FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tömörfából – díjnyertes hintaló

Torma Kata, a Soproni Egyetem építőművész hallgatójának hintalova a Magyar Formatervezési Díj – 2021 pályázatán a kiemelt pályaművek közé jutott, a Design Hét Budapest keretén belül kiállításra került a Société Budapest-ben.

A hintaló egy időtlen, szórakoztató és egyben fejlesztő játék is. A ritmikus mozgás révén segíti a szorongások, feszültségek leküzdését, megnyugvást ad a gyermekeknek. A hintázás nélkülözhetetlen szerepet tölt be a megfelelő egyensúlyérzék, a térérzékelés, a mozgáskoordináció és a finommotorikus mozgás kialakulásában.

„A tervezés során törekedtem arra, hogy egy sokoldalú, inspiráló és kötetlen játékot alkossak. Nem ragaszkodtam a ló jelenségéhez úgy, ahogyan azt megszokhattuk. Egy dinamikus, elvonatkoztatott formavilágot álmodtam meg, amely a szimbolizációs hatásmechanizmus révén is fejleszti a kreativitást. Egy tömörfa szerkezetet terveztem, amelyen tisztán megjelennek a szerkezeti elemek, kötések. Az alap koncepcióm az elemek egymás mellé sorolásán alapult, gyermekszemmel is követhető és logikus módon.” – nyilatkozta Torma Kata.

A téma konzulense: Prof. Dr. Márkus Gábor volt.

forrás: Soproni Egyetem FMKK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ablakválasztási kisokos

Következő cikk

Swiss Krono Csoport: lendülettel és sikerszeretettel a COVID-válságból



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Faminta adomány a SOE FMKK-nak

Különleges, hazánkban ritkán látható famintákat adományozott a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karnak prof. dr. Sitkei György akadémikus. Sitkei…