Digitálisan lesz elérhető Debreczy Zsolt és Rácz István növénybiológusok átfogó könyve, a Fák világatlasza, amelyhez expedíciókon gyűjtötték össze az adatokat. A nemzetközi hírű magyar szakemberek az oktatás szolgálatába állítanák egyedülálló növénygyűjteményüket és a Budakeszin található dendrológiai génbankot.
– Megjelenés előtt áll dendrológiai expedícióik összefoglalója, a Fák világatlasza. Jól tudom, hogy fél évszázados munka áll mögötte?
– Az Atlasz-projekten 1971-ben kezdtem el dolgozni. Most már csak néhány rajzot kell elkészíteni, hogy digitálisan elérhetővé tehessük. A munka akkor volt a legizgalmasabb, amikor még nem volt internet. Adott volt egy szépen megírt amerikai dendrológiai könyv, de nem volt illusztrálva. Ezen akartunk változtatni. Felkértem Csapody Vera növényrajzolót, aki ekkor már több mint nyolcvanéves volt. Én elkészítettem a vázlatokat, ő tussal véglegesítette a rajzot. Azért tussal, mert a soktónusú nyomtatás akkoriban még nagyon költséges volt. Vera a halála előtti egy-két hónapban hagyta abba a rajzolást. 1995-ben hunyt el. Ebben az esztendőben kaptam meg az amerikai ösztöndíjat. Elfogadtam, de vittem magammal G. Nagy Nóra botanikai rajzolót is. Később már hét-nyolc képzőművészt is fel tudtam fogadni, így jobban haladtunk az atlasszal. Az ő szakmai konzultációjuk alapján önálló iskola alakult ki 2001 és 2003 között, amely a finom grafittal készült árnyalatos rajzok megszületését eredményezte.
– Hogyan került az amerikai gyűjtemény Magyarországra?
– Az erdészeti hivatal felismerte, mekkora értéknek vagyunk a birtokában, és arra bátorított, hozzuk haza. Akkor ötvenezer gyűjtési egységet tartalmazott a kollekció. Ezt abból tudjuk, hogy mindegyik növény kap egy gyűjtési számot. Úgy kerülnek be a fiókokba, fel a polcokra, hogy kis cédulák lógnak rajtuk, mint a múzeumokban. 2000-ben kibérelhettük azt a hatszázötven négyzetméteres budakeszi épületet, amelyet a Buda környéki erdő- és vadgazdálkodás használt, aztán évekig üresen állt. Az anyagot több lépésben szállítottuk haza az Egyesült Államokból, ahol én 1988 óta dolgoztam a nemzetközi dendrológiai intézet kutatásvezetőjeként. A megromlott állaga miatt most ki kell költöznünk az ingatlanból, amely mellett van egy karantén-üvegházunk, egy egyedi terv alapján készült kilencven négyzetméteres üvegházunk, valamint egy szaporító- és bemutatóházunk.
– Milyen megoldás körvonalazódik?
– A soproni egyetem tudná raktározni a gyűjteményünket. Fábián Attila rektor szerint a legjobb az lenne, ha a tanintézmény egyik fiókintézetévé alakulnánk, és felépíthetnénk azt a herbáriumot is, amelyet a budakeszi ingatlan mellé terveztünk 2003-ban. Mivel ragaszkodunk a megvalósításainkhoz, benyújtottunk egy pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz.
Hiszen sehol másutt nem lehet két óra alatt egy egész világflórán, a földgolyó fontosabb vegetációs régióin átsétálni, csak a mi tanösvényünkön, amelyet geografikusan építettünk fel. Elindul a Kaukázustól, átmegy Japánon, Közép-Kínán, a Himaláján, a Sierra Nevadán, és eljut Észak-Amerika keleti részéig.
Sajnos sokan nem értik, milyen jelentősége van az oktatásban és a tájesztétikában a távolabbról hozott növényeknek, és az sem fordul meg a fejükben, hogy a gesztenyefa és a japánakác is valamikor tájidegennek számított.
– Az ismeretterjesztő arborétumi munka mellett a hazai élőgyűjteményeket is fejlesztik. Van egy génbankjuk is. Mit őriznek benne?
– A génbank a gyűjteményünkkel párhuzamosan, 2020 óta gyarapodik. Expedíciós növények nőnek benne, részben ezekből fejlesztjük az arborétumokat, amelyeknek a dokumentációja nálunk van. Sokat dolgoztunk a Folly Arborétumon, most a szegedi tanösvényt csináljuk. A pannonhalmi arborétumnak is mi alakítottuk ki az Anatólia-dombját. Ezekre a helyszínekre eredeti termőhelyű vagy valamelyik ismert kutató eredeti termőhelyi gyűjtését telepítettük be. Ugyanezzel a szolgáltatásunkkal a kastélyparkoknak is segítséget szeretnénk nyújtani. Trianon előtt az ország több ezer kastéllyal rendelkezett, amelyek körül szép növénygyűjtemények voltak. Ezek nagy része tönkrement, a növények adatbázisai elvesztek. A rekonstrukció bonyolult, mivel a beültetésre szánt anyagok hitelessége kérdéses.
– Rácz István professzor a kezdetektől a munkatársa?
– A Természettudományi Múzeumban és Amerikában is dolgoztam vele, de ő előbb jött haza, mint én. Engem 1994-ben hívott vissza az igazgató, ám én akkor már megkötöttem a szerződést a kínai expedícióra. Pozitív eredménye is lett ennek, hiszen csak így hozhattam létre magángyűjteményt, amelyben István segítsége is benne van. Ráadásul az expedícióknak köszönhetően rengeteg anyagot juttatunk a múzeumba, köztük a fenyőgyűjtemény jelentős részét.
– Nyolcvanegy esztendős. Reggelente futással kezdi a napot, de könyveket is ír. Mit tervez még?
– Kitaláltam a dendrogén tanösvényt, amelyet először Szegeden valósítunk meg, majd a fehérvárcsurgói kastélyban. A világ dendroflóráját egy húsz-harminc méter széles erdei pászta mentén fogjuk bemutatni, amely így nem zavarja majd a park összképét. Emellett igyekszünk kinevelni az utánpótlást, mivel velünk véget ér ez az irányzat. A természetvadászok inváziója már akkora, hogy ha megnyitnák előttük a kapukat, nem maradna növény Nepálban, figyelmeztettek a kínaiak. Hiszen ami ritkaság, annak pillanatok alatt lába kel a természetben is.
forrás: MagyarNemzet
