Nem vagyok fotós, fényképeket azonban szívesen készítek. 2004 óta digitális eszközzel, többnyire kedvtelésből fényképezem, bár előfordul, hogy erdészeti, vállalati rendezvényeken feladatul kapom a fotózást a történtek dokumentálása céljából. De ha csak a magam kedvéért fotózom, inkább a csendesebb témákat keresem: virágokat, gombákat, fákat, vízpartokat, tájakat, és persze felhőket!
„A természet iránti érdeklődés gyerekkori kísérőm, de komolyabban a gimnáziumi években kezdett megmutatkozni. Kiskőrösiként sokszor kirándultam a Szücsi-erdőbe, amelynek háborítatlansága magával ragadott. Talán ennek is köszönhető, hogy egy váratlan döntéssel Sopronba jelentkeztem az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karára.
Az egyetem után Kiskőrösön dolgoztam közel kilenc nagyon hasznos évet a körzeti földhivatalban, majd újabb váratlan döntéssel magam mögött hagytam. Valami mást akartam. Három év után, 2004-ben talált rám a mostani munkahelyem, a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészete. Beosztásom erdészeti ügyintéző, ami elég sokrétű feladat, de a lényege, hogy szinte mindenki munkáját segítem.
Nem vagyok fotós, fényképeket azonban szívesen készítek. 2004 óta digitális eszközzel, többnyire kedvtelésből fényképezem, bár előfordul, hogy erdészeti, vállalati rendezvényeken feladatul kapom a fotózást a történtek dokumentálása céljából. De ha csak a magam kedvéért fotózom, inkább a csendesebb témákat keresem: virágokat, gombákat, fákat, vízpartokat, tájakat, és persze felhőket!
Fontosnak tartom, hogy tudatosan lassítsuk azt a rohanó életmódot, amibe belekényszerültünk. Erre kiváló elfoglaltság a fotózás: nézőpontokat kell keresni, figyelni a fényekre, várni a váratlant, észrevenni, mi mindent megmutat magából a környezetünk. És ez rohanvást nem megy! Sok szeretett képem van, a kinn felejtett mohos-zuzmós kalaptól a kék és narancssárga felhőkig, a harmatos, törékeny pókbangótól az úton átiszkoló sünig, aki miatt szinte kirúgtam magam alól a biciklit.
Végül választásom erre a kisvárosi látképre esett, melyet a 20. évfolyam-találkozónkon készítettem. A lakott résztől nyugatra magasodó hegyoldalon az Ottergrund bányatóhoz kaptattunk épp, amikor elénk tárult a csodás látvány. A színes háztetők, a templomok, a Kálvária, az Akadémia épületei, mind-mind felejthetetlen része a városnak, része a világörökségnek, és része a lelkünknek. Szellemisége velünk van, elkísér utunkon. Az erdész szívekbe zárt Selmecbánya mindig emlékeztet bennünket arra, hogy honnan jövünk, és merre tartunk.”
forrás: MagyarMezőgazdaság
