FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szlovákia tűzifa piaca

Fotó: Pixabay

A tűzifa iránti rendkívüli kereslet nem enyhül. A bizonytalan szállítások és a dráguló energia következtében fokozott igény mutatkozik a fűrésztelepek hulladéka, valamint a fakitermelés után visszamaradó tűzifa iránt a szlovákiai és európai piacon, aminek megvannak a maga nyertesei és vesztesei is.

Elsősorban a háztartások aggódnak nemcsak a tűzifa ára, hanem amiatt is, hogy vajon lesz-e belőle elegendő. Az első hét hónap külkereskedelmi adatai nem erősítették meg a tűzifa külföldre való kivitelének jelentős megélénkülését, s a mezőgazdasági tárca szerint a hazai források kielégítik a belföldi keresletet.

A Szlovák Állami Erdővállalat évi 61 ezer köbméterrel növelte a magánszemélyeknek árusított tűzifa mennyiségét. A lakosságnak a tűzifa saját célokra való kitermelésére, azaz a kiszáradt fák és a kitermelés után visszamaradt hulladék felhasználására vonatkozó kérelmeit a vállalat folyamatosan intézi, az év elejétől 27 ezer kérelmezőnek tett eleget. Az agrártárca az állami vállalattal közösen válságtervet is kidolgozott az esetleges rendkívüli tűzifakereslet kielégítésére.

„A minisztérium egyúttal további lehetőségeket is keres a lakosság igényeinek kielégítésére a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása mellett. Az egyik ilyen lehetőség lehetne a nem erdőterületnek számító fás területeken végzett fakitermelés“ – közölte az agrártárca.

A fenntarthatóság szempontjainak betartása annál fontosabb, minél súlyosabb gondot jelent az erdőgazdaságra a klímaváltozás és az egyéb természeti hatások, mivel az előrejelzések nem éppen kedvezőek. „A fakészletek csökkennek a korösszetétel fokozatos változása és a tűlevelűek állományának ritkulása miatt “ – jelezte a mezőgazdasági tárca. A tűlevelű erdők fáit tizedelik a szélviharok és a fenyveseket pusztító fenyőszú, a kitermelést pedig a klímaváltozás befolyásolja.

Az ilyen előrejelzések is indokolják, miért olyan fontos megőrizni az egyensúlyt a fakitermelés, valamint a háztartások és a vállalkozások fa iránti kereslete között. Összességében az év első hét hónapja alatt az Eurostat hasonló mértékű kivitelt jegyez Szlovákiából, mint tavaly ugyanebben az időszakban, megközelítőleg 290 ezer tonnát. Ebbe beletartozik a nem közvetlen fakivitel is, amely csak áthalad Szlovákián. Ha ezt nem vesszük figyelembe, a kivitel csökkent, legalábbis az első félévben.

Az agrártárca a Szlovák Köztársaság Pénzügyi Igazgatósága adatai alapján közölte, hogy a tűzifa és a tüzelési célokra szánt faanyag kivitele a 2021-es első félévi 220 ezer tonnáról az idei első félévben 170 ezer tonnára csökkent, a kivitel zömét fapellet és energetikai faforgács képezi. A tüzelésre használt tulajdonképpeni fa a leggyengébb minőségű, mely ennek a mennyiségnek a nem egész 4 százalékát képezi a minisztérium szerint.

„A kivitelre kerülő tűzifa mennyiségét tekintve nem feltételezzük, hogy az jelentősen befolyásolná a szlovákiai energiahelyzetet“ – állítja a tárca, hozzátéve, hogy ennek a mennyiségnek a zömét magánszemélyek és kereskedők szállítják ki.

A Szlovák Állami Erdővállalat tűzifát és energetikai célokra szánt faanyagot csak minimális mennyiségben szállít külföldre.

A Szlovákiából történő tűzifakivitel azonban az Eurostat adatai szerint májusban megélénkült és ez a tendencia dinamikus ütemben folytatódott júniusban is. Az éves kivitelről és a hazai kereslet kielégíthetőségéről az év utolsó negyedéve dönt majd, viszont az energiaválság tartóssága miatt az év végén felerősödhet.

forrás: Felvidék.ma 11-03

Előző cikk

Tetőfedő világbajnokságra készülő magyar csapat

Következő cikk

Románia: erdész volt a fatolvaj



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések