FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Utcafásítási program Dévaványán

Fotó: Bencsik Ádám-archív

Tavaly, az energiaárak drasztikus emelkedésének köszönhetően a belső működést érintő kérdéseken túl kénytelenek voltunk olyan közjóléti, városképet is érintő döntéseket meghozni, amelyek köztereinket is érintették. Ennek fényében csökkentettük például a rendezvényekre, virágosításra és fásításra jutó összegeket is – ismertette a napokban lakossági tájékoztatójában Valánszki Róbert, Dévaványa polgármestere.

Elárulta, idén júliusban lezárult az a közbeszerzési eljárás, melynek eredményeként már nyugodtan készülhetnek a következő szezonra, hiszen nagy örömükre az energiapiacon kapott árak a tavalyi árszintekhez képest 60-70 százalékkal alacsonyabbak. Ezek az árak ugyan még mindig magasak, de már korántsem okoznak olyan bizonytalanságot, mint korábban, így bátrabban tudnak tervezni „városszépítő” kiadásokat is. Meg is indult a folyamat, hogy hogyan és miként tudnák a várost szebbé és élhetőbbé tenni.

Valánszki Róbert elmondta, egyik fontos visszajelzés volt feléjük, hogy a lakosság hiányolta az éves virágosítást és fásítást. Hozzátette, igyekeznek ezt a hiányosságot pótolni, amelynek érdekében az őszi faültetéshez szükséges fák megrendelése már elkezdődött. A földlabdás gömbkőris és vérszilva csemetéket az előző évekhez hasonlóan az azt igénylő lakosok részére szeretnék kiosztani, akik azokat az ingatlanuk előtti közterület fásítására, szépítésére használhatják fel. Előzetes felmérés keretében augusztus 21-31. között jelezhetik a lakosok igénylési szándékukat. A fákat a lombhullatás után, várhatóan november hónapban tudják kiosztani, a hozzájuk történő leszállítástól függően.

A polgármester részletezte, a csemeték vásárlására 5 millió forintot fordítanak és 150-200 ingatlan fásításához lesznek elegendőek, egy ingatlanhoz pedig maximum 3 csemete igényelhető. A fákat olyan ingatlanokhoz lehet kérni, amelyek korábban még nem részesültek a fásítási programban. A darabszám és a fajta megadásakor kéri, hogy vegyék figyelembe a telek, kapuk nélküli szélességét és a fák várható méreteit. A kérelmeket a beérkezés sorrendje szerint tudják teljesíteni a rendelkezésre álló mennyiségtől/fajtától függően.

A jelentkezés leadható e-mailen a muszak@devavanya.hu címen, illetve személyesen, lezárt borítékban a Városháza portáján. A borítékra kérik ráírni: „Utca fásítás”.

Végül Valánszki Róbert elárulta, Dévaványa közterület szépítése is új lendületet kapott: virágoszlopokkal tették ugyanis színesebbé a városközpontot, valamint a Papp Kertészet felajánlásának köszönhetően az új ültetőládákba színes, egynyári virágok kerültek. Amennyiben a lakosságtól pozitív visszajelzéseket kapnak, úgy ez irányba folytatják tovább a virágosítást. A beton virágládák ősszel a Művészetek Házához lesznek beszállítva, ahol Laskai Tibor tanár és diákjai képzőművészeti alkotásokat varázsolnak belőlük, s a jövő évben már a gyermekek művei is díszítik a főteret.

forrás: BEOL 08-08

Előző cikk

Szociális tűzifa - Pogány

Következő cikk

Faültetés Kunszálláson



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…