FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Swiss Krono Csoport: lendülettel és sikerszeretettel a COVID-válságból

A SWISS KRONO mottója a „sikervágy”, a középpontban pedig az „igényes”, „sikerorientált”, „független”, „pragmatikus” és „partnerség” vállalati értékek állnak. Ez a kultúra képezte a 2021. szeptember 30-án zárult pénzügyi év sikerének alapját is, mert a pozitív üzletmenet fő oka a piaci és üzleti lehetőségek következetes és csoportszintű összehangolt kihasználása volt, amivel együtt járt a kereslet nagy növekedése a legtöbb piacon a második COVID-hullám vége után.

Martin Brettenthaler vezérigazgató és a konszern vezetés elnöke

Martin Brettenthaler vezérigazgató és a konszern vezetés elnöke elégedett az üzleti eredménnyel: „A SWISS KRONO következetesen kihasználta azokat a lehetőségeket, amelyek a COVID második hulláma után adódtak. A cég minden tagja hozzájárult ehhez.” Brettenthaler azzal folytatta, a következő pénzügyi évre tekintettel nem szabad pihenni: „Rendkívül dinamikus és összetett gazdasági környezetben működünk, és a meredeken emelkedő nyersanyagárak kihívásával nézünk szembe. A fokozódó digitalizáció, a klímavédelem és a körforgásos gazdaság egyszerre tartogat lehetőségeket és kihívásokat a jövőre nézve.”

A konszolidált éves nettó árbevétel +24%-kal 2,1 milliárd CHF fölé emelkedett az előző évhez képest, amit erősen befolyásolt a COVID-válság. Ez bőven pótolta a járványhoz kapcsolódó -8%-os előző évi csökkenést. Helyi pénznemben számolva +28% volt az éves növekedés. A termelésben először lépték át a 6 millió m3 éves termelési küszöböt.

Valamennyi üzleti terület jelentősen hozzájárul a nyereséges növekedéshez, és célzott befektetések erősítik azt.

Az összes üzletág hozzájárult az erős árbevétel növekedéshez: a legnagyobb üzletág a padlóburkolat +13%-kal, az építőanyagok / OSB +31%-kal és a belsőépítészet +33%-kal nőtt.

A padlóburkolat divízióban a SWISS KRONO tudatosan a laminált padlóra koncentrál, amely ár-érték arányban továbbra is a legjobb kemény padlóburkolat. Az eladás közel 160 millió m2-re nőtt az elmúlt üzleti évben. A cég saját laminált padló gyártásához szükséges HDF-gyártás bővítésével az USA-ban, valamint a heiligengrabei telephelyen új dekorpapír-nyomtatási rendszer üzembe helyezésével következetesen megvalósult a cég saját hozzáadott érték növelésének stratégiája.

A SWISS KRONO támaszkodik az innovációra és termékcsaládját a COREPEL-lel, egy rendkívül terhelhető és vízálló fa alapú padlóval bővíti. A Corepel padló az első a maga nemében, amely teljesen (minden oldalon) bevont famagot tartalmaz: így száz százalékig vízálló és szokatlanul ellenálló, még extrém körülmények között is. A SWISS KRONO megkapta a „Red Dot Award” díjat a Corepel multimédiás jelenlétéért.

Az építőanyag / OSB divíziót a nagyon jó kereslet, de gyorsan emelkedő fa-, vegyszer-, energia- és szállítási költségek is jellemezték, ami a következetes költséggazdálkodás mellett az értékesítési árak folyamatos korrekcióját tette szükségessé.

Az építőanyagok / OSB divízióban a csoportstratégiában kitűzött növekedési célok – különösen a bővítés és az új üzemi projektek révén – megvalósultak, az egyes üzemek fokozatosan a SWISS KRONO által optimális működési méretként elismert éves kapacitásra bővültek. A 2023-ra üzembe helyezésre tervezett oroszországi Sharya telephelyen folyamatban lévő új építkezés mellett, a Heiligengrabeban lévő telephely termelése +25%-kal 600.000 m3-re bővült. Hasonló termelésbővítést terveznek a franciaországi Sullyban és a magyarországi Vásarosnaményon lévő telephelyeken is.

A belsőépítészet divízióban a SWISS KRONO piacvezető pozíciókkal rendelkezik különböző piacokon (Svájc, Lengyelország és Ukrajna), amelyeket a következetes piaci tevékenységgel véd meg és bővít. Ezt a területet is célzott beruházásokkal erősítik. A svájci menznaui üzemben található hulladékfa-feldolgozó (újrafa) üzem további optimalizálásával az újrahasznosított fa aránya a forgácslapban 35%-ra növelhető.

A klímavédelem és a fenntarthatóság mint kihívás és lehetőség a faalapú anyagok iparának és a SWISS KRONO-nak

A SWISS KRONO fenntarthatósági stratégia kidolgozása az elmúlt pénzügyi évben kezdődött. A kiindulópont a csoport szénlábnyomának meghatározása volt az 1., 2. és 3. hatókör figyelembevételével, a nemzetközileg elismert szabványok szerint. Az eredmény: a SWISS KRONO közvetlenül vagy közvetve felelős évente körülbelül 3 millió tonna CO2-egyenérték kibocsátásáért. A jó hír: Mivel a SWISS KRONO termékeket is fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa felhasználásával állítják elő, a szén-dioxid-elnyelő hatás körülbelül 6 millió tonna CO2-egyenérték évente. Az a tény, hogy a SWISS KRONO nemcsak összességében CO2-semleges, hanem aktívan hozzájárul a légkör CO2-kibocsátásának csökkentéséhez is, azt mutatja, hogy a faalapú anyagok milyen fontos szerepet játszhatnak a CO2-semleges gazdaság megteremtésében.

Változások az igazgatóságban: dr. Reto Müller veszi át az elnöki posztot

Változások vannak a Swiss Krono Holding AG igazgatóságában: az előző elnök, dr. Wilhelm Hörmanseder, személyes okok miatt távozott. Ines Kaindl-Benes felkérése alapján, a 2021. november 30-i rendes közgyűlésen dr. Reto Müllert választották meg az Igazgatóság új elnökévé. Társvállalkozóként a Helbling Csoport vezérigazgatója és alapító partnere volt hosszú éveken át, ma pedig szakmai igazgatósági tag különböző ipari vállalatoknál.

Forrás: Swiss Krono

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tömörfából - díjnyertes hintaló

Következő cikk

+3 milliárd fa ültetése - online számláló indult



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések