FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Zöld Város – Zöld Nagykanizsa

Lezárult Nagykanizsán a történelmi belváros fejlesztését szolgáló zöld város projekt, amelynek keretében csaknem 1,9 milliárd forintból újultak meg közterek és parkolók – közölte a szerdai zárórendezvényen a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Czirákiné Pakulár Judit felidézte, hogy a város önkormányzata 2016-ban nyerte el a Zöld város – Zöld Nagykanizsa elnevezésű fejlesztéssorozathoz a szükséges európai uniós forrásokat a Széchenyi 2020 program keretéből. Az 1 milliárd 868 millió forint támogatás mellé 31 millió forintos önrészt biztosított a város.

A munkálatok 2019 végén indultak el, az első ütemben az Eötvös és a Deák tér mintegy 16 ezer négyzetméteres zöldfelületét újították fel több ezer új növény telepítésével. Az Eötvös téren kerékpárút épült, tornaeszközökkel egészítették ki a játszóteret, továbbá öntözőrendszert alakítottak ki a zöldterületeken – ismertette az ügyvezető.

A második ütemben a Szent József téren és a Pannon Egyetem nagykanizsai kampusza előtt lévő parkolókat alakították át. A mintegy 10 ezer négyzetméteres területen nemcsak 162 parkolóhelyet újítottak fel, de kétszáznál is több fát és több ezer más növényt telepítettek.

A nagykanizsai projekt harmadik fázisában a Széchenyi tér rehabilitációja készült el, a teljes térburkolatcsere mellett átalakították a parkolókat, a gyalogutakat, de a 8300 négyzetméternyi területen mintegy ötezer új növény, valamint számos kültéri bútor is helyet kapott. A téren néhány hete állították fel először a termelői piac árushelyeit, ahol havonta egyszer tartanak vásárt – tette még hozzá Czirákiné Pakulár Judit.

forrás: MTI 05-24

Előző cikk

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

Következő cikk

Erdész hölgyek találkozója



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…