Az ember ülő helyzetét elősegítő tárgyi formák – réges-régi és most alkotott székek, mindenféle ülőalkalmatosságok láthatók a Néprajzi Múzeum időszaki kiállításán.
Székátiratok címmel látható időszaki kiállítás az új Néprajzi Múzeumban. Az intézmény páratlanul gazdag gyűjteményében vagy 1200 ülő alkalmatosság is megtalálható. A tárlat érdekessége, hogy a sokszor történelmi darabokra (1714-ből van a legöregebb kiállított szék) fiatal építészek reagáltak, és készítették el saját ülőkéiket.
Az ember ülő helyzetét elősegítő tárgyi forma – így határozza meg a szék fogalmát a tárlat bevezető szövege, hogy aztán áttérjen a székek használatból fakadó változatosságára. Ami nem más, mint a funkció és a forma egymásra hatása, hiszen mondjuk egy régen a paraszti istállókban használt fejőszéknek nem lehettek 30-40 centiméteresnél hosszabb lábai. Mert ha hosszabbak lennének, akkor a fejés munkáját végző ráülve, egyszerűen olyan magasságba kerül, ahonnan már nem tudja hatékonyan elvégezni ezt az inkább technikán, mint erőkifejtésen alapuló mozdulatsort. A fejőszéknek tehát olyan magasnak kell lennie, hogy rákuporodva behajlított kezünk éppen a tehén tőgyével kerüljön egy vonalba.
A tárlat bejárata Fotó: MH/Pálffy Lajos
Egy fejőszéken lazulni, rajta ülve étkezni nem lehet, ezért ez nem is került be a házba, hanem örök életben az istállók bútordarabja maradt. Mint ahogy a gondolkodószéket, avagy a családfő pihenését, vagy inkább tekintélyét szolgáló karosszéket sem nagyon mozdították el a tisztaszobából, vagy ha azt nem fűtötték, akkor a konyhából. A Lucaszéket pedig egyenesen az esztendő egyetlenegy estéjén használhatták csak. A Néprajzi Múzeum gyűjteményében megtalálható székek alapvetően fából készültek. De van itt olyan ülőalkalmatosság is, ami egyszerűen egy ló koponyája, és valamikor az 1800-as évek közepén, végén volt használatban valamelyik háztartásban. Vagy itt van egy szalmából és csátéfűből az 1950-es években összerakott, megközelítően henger alakú ülőke is, amit a szabadban végzett dohányfűzésnél használtak a Heves megyei Átány községben.
Dohányfűzésnél használt, helyben előállított ülőke Fotó: MH/Pálffy Lajos
A kiállítás múzeumi gyűjteményből származó ülő alkalmatosságai szemmagasságban lettek elhelyezve erre a célra összeállított polcokon, míg az ifjú építészek átiratai a polcok alsó részén, vagy éppen az általuk lehatárolt térben, a padlón helyezkednek el. De maradjunk még az öreg daraboknál, a legidősebb, fenyőfából és eperfából, már asztalos által összerakott darab az 1714-es évszámot viseli. A belevésett szöveg szerint „ÉPITÖDÖTT Ao 1714 MOLNÁR Pál palérlegin miatt”. Molnár Pálnak, a hajdani kőművesnek, vagy éppen ácsnak kényelmesnek tűnő, masszív ülőalkalmatossága amúgy Debrecenből került be a múzeum gyűjteményébe.
Egy másik, ugyancsak figyelemre méltó ilyen alkalmatosság az 1890, vagy 1900 körül a Trianonban éppen hogy csak Romániához került Bihardiószegen készült. Mégpedig egy diófa tuskóból lett kialakítva, fenyődeszka ülőkével. Nem egy formatervezett, esztétikus darab, de arra jól szolgált, hogy a borospincében kényelmesen üljenek rajta. Bizony, ha belegondolunk, sok nótát hallhatott ez a szuvas „szükségbútor”, mire bekerült a múzeumba.
Sok nótát meghallgathatott Fotó: MH/Pálffy Lajos
Aztán van itt egy diófa gyalogszék is a kárpátaljai Hátszögről. Amit 1904-ig Verhovinabisztának, vagy Bisztának hívtak és 1910-ben 9 magyar mellett 15 német és 769 ruszin lakta. Ez az ülőalkalmatosság pedig nem más, mint egy hármas elágazás előtt elvágott diófa törzs. A három girbegurba ág adja a szék lábait, és ezen is inkább csak kuporogni lehetett, mint kényelmesen ülni. A szabadban, vagy valami színben végzett munkákhoz használhatták. Mondjuk kukoricafosztáshoz, vagy babfejtéshez, amely munkákat az asszonyok, lányok végezték, sokszor kalákában. De a takarmánytökök kimagozásánál is jó hasznát vehették az ilyen széknek, mert rajta ülve nem kellett a térdeket, derekat terhelni a guggolással.
Az asztalos esztergát is használt, amikor készítette Fotó: MH/Pálffy Lajos
A tárlat talán a legszebb régi darabja a támlájába vésett évszám szerint 1769-ben készült, és az asztalos a kartámla alátámasztásánál már faesztergát használt a megmunkáláshoz. A szék fenyőfából van, és Szabadszállásról került be a múzeumba. Korábban kékre volt festve, és sárga színnel mértani díszítés volt rajta, majd az egészet átfestették sötét okker színűre. Ugyancsak míves darab az a diófa támlásszék, amely Tótkomlósról érkezett a múzeumba. Kund Elemér (1885 – 1952) műgyűjtő és minisztériumi osztálytanácsos gyűjteményéből való, akit legitimista kapcsolatai miatt az ötvenes években Kistarcsára internáltak, és ott is halt meg. A szék háttámlájának közepe áttört, növényi motívumokkal díszített, a támla tetején két napjel között vélhetően a készíttető házaspár monogramja látható.
Szék Kund elemér gyűjteményéből, mellette az 1916-ban összeállított Lucaszéke Fotó: MH/Pálffy Lajos
Különleges darab aztán Ötvös Károly vadászbotja, amely a gyaloglásban is segített, leszúrva pedig a tetején lévő, összecsukott ülőkére rá is lehetett ülni. Ötvös gazda a szakszerű tárgyleírás szerint beteges ember volt, de szeretett urakkal vadászni. Ezért valamikor a 20. század első felében egy mesteremberrel elkészíttette kőrisfából ezt a speciális széket. Van aztán itt még egy láthatóan autentikus Lucaszéke is, bükkfából, 1916-os dátummal faragva. A Heves megyei Domoszlón készítették, elnagyolt falevelekkel, növényi motívumokkal van díszítve az ülőkéje, és a kopásból látszik, hogy nem csak december 13-án, az esti misén használták.
Végül essék néhány szó arról a 17 „székátiratról” is, amit az Architechture Uncomfortable Workshop/AU Műhely építészei készítettek. Munkájuk vezérelve talán az lehetett, hogy a mindent hasznosítani akaró, szemetet egyáltalán nem termelő régi, paraszti életformából kiindulva, ebben az új világban is hasonló módon járjanak el. Így született meg a „Maradékbeton szék”, ami nem más, mint egy fekete sittes zsákba töltött beton. Amire még a a beton megszilárdulása, megkötése előtt ráült valaki, az így kirajzolódó formát pedig filccel borították be.
Újragondolt székek, középen a Vörösréz gondolkodószék Fotó: MH/Pálffy Lajos
De van itt egy „PVC-maradék szék” is, amely a fürdőszobákba beépített lefolyócsövek egy felesleges darabjából és némi téglatörmelékből állt össze. Aztán itt van a „Hústőke sámli” is, ami megőrizte az eredeti sámli-formát, de a hentesüzletekben használt polietilén lapokból van CNC eszterga segítségével kivágva. A 17 átirat közül talán a „Vörösréz gondolkodószék” a legimpozánsabb darab, amelyre ha ráülünk, súlyunktól megváltozik az alakja.
A kiállítás 2023. január 31-ig látogatható az új Néprajzi Múzeumban.
