FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A faipar egységet követel – a faipar szövetségei felhívással fordultak a szakterülethez

A nyersanyag- és anyagellátás jelenlegi helyzete sok vállalat számára kihívást és komoly problémát jelent. A különféle előgyártmányok (alkatrész), alapanyagok, anyagok és sok fatermék ára eddig ismeretlen ütemben emelkedik; néha csak napi árakat közölnek. A nagy kereslet idején és a koronapandémia gazdasági felfordulásának leküzdésekor ez a helyzet nem megfelelő időben érinti a faépítő ipart, valamint az egész építőipart. Az anyagárak kiszámíthatatlansága nagy kihívást jelent különösen azoknak a vállalatoknak, amelyek nagyobb projekteket hajtanak végre, hosszú árrögzítéssel. Az ügyfél kiszámítható költségekre számít.

A DHWR és ipari szövetségei hangsúlyozzák, hogy minden vállalatnak képesnek kell lennie arra, hogy szabadon és egyénileg járjon el a piacon. Alapvetően elutasítják a szabadpiaci korlátozásokat. A jelenlegi piaci helyzet ezen rendkívüli dimenziójának tudatában együttesen a következő felhívással fordulnak valamennyi piaci partnerhez:

– Felszólítjuk az iparágunk összes vállalatát és egyesületét, hogy legyenek egységesek.

– Elősegítjük a tisztességes kereskedelmet minden piaci partner között, és hangsúlyozzuk a hosszú távú partnerségek és üzleti kapcsolatok fontosságát.

– A gyártók és a beszállítók minden észszerű, gazdaságilag igazolható erőfeszítést megtesznek a szerződéses kötelezettségeik teljesítése, az ellátási láncok fenntartása és az esetleges ellátási fennakadások lehető legkisebb mértéke érdekében.

– Minden piaci partnernek kerülnie kell a hörcsög-vásárlást a jelenlegi helyzetben, mivel ez az egész iparágat károsíthatja. (Hamsterkauf: hörcsög-vásárlás = felhalmozó felvásárlás.)

– Célnak kell lennie, hogy a végső magán fogyasztók és az oly pozitívan kifejlődött klímabarát faépítés áruellátását minél kevesebb zavar érje.

A felhívás célja, hogy a fa értéklánc minden vállalata tisztességesen és körültekintően kezelje az előre nem látható válsághelyzetet, és felelősségteljesen mérlegelje saját gazdasági nyereségorientációját ebben a különleges piaci helyzetben. Az ellátási lánc mentén folytatott nyílt és együttműködő párbeszéd biztosítja, hogy elkerülhetők legyenek az árukínálat további negatív hatásai és a verseny nem kívánatos torzulásai.

A felhívást a Német Fagazdasági Tanács ipari szövetségei támogatják:

– Arbeitsgemeinschaft Rohholz e.V.,

– Bundesverband Deutscher Fertigbau e.V.,

– Deutscher Holzfertigbau-Verband e.V.,

– Deutscher Massivholz- und Blockhausverband e.V.,

– Gesamtverband Deutscher Holzhandel e.V.,

– Bundesverband Pro Holzfenster e.V.,

– Deutsche Säge- und Holzindustrie – Bundesverband,

– Hauptverband der Deutschen Holz und Kunststoffe verarbeitenden Industrie und verwandter Industriezweige e.V.,

– Holzbau Deutschland, Studiengemeinschaft Holzleimbau e.V.,

– Bundesverband Tischler Schreiner Deutschland,

– Überwachungsgemeinschaft KVH e.V.,

– VDMA Fachverband Holzbearbeitungsmaschinen,

– Verband der Deutschen Holzwerkstoffindustrie e. V.,

– Verband der Deutschen Möbelindustrie,

– Verband Deutscher Papierfabriken e.V.

Forrás: dhwr.de

Észrevétel:

Hümm. Tehát az üzenet lényege: NYUGI! Tesék szépen lenyugodni, nem kapkodni.

Lehet, hogy a fegyelmezett németeknél van hatása az ilyen felhívásnak? Ha igen, az érdekes.

Minden esetre figyelemre méltó a felhíváshoz csatlakozott szakmai szervezetek listája. Egyrészt milyen sok szakszövetség működik a faipar, fakereskedelem és faépítés szakterületén. Működésükhöz mindegyiknek tagságának és pénzügyi hátterének kell lennie. Csudás az is, hogy ezeket összefogja a Német Fagazdasági Tanács, a DHWR. (Bocs, a sok szövetség nevét nem fordítottam le.)

MM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szlovákia erdészeti minisztere lemondott

Következő cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral - 76., 2021/22. adás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések