FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szerbia – energiavásárlás támogatása

A tartományi kormány 50 millió dinárt különített el a Vajdaság területén élő szociálisan veszélyeztetett lakosság energiavásárlására.

Ez a támogatás a leginkább veszélyeztetett háztartások közül 3.330-ra terjed ki, melyek 15 ezer dináros utalványt kapnak, ezt a számlák kifizetésére, illetve tűzifa, szén, pellet vagy fűtőolaj vásárlására fordíthatnak majd.

A segélyt olyan önkormányzatoknak juttatják el, amelyek önállóan nem tudnak forrást biztosítani a szociálisan legkiszolgáltatottabb polgárok megsegítésére, akik a magas energiaárak miatt nem tudnak megbirkózni a tüzelő beszerzésének nehézségeivel.

A támogatásban részesülő települések listája a következő: Fehértemplom, Kevevára, Alibunár, Zichyfalva, Törökbecse, Torontálszécsány, Begaszentgyörgy, Magyarcsernye, Törökkanizsa, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Csóka, Kishegyes, Apatin, Bács és Verbász.

A támogatásokat az adott településeken működő szociális védelmi központok által meghatározott kritériumok és prioritások alapján osztják ki.

A tartományi kormány megbízta a Vajdasági Árutartalékok Igazgatóságát, hogy biztosítson 35 ezer élelmiszer- és higiéniai szereket tartalmazó csomagot a szociálisan veszélyeztetett lakosság számára. Összesen 85 millió dinár értékben juttatnak segélyt 32 vajdasági településre.

A mai ülésen döntés született arról is, hogy a szabadkai Kolevka Fejlődési Zavarokkal Küzdő Gyermekek Otthona számára 19,7 millió dinárt különítenek el a hiányzó eszközök – mozgássérült rámpával ellátott kisbusz, konyhai felszerelések, ágyak.


Szávaszentdemeter az első város Szerbiában, amely bevezeti az energiautalványokat a rászoruló polgárok megsegítésére, írja az Euronews Srbija. Az utalványok értéke 10 ezer dinár, s egy szakbizottság határozza majd meg, ki jogosult a támogatásra. A javaslatot a városi képviselő-testület elfogadta.

Egy köbméter fa jelenleg akár 12 ezer dinárba is kerülhet a szerbiai fatelepeken, és ennyibe kerül a szén tonnája is, míg a pellet tonnánkénti ára legalább 38 ezer dinár. Ha azt nézzük, hogy egy család átlagosan négy-öt köbméter fát használ el egy fűtési szezonban, akkor minden bizonnyal az elkövetkező télen sokaknak okoz majd nehézséget házuk felfűtése.

Azok a háztartások részesülhetnek ebben a támogatásban, amelyek egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a 25 ezer dinárt. A rangsorolás alkalmával figyelembe veszik a vagyoni helyzetet és a családtagok számát is. A polgárok az utalványokkal fizethetik majd a közüzemi számlákat, vagy vásárolhatnak tűzifát, amihez kérvényt kell benyújtaniuk, később pedig a vásárlásról számlát kell átadniuk.

“Szávaszentdemeter az első város, amely bevezette ezt a fajta támogatási módot, mert szerettük volna megkönnyíteni polgáraink számára a közelgő telet. Van elég pénzünk erre az évre, bár még nem tudjuk pontosan, hány háztartás pályázik majd” – mondta Dražen Riđošić, a városi szociális védelmi igazgatóság megbízott vezetője.

Mladen Alfirović, a szerbiai nemzeti fogyasztóvédő szervezet jogásza szerint jó ötlet az energiautalványok bevezetése, és az államnak is hasonló módszert kellene kidolgoznia a rászoruló polgárok megsegítésére.

“Németország eurómilliárdokat szán polgárai támogatására az energiaválság miatt. Természetesen nem hasonlíthatjuk össze magunkat velük, de ki kellene találni egy módot, hogy a nehéz helyzetben lévő lakosság számára könnyebb legyen az elkövetkező időszak. Egy meglévő rendelet meghatározza, kik a nehéz helyzetben lévő fogyasztók, és szabályozza, hogy mely háztartások kaphatnak kedvezményt a villany-, a gáz- és fűtésszámla árára, így hasonló modell szerint lehetne bevezetni a tűzifa fizetésére szolgáló energiautalványokat is” – véli Alfirović.

Megjegyezte, hogy az állam és a fogyasztók szempontjából bizonytalan az előttünk álló tél, és még csak ezután fog kiderülni, hogyan fog kinézni ez a fűtési szezon, és mennyibe kerülnek az energiahordozók.


Zombor városa ma meghosszabbította a 15 ezer dinár értékű energiautalványok igénylésének határidejét egészen addig, amíg rendelkezésre állnak az erre a célra szánt források.

Összesen ezer darab utalványt osztanak ki, amelyre Zombor város költségvetésében 15 millió dinárt különítettek el. Az utalványokat a gáz- vagy a városi fűtőművek számlájának befizetésére lehet felhasználni, vagy tűzifa vásárlására, jelenti a Beta.

A zombori lakhellyel rendelkező, szociálisan hátrányos helyzetű személyek jogosultak a támogatásra, amelynek feltétele, hogy az egy háztartásban élők nettó jövedelem fejenként nem haladta meg a 20 ezer dinárt az előző három hónapban.

További feltétel, hogy az adott személy, vagy háztartás 2022-ben nem igényelte a szociális védelmi központ tűzifa vásárlására irányuló egyszeri pénzbeli támogatását, illetve nem részesült egyéb támogatásban, amelyet a zombori önkormányzat nyújtott a felhasznált hőenergia számláinak kifizetésére.

forrás: VajdaságMa 10-26; 09-24; 10-25;

Előző cikk

Vajdaság Erdői Közvállalat 20 éves

Következő cikk

Zöldülj velünk! program



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések