FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Debrecen erdőtisztító csapatai

Fotó: Molnár Péter

Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Zrínyi Miklós Vadásztársaság Debrecen önkormányzatával közösen a nagycserei Közösségi Erdőtisztítást szombaton reggel. A nagycserei református imaház udvarára szervezett eligazításon csaknem háromszáz önkéntes gyűlt össze: Nagycsere és Debrecen szorgalmas lakói, polgárőrök, közterület-felügyelők, református lelkészek, önkormányzati dolgozók alkottak tizenhét brigádot, hogy megtisztítsák a szeméttől az erdőket.

Haon, Debrecen, Közösségi Erdőtisztítás
Pósán László országgyűlési képviselő
Forrás: Molnár Péter

Pósán László országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, a tizenöt év remekül tükrözi a debreceni civilek hozzáállását, a környezetükre való igényességet. Üdvözölte, hogy a város számos polgára kiáll, hogy a megfelelő életminőségét fenntartsa és tovább adja.

Haon, Debrecen, Közösségi Erdőtisztítás
Türk László önkormányzati képviselő
Forrás: Molnár Péter

Türk László örömét fejezte ki, hogy a rendezvényre évről évre egyre többen érkeznek, így már az imaház udvarán sem fértek el a brigád tagjai. Az önkormányzati képviselő példamutatónak nevezte a lakosság hozzáállását, hiszen ez a kezdeményezés remek minta minden debreceni számára. Egyúttal hozzátette, sajnálatos, hogy annak ellenére kell a szorgalmas kezeknek összegyűjteni más után a szemetet, hogy januárban megnyílt a lakossági hulladékudvar.

Haon, Debrecen, Közösségi Erdőtisztítás
Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. debreceni erdészetének igazgatója (a mikrofonnál)
Forrás: Molnár Péter

Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. debreceni erdészetének igazgatója jó szívvel fogadta, hogy a társadalom bizonyos szegmense önként segíti az erdészek munkáját, akiknek az erdősítés és a fatermelés mellett a hulladékmentesítés is a feladatuk.

Abból az összegből, amit az erdészet részéről a jelenlegi szemétgyűjtésbe belefektettünk, öt hektárnyi területet lehetett volna erdősíteni – fejtette ki, remélve, hogy a műanyag zsákok és eszközök megvásárlása és a konténerek bérlése helyett a jövőben az erdőterület növelésére tudják fordítani a forrásokat.

A beszédeket követően Both Tibor, a Zrínyi Miklós Vadásztársaság elnöke, egyben az erdőtisztítás főszervezője megtartotta az eligazítást, a brigádvezetők számára kijelölte a munkaterületet, és segített koordinálni az eszközök szétosztását. 

Egyúttal megkérte a résztvevőket, amennyiben a hulladékok között, illetve az illegálisan lerakott szemeteszsákokban személyazonosság beazonosításra alkalmas iratot, számlát, csekket találnak, adják le a szervezőknek, így a mezőőrök a későbbiekben meg tudják tenni a hivatalos feljelentést.

A gyülekező után a brigádok elindultak saját területük felé, és megkezdték a gyűjtést. Sajnálatos módon szemét volt bőven, a Haon munkatársai által szemlézett területen, az Ördög árok felé vezető úton félméterenként hevert a fák között valamilyen eldobott szemét. A csapat tagjait azonban még a borús időjárás és a közben eleredő eső sem riasztotta el attól, hogy visszaadják méltó szépségét az erdőknek.

forrás: HAON

Előző cikk

Tisztán gyönyörű a tavaszi erdő

Következő cikk

26,4 millió facsemetét ültetett a Romsilva



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…