FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

WorldSkills 2022 – Nagy Dániel épületasztalos

Több akadályt görgetett az élet a 2022-ben megrendezendő szakmák világbajnokságán részt venni szándékozók elé. A pandémia nem csak a válogatók lebonyolítását nehezítette, de az egyéni felkészüléseket is. Mivel az iskolák tanműhelyei is bezárták kapuikat, így a versenyzők gyakorlási lehetőségei nagymértékben beszűkültek.

Márpedig az épületasztalosok számára előkészített „meglepetés” telis tele volt furmányos buktatókkal. Mint kiderült, a zsűri sem volt könnyű helyzetben. A versenyzők alaposan megizzasztották a bírákat. A végső pontszámokon jól látszik, hogy valóban hajszálon múltak a helyezések.

Előzmények

Az épületasztalos-versenyző posztjára már 2020 októberében elindult a két fordulóból álló versenysorozat. Sajnálatos módon – a világjárvány és az ellene való védekezés folytán – a döntőbe jutott hat fiatalembernek várnia kellett a megmérettetésre egészen június végéig. Fekete Martin a második versenye után a szabályok értelmében már nem indulhatott több Skills-versenyen. A mára kialakult menetrend szerint még az aktív versenyző idejében kezdik el az új versenyző kiválasztását és felkészítését. Azt tudni kell, hogy ennek a versenynek a tétje nem csupán az első hely megszerzése. A tét nem más, mint képviselni Magyarországot a világ legjobb ifjú szakemberei között – és lehetőleg minél jobb eredményt elérni, ahogyan ezt már több ízben is bizonyították.

2021. június 23-24-én tartották azt a döntőt, ahol négy, rendkívül tehetséges, lelkes és jól felkészült szakember mérhette össze tudását. Az egyébként hat továbbjutóból sajnos ketten nem vállalták a versenyt. A rendkívüli meleg és a feladat összetettsége ellenére a versenyen elkészített munkadarabok minősége kiemelkedően jól sikerült.

Hazánkat 2022-ben a BKSzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola volt tanulója, Nagy Dániel képviselheti.

A végeredmények a következők:

1.     Helyezett: Nagy Dániel

Felkészítője: Nemes Zoltán

Iskola: BKSzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola

Pontszám: 79,81

2.     Helyezett: Zalányi Bence Ferenc

Felkészítője: Hamar Zoltán

Iskola: BKSzC Kozma Lajos Faipari Technikum

Pontszám: 79,72

3.     Helyezett: Németh Zoltán

Felkészítője: Viasz-Kádi Tibor

Iskola: Kisalföldi ASzC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Pontszám: 75,99

4.     Helyezett: Molnár Dominik

Felkészítője: Gálpál Viktor

Iskola: Congradus Kft.

Pontszám: 68,31

Ezúton is gratulálunk az elért eredményekhez és további sok sikert kívánunk!

A teljes versenybeszámolót a Magyar Asztalos júliusi számában találják a kedves olvasók.

A verseny támogatói:

TOOLTECHNIC SYSTEM KFT., H-DIDAKT KFT., BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM, MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

forrás: faipar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A drónok időben figyelmeztetnek a futótűzre

Következő cikk

Fából készülnek a fenntartható jövő épületei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések