FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Nyugdíjas Találkozó – Gyulaj Zrt.

Fotók: Németh Bálint (Gyulaj Zrt.)

2023. szeptember 19-én a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. a hagyományaihoz híven megtartotta a Nyugdíjas Találkozóját Lengyel-Annafürdőn, a festői szépségű erdők ölelésében álló Természetismereti és Turisztikai Központban.

A már nyugállományú (egykori) kollégáink a cég szervezésében biztosított buszokkal érkeztek, így azok is el tudtak jönni, akik saját szervezésben, vagy nehezebb mozgással, vagy autóval nem tudtak volna, többen a „sofőr feladattól” mentesülve mindemellett megkóstolhatták a helyi bort is. 

Örömmel tölt el minket, hogy a népszerű rendezvényünkre mindig nagy az érdeklődés és magas létszámú részvétel, és külön öröm, hogy szinte mindenki eljött a „frissen” nyugdíjba mentek közül is.  A nyugdíjasaink látható örömmel és várakozással érkeztek, a korábbi éveknél is jobb kedvvel, sok nevetéssel, szeretettel üdvözölték egymást.

A rendezvényt Gőbölös Péter a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg köszöntő beszédével, és egy átfogó tájékoztatással a részvénytársaság utóbbi egy éves gazdálkodásáról, szakmai kihívásairól, eredményeiről és a szép sikereiről. A közös ebéd elfogyasztása után kellemes beszélgetések zsivaja és hangos nevetések hangja töltötte meg a helyszínt. A jövő évi találkozó ígéretével vettünk búcsút egymástól.

Köszönetet mondtak a meghívásért, és mi, a szakmai utódaik és vendéglátóik is hálásak vagyunk, hogy részünk lehet találkozni a nyugalmazott munkatársainkkal évről-évre, akik a Gyulaj Zrt. nagy alkotó közösségének mindenkori tagjai.

forrás: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

Previous Article

Jövőnk újszerű építése

Next Article

Vienna Design Week



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…