FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Illegális fakitermelési helyzetkép

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2022-es vizsgálatai összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét extrém magas kockázatúnak minősítette az illegális fakitermelés és kereskedelem szempontjából. Ezzel a legrosszabb minősítést kapta meg. Az egyel enyhébb magas kockázatú vármegyék közé pedig Baranya, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegye került – írta közleményében a Nébih.

„Az elemzés évente készül: az állami erdőgazdaságok, a területileg illetékes kormányhivatal erdészeti hatóságai, a bűnügyi statisztikai rendszer adatai és a Nébih hatósági nyilvántartásai alapján. Fontos kiemelni, hogy a különböző hatósági forrásokban szereplő adatok nem teljes körűek, mert például az erdészeti hatóság adatai csak az erdőkre vonatkoznak, míg a fásításokra és egyéb fával borított területekre nem. A Nébih hatásköre onnan kezdődik, amikor a faanyag szállítás a kitermelés helyéről megkezdődik. Az ellenőrzések során eddig elsősorban a faanyag eredetének igazolását szolgáló két fontos dokumentum meglétét, azaz: a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartásokat ellenőriztük kiemelten” – ismertette a Nébih.

Az elrettentés a cél

Mivel vármegyénkben nagyobb a tűzifával fűtő háztartások száma és a fával kereskedők száma is, ezért arányaiban rosszabbul szerepel a besorolásban a többi vármegyéhez képest.

„A Nébih tapasztalatai és a társhatóságok jelzései alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében számos faanyag kereskedelmi lánc szereplő nem tartja be a jogszabályi előírásokat, annak ellenére, hogy már a 2022. év második felében a vármegyei rendőrséggel is összehangolt ellenőrzések zajlottak. Ismereteink szerint a vármegyében országos átlag feletti a tűzifával fűtő háztartások száma. Szintén kiemelkedő a faanyaggal kereskedők száma is, a terület magas erdősültsége és a szomszédos Szlovákia erdeinek közelsége miatt. Az elemzés során megállapított kockázati besorolás célja, hogy a lakosság és az üzleti partnerek az adott vármegyében nagyobb körültekintéssel szerezzenek be fát és faterméket. Ez is megerősíti azt a tényt, miszerint: minél nagyobb a kockázat, annál inkább érdemes telephellyel rendelkező, régebb óta működő vállalkozásoktól vásárolni. Pozitív tendenciaként tudunk beszámolni arról, hogy egyre inkább növekszik azoknak a lakossági és társhatósági bejelentéseknek a száma, amelyek segítségével sikeres ellenőrzéseket folytathatunk le az illegális fakereskedőkkel szemben” – tájékoztatott a Nébih.

Több az erdő, így a csaló is

Az észak-magyarországi működési területtel rendelkező Északerdő Zrt. megerősítette az engedély nélküli fakitermelés nagy arányát.

„Az elmúlt években folyamatos javulást tapasztalhattunk. Azonban a 2022. évre jellemző bizonytalanság, az ukrajnai háború okozta energiaválság, illetve az ezzel összefüggő áremelkedések fokozták a tél közeledtével az illegális fakitermelések előfordulását. Ezt megelőzendő már a nyár folyamán fokozott együttműködésbe kezdtünk a társszervezetekkel, az említett hatóságokkal társaságunk illetékességi területén. 2022-ben 56,90 m3 faanyagot tulajdonítottak el az Északerdő Zrt. készleteiből, illetve 574 hektárnyi területet érintően 971 m3 engedély nélküli fakitermelésről tettünk feljelentést a rendőrhatóság felé. A keletkezett kár értéke megközelíti a 32 millió forintot” – tájékoztatta szerkesztőségünket Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese.

Rendőrökkel, vadőrökkel

Az Északerdő Zrt. területén összehangolt módon történik az illegális fakitermelés és kereskedelem ellenőrzése, ami a laikus kirándulók számára nehezen azonosítható.

„Az erdészeti szakszemélyzet egyik alapvető feladata az erdő és az élővilág védelme. Emellett egy vagyonvédelmi céggel is végeztetünk őrzés-védelmi tevékenységet, illetve a vármegye valamennyi rendőrkapitányságával, a természetvédelmi őrszolgálatok munkatársaival, a Nébih ellenőreivel, esetenként a polgárőrökkel is közvetlen kapcsolatban állunk, kölcsönösen segítjük egymás ez irányú törekvéseit. Laikus számára, ránézésre az illegális fakitermelés – hacsak nem extrém barbár módon hajtják azt végre – nemigen ismerhető fel. Azonban a szakszerű munkavégzés jeleit a szakemberek messziről látják, illetve jogosultak a jogszerűséget igazoló dokumentumok elkérésére, amit a fakitermelés során minden jogszerűen dolgozó fakitermelőnek magánál kell tartania, valamint kérés esetén fel kell mutatnia. Az erdei választékok szállítására is szigorú szabályok vonatkoznak, amiket az erdészeti utakon, közutakon is rendszeresen, fokozottan ellenőriznek az illetékesek” – fejtette ki Mihók István.

forrás: BOON

Előző cikk

Magas-faépítés mozgalom

Következő cikk

Haverok, buli ... felelősség!



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések