Mai történetünkben nem csupán egy fáról, hanem a falu várvédő hőseinek tiszteletére telepített fasorról beszélhetünk. Az Arany János balladájában felhőbe magasló romként szereplő vár egykori védőinek emlékezete nemcsak itt, Drégelypalánkon, hanem az egész országban él.
A várvédő hősök emlékezetére elsőként Simor János esztergomi érsek építtetett kápolnát püspöksége idején 1885-ben, a feltételezett tömegsír fölé. Ezt követően 1896-ban, a Millennium évében került sor a hársfák ültetésére a Szondy kápolnához vezető út mentén, valamint a kápolnát övező területeken.
Bár az idő vasfoga, és a megszálló szovjet csapatok ördögi dúlása olyannyira kikezdte a kápolnát, hogy 1975-ben lebontásra került, de a hősök fáiból 137 még mindig áll. A legkisebb 100 cm, a legnagyobb 340 cm törzskerületű. Az elültetett kis- és nagylevelű hársfák az ország különböző részeiből származnak, ezzel is kifejezve az egész magyarság háláját az önfeláldozó, hősi cselekedetért.
1992. július 4-én, az emlékhely szélén – talán kicsit megkésve – kopjafát és haranglábat állítottak fel a helyiek. A kopjafa szövege:
„Szondi György és hős katonái emlékére állította a hálás utókor nevében Palánk lakossága és a Szondi Ipariskola.”
Sajnos a vandalizmus számára ismeretlen fogalom a hála, a nemzeti büszkeség, az ősök tisztelete; a harangláb harangja azóta eltűnt. A Szondi-hársfasor kultúrtörténeti és növénytani védett természeti érték.
A történet:
„Bár szüleim betelepültek, vagy, ahogy Palócországban nevezik, „gyüttmentek”, én már itt születtem ebben a kedves kis faluban, ahol a régmúlt szinte tapintható közelségben van. Gyerekkoromat végigkísérte a település két meghatározó pontja: a várrom és a hársfaliget. S bár mindkettő lélekemelően gyönyörűséges, de az örök mementóként szolgáló romok helyett én mindig az élő és túlélő ligetet tekintettem a szívemhez közelebb állónak. Ide vonultam ki, ha nagy öröm ért, és bánatomat is sokszor osztottam meg a fákkal. Ez a csodásan eleven, méltóságteljes allé, annak ellenére, hogy meglehetősen közel van a 2-es számú főúthoz, mégis csendbe és nyugalomba burkolja a hozzá látogatót.
A gyermekkori hagyományt máig megtartottam: ha valami fontos döntés előtt állok, vagy azt érzem, a nagy rohanásba egy kis szünetet kell, hogy tartsak, kisétálok a hársfasorhoz. Az egészben az a legjobb, hogy teljesen mindegy, melyik évszakban megyek oda, mivel mindig gyönyörű, és nyugodt környezet fogad; kiváló hely a befelé fordulásra, az elmélkedésre, Isten hangjának meghallására.
Elárulom: kedvenc fám is van. De hogy melyik, azt sosem árulom el. Hiszen vitézeink is egyként szolgáltak egyetlen célt, egyetlen akaratot. Pontosan úgy, ahogyan ezek a fák hirdetik: bármi történhet velünk, ha lábainkat megvetve a múlt dicsőségében fejünket büszkén a jövő felé fordítjuk.”
(Rigó Dávid polgármester)
Érdemes minket követni! Hiszen előbb-utóbb az ön szülőhelyének kedvenc fájáról is mesélünk!
forrás: Ipoly Erdő Zrt.