FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Rezsiharc – roham a tűzifáért

Egyik napról a másikra, már most, mikor javában tart a nyár, megindult a roham a tűzifáért, állítják a kereskedők. A törzsvevőkön kívül ráadásul újak is feltűntek, és sokan készleteket igyekszenek felhalmozni a rezsicsökkentés visszavágásának a hírére. Megnéztük, mi a helyzet most a tűzifa-kereskedőknél, mennyiért lehet tűzifát venni, és mi az, amire a vásárláskor fokozottan figyeljünk.

Csak késve, több hetes várakozással tudják kiszolgálni a vevőket a hazai tűzifa-kereskedők. Az erdészetek szerint folyamatos a fakitermelés, nem tartják vissza a készleteket, nincs is hiány, ám mivel ugrásszerűen megnőtt a kereslet, azt egyelőre nem tudják lekövetni. Van olyan kereskedés, ahol nincs raktárkészlet, de olyan vállalkozó is akad, aki emiatt inkább már nem is foglalkozik tűzifa árusításával.

Nem véletlen ez a roham, a pánik egyik okozója a februárban kitört háború, ami miatt sokan már akkor megijedtek, hogy mi lesz a gázellátással. A mostani pánik oka pedig a kormány múlt héten bejelentett intézkedése, amelynek értelmében alaposan visszavágják a rezsitámogatást.

A háború kitörése miatt már február vége óta szokatlanul nagy a forgalom a hazai tüzépeken – tájékoztatta a Pénzcentrumot Tóth János, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ) ügyvezető főtitkára, a rezsicsökkentés visszavágása miatti keresletnövekedés mértékéről még nem tudtak érdemben nyilatkozni.

Drága volt eddig is, még magasabb lesz a tűzifa ára

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy 2021 januárjában az egységes, fűrészelt tűzifa ára 4190Ft/100kg volt, februárban pedig már 4230 Ft/100kg.

2020 januárjában igaz nagyon kicsivel, de magasabb áron adták a fűrészelt tüzifát, 4100Ft/100kg-ért, februárban pedig 4110 Ft/100kg-ért. A drágulás a múlt évben sem volt számottevő, hiszen a szeptemberi hónapban 4130Ft/100kg áron kínálták a fát, októberben pedig 4140Ft/100kg áron.

A tűzifa ára a vidéki tüzépeken idén nyáron már mintegy 900-1000 forinttal kerül többe mázsánként, mint tavaly ilyenkor.

A körültekintő emberek szeretnek időben gondoskodni a tűzifáról, idén ez a gondoskodás korábban megkezdődött. Ez jelzés arra nézve is, hogy a világpiaci energetikai folyamatokat figyelemmel kísérik a fogyasztók. A kitermelési lehetőségek az állami erdészetekben folyamatosan és tervezetten zajlanak, a magánerdőkben viszont az idén kevesebb fát termeltek ki, mondta el Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke. Ennek jogszabályi változás az oka, fedte fel.

Nagyon sokan már nem lehetnek jogosult erdőgazdálkodók, mert a korábbi megbízásos szerződéseik tartalma hiányos volt, így megszűntek ezek a jogviszonyok. Sok magánerdőnek így tulajdonosa van, de gazdálkodója nincsen az országban. Emiatt a fakitermelési lehetőség szűkült, ez minimum egymillió köbméterrel kevesebbet jelent országos szinten. A gazdálkodói jogviszony megteremtésében fel kell zárkózni a az erdőtulajdonosoknak, és arról senki nem tehet, hogy pont egy ilyen válságos évben jött ez a változás.

Sokba kerülne a gázszámla, inkább tűzifát vásárolnak az emberek

Az energiaárak elszállása az egyik ok, ami miatt sokan fordulnak a fosszilis tüzelőanyagok felé, és próbálnak megfizethető alternatívát keresni a gázzal való fűtés mellé. Sokaknak van otthon vegyes tüzelésű kazánjuk, ők most örülnek, és igyekeznek betározni tűzifából, hogy a kormány által bejelentett rezsicsökkentés visszavágása ne terhelje meg olyan súlyosan a pénztárcájukat. Gulyás Gergely július 13-án bejelentette az energiaveszélyhelyzetet. Nem lesz gáz télre Európa nagy részében – mondta el akkor a miniszter. Komoly csekket kaphatnak azok, akik augusztustól túllépik a kormány által meghatározott “rezsikeretet”, és az afölötti fogyasztást már a piaci áron kell rendezniük.

A határok a következők lesznek:
  • elektromos áram esetében 210 kWh per hó, azaz éves szinten 2523 kWh éves szinten.
  • földgáz esetében 144 köbméter per hó, azaz 1729 köbméter éves szinten.

A Pénzcentrum piaci forrásai szerint sok kereskedő már a kormányzati bejelentés után megemelte az árait. Aki fát szeretne vásárolni télire, érdemes résen lennie: a csalók is tudják, hogy intenzív időszakot élünk, az ember könnyebben bedőlhet nekik.

A tűzifa sem lesz olcsó mulatság

A növekvő kereslet hajthatja felfelé a tűzifa árakat, és ez egy hosszabb folyamat része, mert már tavasz óta emelkedtek az árak. Az ősszel, illetve a tél beálltára azonban még magasabb árakra számíthatnak a vevők. Az emelkedés mértékét nehéz megjósolni, de 10-20 százalékos árnövekedést valószínűnek tart Mocz András is. Ennek oka nemcsak a keresleti igények növekedése, hanem a fakitermelés költségeinek az emelkedése is, hiszen gázolajjal megy a traktor és benzinnel a motorfűrész, és a munkabéreket is ki kell fizetni.

Ebben az évben már háromszor emelték a tűzifa árát, fél év alatt összesen 50 százalékos emelkedést könyvelhettek el, így most 30 ezer forintba kerül egy erdei köbméter, és a tűzifa kiszállítása is külön költséget jelent. A nyugdíjas vevők az idei nyáron még nem jelentek meg, ellenben feltűnt egy tehetősebb réteg, ők 6, de akár 9 ládával is visznek a fából, hogy tartalékot képezzenek a télre. A nyugdíjasok általában később jelennek meg, és csak néhány ládára van szükségük. A most megjelenő új vásárlók azonban egyértelműen felhalmoznak, és főként olyanok, akik eddig gázzal vagy villannyal fűtöttek – mondta el a kaposvári Meiszterics László, tűzifakereskedő a megyei hírportálnak.

A tüzépesek a rezsicsökkentés módosításáról szóló szerdai kormánybejelentés másnapján szokatlan dolgot tapasztaltak, a harminc fokos hőségben rohanták le a telepeket a vásárlók szénért és tűzifáért, többszörösére nőtt az érdeklődés a már amúgy is megdrágult tüzelő iránt. A tüzépeket most sokszor azzal keresik fel, hogy mindegy, mennyiért, csak legyen szén vagy fatüzelő télire. Több helyen már ki is fogytak a készletek, az utánpótlás a csehországi és lengyelországi bányákból, vagy a hamburgi kikötőből pedig egyelőre bizonytalan.

Az új beszerzés után az egyik kereskedő szerint a tűzifa-árak 1 erdei köbméterenként akár 20 ezer forintot is nőhetnek. Egy másik kereskedő véleménye, hogy érdemes mielőbb beszerezni a télire való fát, mert hiány várható: a hazai gyorsan elfogy, és arra számít, hogy külföldről alig kapunk majd tüzelőt.

Elszállhat tél előtt a tűzifa ára, ha lesz egyáltalán

Krafcsik Gábor, az egyik legnagyobb győri tüzép vezetője is megerősítette a Telexnek, hogy a fatüzelő ára is megemelkedett, valamint megugrott a kereslet iránta. Kérdéses szerinte, hogy elegendő lesz-e a tavasszal kivágott mennyiség, amit nem a megnőtt keresletre számítva kalkuláltak ki akkor. Könnyen elképzelhető, hogy egy hónapig a fa is hiánycikk lesz itthon.

Mert ha engedélyezik is szeptembertől a friss vágásokat, több hétig tart, amire abból készlet lesz, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire gazdaságtalan dolog nyers fával fűteni – osztotta meg a kereskedő.

A tüzépen most 4300-ért adják el azt a fát, ami tavaly 3400 forintba került mázsánként.

Az idén február óta eltelt öt hónap alatt nagyjából két évnyi mennyiségű tűzifát vásároltak fel az emberek. A készletek lassan kimerülnek, a vegetációs időszak miatt a fakitermelés újrakezdése csak szeptember környékén várható – közölte a szakember.

Az árak mintegy a negyedével nőttek, tavaly ilyenkor körülbelül 3600 forintba került egy mázsa hasított tűzifa, most 4500 forintot kell érte fizetni.

Mitől függ a tűzifa ára?

A túl olcsó tűzifa gyakran nem legális forrásból származik, ilyenkor több hátrány is érheti a tűzifa vásárlóját. A silány minőségű, túl nedves tüzelő fűtőértéke messze elmarad a vártétől, tehát jóval több kell belőle. Rosszabb esetben pedig még a fűtőberendezés is károsodhat, nem beszélve arról, hogy az illegális forrásból származó tűzifa lopott lehet, és ezesetben a vásárló is orvgazdának minősül.

Honnan tudhatjuk, hogy a tűzifa megbízható forrásból származik?
  • A vállalkozásnak saját telephelye van, ahol képes a tűzifa feldolgozására, szakszerű tárolására
  • Számlát és szállítólevelet állítanak ki az eladott tűzifáról
  • A vállalkozás technikai azonosítóval rendelkezik
A feldolgozottság és a tűzifa ára

A tűzifa árát az is befolyásolja, hogy mennyire van feldolgozva. Ha erdészettől rendelünk feldolgozatlan rönköket, akkor a tűzifa ára lényegesen olcsóbb (jelenleg 50 000 Ft/erdei m3).

Azonban ehhez az összeghez adjuk hozzá, hogy a rönkök még nincsenek megtisztítva a laza, esetlegesen leváló kéregtől, és nem kis munka felaprítani őket. Ezért inkább tisztított, méretre aprított tűzifát vegyünk, ha nem akarunk bajlódni vele. Egy erdei köbméter konyhakész tűzifa ára a Fakupac tűzifakereskedésben 50 000 Ft.

Milyen tűzifa fajtát érdemes választani?

A különböző fajta tűzifák eltérő hatásfokkal égnek. Ezért elsősorban keményfa fajtákat érdemes választani tüzelőként, bükköt, gyertyánt, csertölgyet vagy kőrist. Bár Magyarországon elterjedt és kedvelt tüzelő az akác, mégsem ajánlja sok tűzifakereskedő. Ennek egyik oka, hogy az akác fűtőértéke elmarad a fent említett 3 fajtáétól:

  • Kőris 16,9 MJ/kg
  • Csertölgy 16,8 MJ/kg
  • Gyertyán 15.8 MJ/kg
  • Bükk 15,62 MJ/kg
  • Akác 14,9 MJ/kg

Egyetlen látszólagos előnye van, hogy az akác nedvesen is jól ég. Ugyanakkor ez nem változtat a tényen, hogy az energia egy jó része a víz párologtatására megy el, ezért csökkent fűtőértékkel kell számolni.

Hogyan maximalizálhatjuk a tűzifa ár-érték arányát?

Bár Magyarországon még mindig elterjedt gyakorlat, hogy a tűzifát mázsára árulják, sajnos a súlyra történő tűzifa-rendelés sok lehetőséget ad az átverésekre. Hogyan lehet trükközni a súllyal?

Egyrészt a tűzifa valós súlyát szinte lehetetlen lemérni – ha a telephelyen van is erre alkalmas mérleg, kiszállításkor már biztosan nincs. Ráadásul a tűzifa súlyát igen jelentős mértékben befolyásolja a víztartalma. Sajnos elképzelhető, hogy a megrendelt, a kiszállításkor még valós súlyú tűzifa a száradás alatt jelentősen veszít majd a tömegéből. A megoldás az, hogy mindig térfogatra vásároljunk tűzifát!

Erdei köbméter:

A tüzelőanyagként használt fa, a tűzifa mennyiségét a kereskedelemben kétféle módon szokás mérni: tömege alapján mázsában, vagy térfogata alapján erdei köbméterben. Egy mázsa (jele: q) = 100 kg, de fontos tudni, hogy a fa tömege nagyon erősen függ a nedvességtartalmától, ezért leggyakrabban élőnedves (vágás után 2-4 hét kb. nyers fa) fára vonatkozik. A tűzifa térfogatának mérésekor az okoz nehézséget, hogy az a fűrészárutól eltérően szabálytalan formájú, nem lehet úgy összerakni, hogy a teret kitöltse. Az erdei köbméter emiatt gyakorlatilag legtöbbször 1,7 köbmétert, 1×1×1,7 métert jelent, ami például 1 méteres hosszra vágott fából 1,7 méter magasra rakott sarang 1 méter hosszan. Ez megfelel nagyjából 10-12 q élőnedves keményfának.”

Az erdőgazdaságok és a korrekt kereskedők erdei köbméterben árulják a tűzifát. Ez azt jelenti, hogy kivágás után a farönkök 1 méter hosszúságúra vágva, 1 méter szélességben pakolva, 1,7 méteres sarangokban tárolódnak.

De miért pont 1,7 méter magasan? Mivel a rönkök között mindenképp marad rés, ahhoz hogy 1 köbméter tömör faanyagot kapjunk, 1,7 méter magasra kell pakolni a sarangot.Tehát, ha térfogatra vásárolunk fát, nagyon fontos tisztázni, hogy 1 köbméter vagy 1 erdei köbméter fáról van-e szó!

Milyen a jó minőségű, konyhakész tűzifa?
  • Tisztított: kéreg és a feldolgozáskor keletkezett hulladék nélkül
  • Méretre vágott
  • Alacsony, 15% körüli nedvességtartalma van
  • Tömör
  • Praktikus csomagolásban szállítják

forrás: HelloVidék 2022-07-20

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Románia lendületesen erdősít

Következő cikk

SOE Botanikus Kertje 100 éves



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések