetnek, így Hollandia is képviselteti magát az európai versenytéren: www.fefpeb.eu

EPAL NL
Az EPAL NL az EPAL International (Európai Raklapszövetség) Holland Nemzeti Bizottsága
https://epalnl.nl

KRINGLOOP HOUT – FA ÚJRAHASZNOSÍTÁS ALAPÍTVÁNY
A Kringloop Hout Alapítvány az EPV kezdeményezésére jött létre, és a teljes csomagolási láncot képviseli. Regisztrálja, ösztönzi és megszervezi az összes csomagolási hulladék begyűjtését és újrahasznosítását Hollandiában, valamint az országban forgalomba hozott újrahasznosított facsomagolás mennyiségének éves kimutatását is végzi. – https://www.nedvang.nl/

SMHV
A fából készült csomagolások jelölési programját a holland kormány felkérésére a Wooden Packaging Marking Foundation (SMHV) végzi. Ez a weboldal a fa csomagolóanyagok felhasználóinak, regisztrált illetve cégeknek szól. – www.smhv.nl

FOUNDATION PROBOS – Erdészeti és faipari tudás- és tanácsadó központ.
www.probos.net

VERDUURZAAMD HOUT NEDERLAND (VHN)- FAANYAGVÉDELMI SZÖVETSÉG
A faanyagvédelemmel foglalkozó vállalkozók érdekképviseleti szövetsége, és egyben népszerűsíti a (konzervált) fa használatát, valamint tájékoztatást nyújt. – https://www.vhn.org/

SZOCIÁLIS ALAP A FAFELDOLGOZÓ IPARÉRT ALAPÍTVÁNY
A weboldalon minden információt megtalál a Fafeldolgozó Ipari Kollektív Munkaszerződésről és az ágazat számára fontos eszközökről és tevékenységekről. – www.houtverwerkingindustrie.nl

HOLLAND SZABVÁNYÜGYI INTÉZET (NEN)
A NEN tudáshálózat irányítja a termékekre, munkamódszerekre és szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások megkötését, tanácsokat ad és szabványokat tesz közzé. – www.nen.nl

VNO-NCW
A VNO-NCW munkaadói szervezet, a holland üzleti közösség közös érdekeit támogatja nemzeti és nemzetközi szinten. – www.vno-ncw.nl

A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS HÍRVÁLOGATÁS:
– Tavaly ősszel a tűzifa iránti kereslet megélénkült, és hiány alakult ki.
https://www.ad.nl/wonen/hout-voor-haarden-en-kachels-niet-aan-te-slepen~ad29662e/
https://www.rtvutrecht.nl/nieuws/3188701/haardhout-veel-minder-beschikbaar-in-de-regio-prijzen-stijgen

– Minden fa ára felment, NL 90%-ban az importnak van kitéve, a COVID miatt az ellátási láncok
megszakadtak, Ázsiából időlegesen nem érkezett megfelelő mennyiségű alapanyag.
https://www.bndestem.nl/breda/houtprijs-stijgt-en-stijgt-maar-houthandel-kan-amper-bijbenen-op-
zonnige-dagen-is-het-hier-gekkenhuis~ab0ae7b3/?referrer=https%3A%2F%2Fwww.google.com%2F&cb=13f9d3743aa75fc5d22ba4dbd5e79e74&auth_rd=1

– A fával fűtés olcsóbb, mint a gáz – https://www.haardgoud.nl/haardhout-goedkoper-dan-gas/

– A kormányzati weboldal szerint a holland háztartások 10%-ában van kandalló vagy fatüzelésű kályha
https://emissieregistratie.nl/onderwerpen/condenseerbaar-fijnstof

– A Wageningeni Egyetem kutatása szerint Európa és NL kevésbé függ az oroszországi fa-szállítás
leállítása miatt, mert nem volt jelentős behozatal.
https://www.wur.nl/nl/onderzoek-resultaten/onderzoeksinstituten/environmental-research/show-wenr/is-de-eu-voor-haar-hout-afhankelijk-van-rusland.htm

– Tavasszal egyre több falopás történt a holland erdőkben az emelkedő gázárak miatt (2022. április 21-i
cikk – azóta nem foglalkozott a témával a sajtó): https://eenvandaag.avrotros.nl/item/steeds-meer-houtroof-uit-nederlandse-bossen-door-de-gasprijzen-mensen-zijn-heel-brutaal/

– A fa egyre népszerűbb alternatíva a beton helyett a lakóépületekben: „5-ször könnyebb, mint a
hagyományos anyagok”: https://eenvandaag.avrotros.nl/item/hout-steeds-populairder-alternatief-
voor-beton-bij-woningbouw-5-keer-lichter-dan-traditionele-materialen/

– 2022 januárjában a készletre szoruló kályhatulajdonosok kihívással néztek szembe. A tűzifa sok
helyen teljesen elfogyott és az árak az egekbe szöktek: https://www.ad.nl/wonen/hout-voor-haarden-en-kachels-niet-aan-te-slepen~ad29662e/

– A fa elérhetősége növekszik 2022 júliusában.
Hollandiában ismét enyhén növekszik a fa elérhetősége. Az Oroszországból, Fehéroroszországból és
Ukrajnából származó faárukra, amelyektől például egyedül Németország 25%-ban függött, most más
régiókban találnak alternatívákat: https://palletcentrale.nl/marktontwikkelingen/houtprijzen-2022-dalen-of-stijgen-wat-is-de-verwachting/

– Európában továbbra is magasak a faárak, míg az Egyesült Államokban már 50 százalékkal estek (2022.
június 1-i cikk): https://www.agf.nl/article/9432223/in-europa-blijven-hoge-houtprijzen-bestaan-
terwijl-deze-in-de-vs-al-met-50-procent-zijn-gezakt/

FAIPARI SZAKLAP: https://www.dehoutkrant.nl/

FATÜZELÉS vs. KÖRNYEZETVÉDELEM
Komoly dilemma, mind kormányzati, mind felhasználói oldalon, hogy a magas gázárak miatt áttérjenek-e bizonyos szintig a fafűtésre, vagy a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva, ne használják ezt a fűtőanyagot. Jóllehet, nagyon sok holland lakásban van kandalló illetve kéménybekötés, a nagyobb önkormányzatok betiltották ezek használatát, mert a füst zavarja a lakókat, és szennyezi a környezetet, ezen kívül biztonsági kockázatai is vannak a fatüzelésű kályháknak. A hollandok eléggé környezet-tudatosak és szabálytisztelők, ugyanakkor takarékosak is.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a hideg beálltával melyik szempont lesz erősebb. A gáz ára háromszorosára emelkedett az utóbbi időben, így sok háztartás számára alternatíva lehet az olcsóbb fával fűteni.

forrás: Pápai Edit, külgazdasági és tudománydiplomáciai attasé, Magyarország Nagykövetsége, Hága

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tragédia Ajka külterületén

Következő cikk

Új fogadóépület a Rám-szakadéknál




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version