FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

360 Design Budapest

Több mint 40 dizájner, 31 magyar és több mint 10 regionális tervező darabjait mutatja be a 360 Design Budapest kiállítás, amely hétfőtől látható a Budapest Bálnában, az Art&Antik vásár részeként.

A 360 Design Budapest kiállítás ebben az évben is az Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a Art Market Budapesttel szoros együttműködésében jött létre – hívta fel a figyelmet a kiállítás hétfői megnyitóján Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese, kiemelve: a bemutatkozó művészekről szakmai zsűri döntött.

Mint fogalmazott, a kiállítás ideje alatt tárlatvezetésekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel és szakmai előadásokkal is készülnek. A képzőművészet és a dizájn lehetséges metszőpontjait körbejáró szakmai napot az Art Market Budapesttel közösen rendezik meg. Az előadók között szerepel egyebek mellett a Baxter olasz bútorgyártó tervezőpárosa, Draga Obradovic és Aurel K. Basedow, valamint a világhírű olasz építész-dizájner, Piero Lissoni.

A 360 Design Budapest sorozata 2020 októberben csatlakozott a Budapest Design Week eseményeihez. Az elmúlt két évben a kiállítás jelentős hazai és nemzetközi díjakat kapott, köztük Red Dot-díjban is részesült. A tárlat célja a magyar és regionális formatervezők széles körű ismertségének növelése, értékesítésösztönzés, a magyar dizájnmárkák nemzetközi piacra lépésének az elősegítése, valamint új innovatív, fenntartható irányok bemutatása a dizájn iránt érdeklők számára – mondta Forintos-Szűcs Anita.

Az Art Market Budapest hosszú évek óta keresi a képzőművészet és a dizájn kapcsolódási lehetőségeit – hangsúlyozta Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója.

Mint mondta, a 360 Design Budapest kiállítással a dizájn iránt érdeklődő közönséget is meg tudják szólítani, de a dizájn világa is jól jár azzal, hogy a műgyűjtők, képzőművészeti gyűjtők is bekapcsolódnak a dizájnról szóló diskurzusba. Idén olyan komplex program állt össze, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét, turisztikai lehetőségeket is hordoz magában, a későbbiekben pedig az országimázshoz is hozzájárulhat.

Cserba Anna – Nexus szék

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke szerint a dizájn soha nem volt olyan fontos, mint ma, amikor átrendeződik az életünk.

Szerinte a dizájn a tárgyakon, a találkozásokon keresztül szólítja meg az embereket. Mint hangsúlyozta, ha tudunk egymással kommunikálni, tovább tudjuk vinni értékeinket. Elmondta azt is, hogy csütörtökön indul útjára a fővárosban Budapest Design Week programsorozata, amely október 16-ig tart.

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy az MMDÜ-vel kötött együttműködésnek köszönhetően a kiállításnak történeti kontextust biztosított az intézmény. Elmondta, hogy az IMM gyűjteményét 150 éve gyarapítja, de tudományos tevékenységgel is partnere tud lenni a dizájnszakmának. “Ha hagyományos művészettörténeti módszerekkel mutatjuk be a műtárgyakat, az segítséget nyújthat az alkotóknak technológiában, anyaghasználatban vagy formák kiválasztásában is” – hangsúlyozta.

A 360 Design Budapest kiállításon látható alkotások hangsúlyosan képviselik a fenntartható formatervezés iránti törekvést. A koncepció középpontjában idén a múlt és a jövő, a digitális és a fizikai tér összefonódása és kapcsolódása áll – olvasható az MDDÜ tájékoztatójában.

forrás: MTI 10-03

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

FAGOSZ taglista - 2022.

Következő cikk

Német karácsonyfa van bőven



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések