FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Exporthelyzet – a faipar szemével

FALCO és HAMUHÁZA: a nyolc évtizedes múlttal rendelkező, harmincötmilliáros árbevételű nagyvállalat és a tizenöt éve alapított, százharmincmilliós forgalmú mikrovállalkozás között számos különbség van, de sok közös is van bennük: mindketten a faiparban érdekeltek, nagyobb részben exportra termelnek és nyitottak a professzionális pénzügyi megoldásokra. A két cég képviselője páros interjúban nyilatkozott a hazai fafeldolgozás állapotáról és exportlehetőségeiről.


A FALCO Zrt. szombathelyi gyára

Milyen utat járt be a vállalat az alapítása óta? Mik voltak a fontosabb mérföldkövek?

Huber Gábor, a FALCO Zrt. cégvezetője, pénzügyi vezetője: A FALCO Zrt. jogelődjét 1939-ben alapították Szombathelyen és kezdetben fűrészüzemként működött. A forgácslapgyártás csak húsz évvel később indult be – ma már az egyetlen belföldi vállalkozás, amelyik forgácslapgyártói és laminálási tevékenységet végez. A magyar piac jelentős mértékű importárut tartalmaz az iparágban, de emellett is 45 százalék a hazai részesedésünk.  Az éves kapacitásunk 875 ezer köbméternyi áru kibocsátására képes, amellyel Közép-Európában is meghatározó piaci szereplők vagyunk. Fontos mérföldkő volt a cég életében az 1992-es részvénytársasággá alakulás, majd az ezután elindult profiltisztítási folyamat. Ekkor engedtük el az erdőgazdálkodást, amely állami vállalat maradt, míg több gyáregység önálló céggé alakult. A viszonteladói hálózatunk kialakítása is erre az időszakra datálható, amelyre azóta is támaszkodunk. 2007-ben váltunk a Kronospan leányvállalatává, amely Európában piacvezető. Azóta fokozatosan specializálódunk, a forgácslap és lamináltlap előállításra fókuszálunk.

Gáspár István, a HAMUHÁZA Kft. ügyvezetője: A 2005-ös alapítású HAMUHÁZA Kft. kezdetben főleg kereskedelemmel és vadászatszervezéssel foglalkozott, ami kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert hozott a számunkra. A 2008-2009-es válság időszakában már a fakereskedelem dominált a cég életében, de a korábbi években kiépített kiterjedt partnerhálózat is segített az akkori nehéz periódus túlélésében. A piac alakulását látva 2016-ban fordultunk a rönkfa helyett a feldolgozott termékek felé. Ma a fafeldolgozás teszi ki a bevételünk 95%-át.


Gáspár István, a HAMUHÁZA Kft. ügyvezetője

Mennyire fontos az árbevételükön belül az export és mekkora hányadot takar? Mik a főbb exportpiacaik és hogyan jutottak be az egyes célországokba?

HG: Jelenleg az árbevételünknek közel hatvan százaléka származik exportból. A három elsődleges célországunk Olaszország, Németország és Lengyelország – a sorban utánuk a szomszédos országok következnek. Az exportpiacaink megtartásában és a terjeszkedésben számíthatunk a FALCO múltjára és kialakult kapcsolatrendszerére, valamint a Kronospan globális támogatására. Amit elmondhatunk, hogy egyes célországokban társgyárakkal is versenyben állunk – ilyenkor a komparatív előnyeinkre, úgymint a költséghatékonyságra, a minőségre, a környezettudatosságra és az egyedi termékválasztékunkra támaszkodhatunk, de a külpiacokon sokat jelent az exporthitel-biztosító cégek támogatása, hozzáadott értéke is.

GI: A COVID-járvány miatt a korábban stabil belföldi partnereinknél adódott bizonytalanság, de az exportban találtunk új lehetőségeket, amelyeket a korábbi üzleti kapcsolatainknak köszönhetünk. Mivel volt már kellemetlen tapasztalatunk az exporttal kapcsolatban (maradt kintlévőségünk nehezen behajtható területen), az ezzel járó kockázatokat ezúttal mindenképpen kezelni akartuk. Megoldást kerestünk a halasztott exportköveteléseink biztosítására, így az EXIM-hez fordultunk, akik szerződéskötés előtt minősítették az ügyfeleinket, nagyban segítve ezzel már a döntéshozatal folyamtát is. Végül két EU-s, egy osztrák és egy szlovák vevőre kötöttünk náluk exporthitel-biztosítást, ami a biztonságos működésünk érdekében számunkra létfontosságú.


A FALCO termékei

Mikor kezdődött a kapcsolatuk az EXIM-mel? Milyen területeken működnek együtt?

HG: A kapcsolatunk az EXIM-mel 2008 óta tart, akkor kötöttünk velük először exporthitel-biztosítást, ugyanis a multinacionális céggé alakulásunkat követően a Kronospan belső szabályzata nem tette lehetővé a nyitva szállítást, így biztosítás nélkül elestünk volna meglévő értékesítési piacoktól, az anyacég által megbízott biztosító pedig nem fedezett minden célországot, amivel mi üzleti kapcsolatban álltunk. Így a meglévő exportpiacainkat az EXIM-mel biztosítottuk, mert olyan exportrelációk esetében is át tudták vállalni a kockázatokat, amelyeket a piaci biztosítók nem vállaltak. Ezzel nemcsak a régi vevőink nemfizetési kockázatát tudtuk kezelni, de további expanzió is lehetővé vált. Az együttműködés 2016-ban szűkült, amikor is egyes országok a Kronospan által megbízott biztosító portfoliójában is elérhetővé váltak, de az idei pandémia ismét új fejezetet nyitott az együttműködésben: a piaci biztosító a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel csökkentett vagy törölt vevői fedezeteket, és ezekre újra az EXIM tudott megoldást nyújtani. Jelenleg egy olasz partnert biztosít számunkra.

GI: A kapcsolatunk az EXIM-mel az idei év hozadéka. Jelenleg exportbiztosításban vagyunk együttműködésben, de fejlesztési hitelben vagy termelés-finanszírozásban is gondolkodunk. Az exportbiztosítás levédi az esetleges nemfizetést, a MagNet Faktor pedig képes az exportot felgyorsítani a számlák gyors kiegyenlítésével. Ez együttesen akár újabb piacokat is megnyithat előttünk.


A HAMUHÁZA termékei

Hogyan hatott Önökre és üzleti partnereikre a COVID-járvány okozta válság?

HG: Mi az egyik üzleti évről a másikra nem tapasztaltunk kiemelkedő visszaesést, a vállalatot ugyanis egy intenzív beruházási időszakot követő növekedési fázisban érte a megváltozott gazdasági helyzet. Legfeljebb a korábban tervezett hozam csökkenésével kellett szembesülnünk. Azzal azonban egyes üzleti partnereinknél találkoztunk, hogy nehézséget okozott számukra a megszokott fizetési határidők tartása és fizetési hosszabbítást kértek. A külkereskedelmi ügyletekre kötött exporthitel-biztosítás azonban szabályozta a fizetési határidőt, e téren is védve az érdekeinket – így ez végül maradt a biztosítási szerződésben leírtaknak megfelelően.

GI: A járvány okozta gazdasági leállás ránk is komoly terheket rótt, a termelésünk csak a harmadik negyedévre állt helyre, az év hátralévő részére vonatkozóan azonban bizakodóak vagyunk. Az exporthitel-biztosítási kötvényeink segítségével még a meglévő piacaink bővítését, az exportunk növelését is tervezzük.

Forrás: portfolio

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Megújult az ERDÉRT FSC minősítése

Következő cikk

Fatudakozó 7967 céggel / Céghírek / Üzleti ajánlatok



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések