FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyászhír – André Béla [85]

A Zalaerdő Zrt. sajnálattal tudatja, hogy egykori kollégájuk, André Béla 2022. december 6-án elhunyt.

André Béla 1937-ben született Szombathelyen. A soproni Erdőmérnöki Főiskolára 1955-ben nyert felvételt. 1956 őszén – a forradalom leverése után – a főiskolai hallgatók jelentős részével Kanadába távozott. Közel egy év után – a néhány hazatérő közül elsőként – folytatta tanulmányait Sopronban. Erdőmérnöki oklevelét 1961-ben szerezte meg. 1961. július 1-jétől gyakornok volt az Észak-zalai Állami Erdőgazdaság Zalaegerszeg-Nekeresdi Erdészeténél, majd az év őszén a Zalaegerszeg-Alsóerdei Erdészethez helyezték át, ahol 1962. január 1-jétől erdőművelési műszaki vezető munkakört töltött be. 1964 februárjában az erdőgazdaság zalaegerszegi géptelepe, majd 1964. október 1-jétől az újonnan alakult Zalaegerszegi Műszaki Erdészet vezetőjévé nevezték ki. E munkakört töltötte be a jogutód cégnél, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál is 1984 végéig.

Vezetésével alakították ki 1978-ban az erdőgazdasági gépüzem teljesítményének számítógépes feldolgozását és nyilvántartását. A program Magyarországon évekig első és egyedülálló volt. Példaszerű gépüzemi munkájára felfigyelve, az ERFATERV 1979-1980 között szakértőként foglalkoztatta a magyar erdőgazdasági gépüzemi hálózat kialakításának témakörében. Szintén vezetésével valósultak meg az erdőgazdaság saját rezsis mélyépítési beruházásai. Így, közel 100 km hosszúságú erdei feltáróút, rakodók, térburkolatok és több magasépítmény, köztük erdészlakások. 1989 tavaszán avatták az általa folyamatosan szorgalmazott új gépjavító bázist Zalaegerszegen, miután elérte, hogy a korszerűtlen belvárosi javítóműhelyt a Városi Tanács szanálja. Ezt az összeget kiegészítve, a javítóbázis erdőgazdasági beruházásként épült meg.

1985 elejétől a műszaki tevékenységgel kibővített Zalaegerszegi Erdészetnél erdészetvezető, majd 1986-tól 1993 végéig erdészetigazgató volt. 1990-1992 között az erdőgazdaság Vállalati Tanácsának elnökhelyettesi tisztét is betöltötte. 1993. október 1-jétől az ÁPV Rt. a Zalaerdő Rt. igazgatósági tagságával bízta meg, amely 1996. május 22-ig tartott. 1994. január 1-jétől a Zalaerdő Rt. nagykanizsai központjában mint közgazdasági osztályvezető-főmérnök dolgozott 1997 végéig, nyugállományba vonulásáig.

1998 áprilisától 2002 áprilisáig a Zalaerdő Rt. két legnagyobb faipari Kft.-jénél felügyelő bizottsági elnök volt.

1965-től foglalkozott felnőtt erdészszakmunkás képzéssel. 1985-től a TIT Zala megyei szervezeténél oktat folyamatosan, és iskolarendszerű, valamint iskolarendszeren kívüli szakmai vizsgán elnöki teendőket lát el. Sportvezetőként jelentős társadalmi tevékenységet végzett. Huszonöt évig elnöke volt a Zala Megyei Atlétikai Szövetségnek. Egyik alapítója, majd alelnöke is volt a Zalaegerszegi Városvédő Egyletnek.

Az 1956-os forradalom soproni eseményeivel és a Kanadában töltött időszakával kapcsolatosan több írása jelent meg az Erdészettörténeti Közlemények füzeteiben. Munkásságát Erdészet Kiváló Dolgozója (1973), Kiváló Munkáért (1978, 1987) miniszteri kitüntetésekkel, valamint a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója (1975), a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozata (1980), a TIT Aranykoszorús Jelvény (2002) és a Kiváló Ismeretterjesztésért-emlékplakett (2006) kitüntetésekkel ismerték el.

2017-ben Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata kitüntetésben részesült a hazánkban elsőként megvalósuló erdőgazdasági gépüzemi teljesítmények számítógépes feldolgozásában, a mélyépítésű beruházásokban végzett kiváló tevékenységéért, szakoktatói munkájáért.

A Zalaerdő Zrt. Központja Nyugdíjas Erdész Klubja 2006. március 16-án alakult meg, létrehozásában André Béla kiemelkedő munkát végzett az alapítótagok között. Elnökként 2006. március 16. és 2015. január 29. között tevékenykedett, az alapszabály és a közgyűlés döntése alapján 2015. január 29-én elnyerte a tiszteletbeli elnöki címet is.

Legyen Neki könnyű a föld, nyugodjék békében…

André Béla temetése 2022. december 19-én 14 órakor volt a nagykanizsai köztemetőben.

forrás: Zalaerdő Zrt.

Előző cikk

Bővült az ÉMI Tudásközpontja

Következő cikk

Fogadás Erdőbirtokosoknak



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…