Bár korábban a Nemzeti, most a Radnóti Miklós Színház színpadáról, számos film és tévészerepéről ismert, kevesen tudják, hogy Gazsó György a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen végzett. Szenvedélyes viszonya a fákhoz a természetközeli élethez, pestlőrinci gyerekkoráig nyúlik vissza. Amikor csak teheti, gombászni és biciklizni jár a szalafői erdőbe. Gazsó György szerint a környezettudatosság elérésének szempontjából a legfontosabb az edukáció, amit már az általános iskolában el kéne kezdeni. Elképesztőnek tartja, hogy Magyarországon nincs saját minisztériuma a környezetvédelemnek. (Gazsó Györgyöt kérdezte Nichs Andrea.)
– Bár az egyetemet elvégezte, végül egy napot sem dolgozott erdészként. Mégis az első választása, az első hivatás a természetből jön, ami továbbra is az élete szerves része maradt…
Kőbányán születtem, de Pestlőrincen nőttem fel, ahol volt egy akácerdő. Rendszeresen kijártam oda egyedül is, szerettem futni, biciklizni, átérezni, hogy az ökoszisztéma részévé válok. Relaxációs hely volt számomra az erdő, ahol mindig megnyugodtam, az életem része lett. Figyeltem a természet változását, ahogy tavasszal kibújt az ibolya, nyáron a csiperke, meg az őzlábgomba. Bár az akác egy Amerikából behurcolt invazív faj, mégis a virágzó erdő látványával és mézzel ajándékozott meg bennünket.
A színészet iránti érdeklődésem a gimnáziumban kezdődött, de akkor még nem foglalkoztam vele komolyan. Aztán felvettek az erdészeti egyetemre, ahol életem egyik legszebb időszakát éltem meg. A ’70-es évek végén nagy kultusza volt az amatőr színjátszásnak, ott ismét bekerültem ebbe a közegbe, és eldőlt, hogy mégis színész szeretnék lenni. Az egyetemet azonban nem hagytam abba, mert imádtam, ahogy a szép várost, a gyönyörű környezetet is. Sok barátom lett onnan, akikkel ma is összejárunk.
– A pályamódosítás ellenére megmaradt a természethez való kapcsolódása, a Facebook oldalán sok bejegyzés, fotó árulkodik erről.
Nyáron, amikor csak tehetem, az Őrségben, Szalafőn vagyok, megyek gombászni, erdőt járni. Ahogy öregszem, egyre több időt töltök ott, nem is vágyom nagyon máshová, bár Alaszkába azért még elmennék. Szeretem a falut, az ottani embereket, ők is ismernek engem, és a barátaim is járnak hozzám. Az egyetemen növénytanból sok mindenre emlékszem, de igazán a gyakorlatból lehet megtanulni például a gombászást is. Nyáron vargányából és rókagombából terem sok arrafelé, ősszel jön a sötét trombitagomba szezonja.
– Közéleti ügyekben, politikai témákban egyre gyakrabban hallatja a hangját az értelmiség és a művészvilág. A környezetvédelem azonban mintha még mindig mostohagyerek lenne. Ön érez magában késztetést rezonálni ökológiai, természetvédelmi vagy éppen az erdőkkel kapcsolatos kérdésekre? Hogyan látja ebben az értelmiség szerepét?
Nagyon is érzem a felelősséget! Minden erdővel, természetvédelemmel kapcsolatos ügy mellett kiállok, és ezt szívesen teszem. Ilyen kiállás volt az a mozgalom is az Őrségben, amit az hívott életre, hogy olajkutakat akartak építeni a nemzeti park területén. Egy normális országban a gondolata sem merül fel, hogy gazdasági érdekek miatt természetvédelmi területen erdőt irtsanak, fészkelő madarak és más állatok lakhelyét pusztítsák el. Ez ügyben a Greenpeace mellé álltam, és ha arra került volna sor, odafeküdtem volna a munkagépek elé. Muszáj csinálni valamit! Nem szeretném, ha a Balaton is a Fertő-tó sorsára jutna, ahol ész nélkül szétbombáztak mindent. Mi vagyunk ez egyetlen európai ország, ahol nincs a környezetvédelemnek saját minisztere. A magam részéről szívesen vállalnék nagyobb nyilvánosságot is e tekintetben.
– Milyen megoldási javaslata van?
Rendkívül fontos az edukáció. Kellenének filmek, sorozatok, afféle ökomédia, amely érintené az összes fontos kérdést. Hihetetlen, hogy többnyire még most is csak legyintenek az emberek, ha azt hallják, milyen intézkedésekre, drasztikus lépésekre lenne szükség a földgolyó túlélése érdekében. Kicsit forróbbak a nyarak, olvadnak a gleccserek? Ugyan már! De mi lesz így 50-100 év múlva? Az a véleményem, hogy ezt tanulni, tanítani kéne, pénzt áldozni az edukációra, beemelni már az általános iskolai oktatásba. Ne szokjunk hozzá a szemetes környezethez, ne vigyük ki a sittet, meg a használt mosógépet az erdőbe, ne dobjuk el lazán a műanyag palackokat a természetben, és így tovább. Meg sem karcolja az emberek agyát, hogy komolyan kéne venni a globális felmelegedés problémáját.
Az erdő egy tökéletesen működő ökoszisztéma, ha ebbe belenyúlunk, akkor az erdő válaszol a saját érdekében. A bolygó is ilyen. Óriási fontossága lenne a környezettudatos nevelésnek, de erre most nincs pénz, nincs elég figyelem. Még az érdeklődő emberek sem tudnak feltétlenül különbséget tenni a között, hogy mit jelent egy erdő, milyen komplex ökoszisztéma például egy ültetvénnyel szemben. A telepített erdő egészen más, mint a folyamatos erdősültség. Nem tudják, miért veszélyes tarra vágni egy erdőt, mit jelent ez például a hőgazdálkodás szempontjából. A fák hűsítik a levegőt, megkötik a vizet, ami hat a talajerózió ellen, otthonául szolgálnak rengeteg növény-, és állatfajnak. Csodálatos rendszer ez! Karácsony közeledtével hallgattam a kollégáimtól is a színházban, ki milyen fenyőt vesz. Nehéz meggyőzni őket, mennyivel nagyobb egy műfa ökológiai lábnyoma, vagy, hogy a földlabdás fenyők 90%-a egy hónapnyi cserépben állás után kiszárad, ha kiültetik. Én tudom, mert ez az eredeti szakmám, hogy ezeket a fákat azért ültetik, hogy az ünnep közeledtével kivágják őket, a kivágottak helyén pedig újratelepítsenek. Nem a természetes erdőket pusztítják és vágják ki karácsonyfának. Egyszóval a felvilágosításnak, az edukációnak iszonyú fontos szerepe lenne.
– Készült önről egy fotósorozat, amelyen fákat ölel át. Mi volt ez a projekt?
Amikor ezek a fotók készültek, tizennégy tagja volt a színháznak, és mindenki felvállalt egy számára fontos közügyet, amit ilyen módon jelenítettünk meg. Volt, aki a családi erőszak elleni témát választotta, volt, aki az idegengyűlöletet vagy éppen az iskolarendszer reformjának fontosságát. Én természetesen az erdőt, az erdővédelmet választottam témául. Így készült Csoszó Gabriella csodálatos sorozata, rólam éppen a budakeszi erdőben.
– Melyik a kedvenc fafajtája?
A tölgy. Ritkán járok bükkösben, pedig azt is nagyon szeretem. De egy szép, öreg tölgyes, ami gyertyánnal, kőrissel, hárssal elegyes, az gyönyörű! A Bükkben és Somogyban vannak hatalmas, 100-120 éves bükkösök. Megkapó látvány, amikor ősszel az íves fák összezárnak, és a besárgult levelek alatt, mintha gótikus, arany katedrálisok közt járna az ember. Manapság újra felfedezték az erdőben járás élményét. Relaxációs, meditációs programokat szerveznek, amit elegánsan erdőfürdőzésnek neveznek. Kimennek a fák közé, lefekszenek a földre és hallgatják a madarakat. Az én gyerekkoromban vagy gimnazistaként ez természetes volt. Állandóan jártunk a Pilisbe, ma meg van helyette erdőfürdő, belépőjeggyel. Nekem szerencsére ott van Szalafő, járom az erdőt, ha csak nem szakad az eső, mert az őrségi agyagos talajon olyankor nehéz menni. Gombászom, sétálok, biciklizem, ahányszor elmegyek, működik, hat, megváltozom tőle. Van egy mottóm is erre: az erdőben megtisztulsz, vigyázz rá!
forrás: VulkánFolyóirat
