FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Svéd főváros favárost épít

A városrészben az otthonok és munkahelyek mellett éttermek és üzletek is lesznek. A stockholmi Sickla negyedben épülő faváros Atrium Ljungberg fejlesztő hamarosan megvalósuló álma, ahol a tervek szerint  több fát használnak majd fel, mint bármely más fejlesztés alatt álló projektben.

A hétezer irodahelyiséggel és kétezer lakással rendelkező, 250 ezer négyzetméteres Stockholm Wood Cityt a dán Henning Larsen stúdió és a svéd White Arkitekter cég tervezi.

Atrium Ljungberg

A fejlesztő szerint a kerületben természet ihlette elemek lesznek a meghatározók, melyek olyan érzést keltenek majd, mintha az erdőben lennénk.

Az erdő nyugalmát sugárzó városi környezet kialakítására törekszünk, ami a skandináv dizájn jellegzetesen minimalista és funkcionális esztétikáját is magában hordozza

– nyilatkozta Atrium Ljungberg a Dezeennek.

Az építészek innovatív módon természetes elemeket építettek a szerkezetekbe. Zöldtetőket a jobb szigetelés érdekében és nagy ablakokat, amelyek természetes fényt engednek be, megtestesítve a természettel harmóniában lévő városról alkotott elképzelésünket

– tette hozzá.

Atrium Ljungberg
Atrium Ljungberg

Az épületek tűzálló fából készülnek, amelyek  kevesebb károsanyag-kibocsátással járnak, mint a betonból épített társaik.

A fából készült építkezés jelentősen csökkenti az éghajlati hatást mind az építési szakaszban, mind a teljes életciklus során

– mondta Ljungberg.

A kutatások más jelentős előnyöket is sorolnak, mint például az emberek jobb közérzete és a gyorsabb, csendesebb építési folyamat. Az építkezés 2025-ben indul, az első épületek 2027-ben készülnek el.

forrás: 24.hu

Előző cikk

Faépítési kezdeményezés

Következő cikk

Irány a körforgásos gazdaság



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések