FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

1000 FA – projekt Szombathely

Fotók: Lutor Katalin

Az 1000 fa program részeként most a színház körül lesz frissebb a levegő és nagyobb az árnyék.

Bokrok mellett, fák alatt gyülekeztünk, bújva a tűző nap elől így hétfőn délelőtt. A színház mellett már nagy gödrök várták az új facsemetéket. Többek közt Szabó Tibor, a színház igazgatója is szólt néhány szót a fák elültetése előtt, mert mindenképpen szerette volna elmondani, hogy a színház számára is fontos az újrahasznosítás, a zöld gondolkodást. Sok minden van, amit még nem tudtak teljeskörűen megvalósítani, ilyen például a szelektív hulladékgyűjtés, de idővel biztosan erre is sor kerül.

A Falco Zrt. már nem először működik együtt a Weöres Sándor Színházzal, az ő támogatásukkal valósult meg például a Holdbeli Csónakos díjátadó is. Most ez a kapcsolat a mai nappal a szó szoros értelmében gyökeret verhet – hangsúlyozta ki a humoros metaforát Kovács Tamás, a Falco Zrt. marketing managere.

Ők egyébként azt is vállalták, hogy a színházból elszállítják azokat a hulladékokat, melyeket ők nem tudnak már felhasználni, és újrahasznosítják azokat. A Falco 100 fa elültetését vállalta az 1000 fa programban, és gondosan ügyelnek arra, hogy jó helyet válasszanak mindegyiknek.

Bár csak az ásók és lapátok suhogása hallatszott, azért a színészek és Horváth Soma alpolgármester is felemlegette, hogy most kellene elszavalni József Attilától, hogy „kertész leszek, fát nevelek…”, különös tekintettel a vers borús, ámde mostanában igencsak aktuális zárlatára: „ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.”

Most a színészek, a Prenor Kft., a Falco és a város közreműködésével hat új facsemete kerülhetett a színház közvetlen környezetébe. A fákat a város főkertészének segítségével választották ki, így többek közt korai juhar és japán cseresznyefa is fogja díszíteni a területet.

forrás: nyugat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőtüzek Németországban, Görögországban

Következő cikk

Román erdősítési program



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések