FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tervezés sablonok nélkül

Stuttgart nyugati részén, egy meredek utca egyik világháború után épült bérházának hátsó udvarában, egy félemeleti irodában dolgozik több mint tíz éve a Katja Knaus és Benedikt Bosch von Yonder építészpáros, akiknek gondolkodását nem lehet sablonosnak nevezni.

Ami egyesek számára hátrány, abból ők előszeretettel kovácsolnak előnyt. Munkamódszerük a hétköznapok valóságának megfigyelése, az anyagok nem túlzott feldolgozása, a megszokottól eltérő alkalmazása, ugyanakkor azok tudatos és bátor kombinálása. Ez a tervezési megközelítés eredményezte egy sor rendhagyó családi és sorház, belső és külső tér létrejöttét.

Házunk a nyugdíjas éveinkre”

A megrendelők egy viszonylag lejtős telekre terveztek házat építtetni a nyugdíjas éveikre. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben, ahol a kis alapterületű lakóépület szinte „toronyként” meredt volna a telken, a szauna és a vendégtér az épületen kívülre, azzal szemben kapott helyet egy kisebb épületben. Ennek különlegessége, hogy részben körülöleli az ott álló hatalmas fát. A két épületet egy deszkázott átjáró köti össze, gyakorlatilag egy kényelmes udvart képezve a telek közepén, ahonnan csodás kilátás nyílik a tájra. Mindezt a tervszerűen elhelyezett ablakokból vagy a külső fedett teraszról is élvezhetik a tulajdonosok. Az építészeti megoldásokat a tervezőpáros a rájuk jellemző módon, a helyszínen, annak hangulatához igazodva dolgozta ki. A színek az épületen belül és kívül is meghatározó szerepet játszanak: a terek színeit döntően az építőanyagok színei dominálják, és meglepő módon csak azon helyiségek falai, fugái és villanykapcsolói kaptak további színezést, amelyek ajtóval is rendelkeznek. A fekete szauna, az éjkék fürdő vagy a felhőszürke hálószoba – szinte térköltemények.

Egyszerűen építeni?

Yonder a beépített anyagokat jórészt kezeletlenül hagyta. Az anyagválasztásban előkelő helyen szerepelt a környékbeli időjárás hatásainak remekül ellenálló natúr PREFA alumínium, amely a három épületet, a ház, a kocsibeálló és a szauna aszimmetrikus tetőit borítja. A tervezés nem kifejezetten könnyítette meg a kivitelezést, jóllehet a tervezők alapvetően erre törekedtek, és ezt célozta a szoros együttműködés is. „Számunkra a kézműves munka rendkívül fontos. Arra törekszünk, hogy az építkezés során minél közelebb legyünk az építőanyag megértéséhez, és hallgatunk a szakemberekre a folyamat során” – vallják az építészek, amellett, hogy nem akarnak mindent az építészetükkel előírni, előre meghatározni. A megrendelők életvitelét megvizsgálva, a mindennapi aktivitásokra, mozgásokra fókuszálva, nyitott terekkel dolgoznak, amelyek főleg azután nyernek értelmet, hogy a használóik beköltöznek.

Tervezés sablonok nélkül

A tetőn, mint egy hegyen

A három kicsi ezüstösen csillogó tető a környező hegyekből is jól látszik. A fiatal bádogos mester, Leonard Proba, aki csak néhány hónappal korábban vette át a cég vezetését az apjától, jól megoldotta a süllyesztett csatornák és az aszimmetrikus élek okozta kihívásokkal teli tetőfedési feladatot. A munka komplexitását már a kiírásban is felfedezte. Tudta, hogy kreatívan kell gondolkodnia, majd pedig precízen kiviteleznie. A ház nyeregtetőjére inkább jellemzőek a ferdén futó élek, mint a derékszög vagy a párhuzamos vonalak, csak a gerinc egyenes. Így a fiatal bádogosnak nehéz volt megtalálni a PREFA tetőfedő rombuszainak kiinduló pontjait, ami a helyszínen kifejezetten kreatív hozzáállást igényelt: többek között az alszerkezetre rajzolva találta meg az egyes darabok helyét. Végül a szakember a munkát a hobbijához, a hegymászáshoz hasonlította: „Folyamatosan kihívások elé kell állítanunk magunkat, hogy ne essünk ki a gyakorlatból.”

Tervezés sablonok nélkül

Funkció: Családi ház, Oberreute-Irsengund, Németország
Építészet: Yonder – Architektur
Kivitelező: Spenglerei Proba, Leonard Proba
Homlokzat típusa: PREFA tetőfedő és homlokzatburkoló rombusz 44×44, natúrfehér, egyedi színben

forrás: ÉpítésiMegoldások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

INTERFORST támogató programok

Következő cikk

Fatolvajok ellopták az ellenük szerelt térfigyelő kamerákat



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdei bogyófaházak

Antony Gibbon építész szokatlan formájú, gömb alakú „bogyófaházakat” tervezett, melyek a fákra függesztve a lombkoronák között lógnak, maximálisan…